38 ország nagykövetsége aggasztónak tartja a melegeket megbélyegző magyar jogszabályokat

2023. július 14. – 11:10

Másolás

Vágólapra másolva

38 nagykövetség és majdnem egy tucatnyi kulturális intézet írta alá azt a közös nyilatkozatot, amelyben kijelentik, hogy aggasztónak tartják azokat a magyar jogszabályokat, amelyek hozzájárulnak az LMBTQI+-közösség megbélyegzéséhez.

A közleményben azt írták, hogy a 28. Budapest Pride Fesztivál alkalmából teljes támogatásukról biztosítják a magyarországi leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, queer és interszexuális (LMBTQI+) közösség tagjait. Kiállnak amellett, hogy megilleti őket az egyenlőséghez és diszkriminációmentességhez, a szabad véleménynyilvánításhoz és békés gyülekezéshez való jog, valamint hogy ne érje őket semmilyen erőszak.

„Elutasítunk és elítélünk minden olyan erőszakos cselekményt, gyűlöletbeszédet, zaklatást, megbélyegzést és megkülönböztetést, amelyet szexuális irányultságuk, nemi identitásuk vagy kifejezésük, illetve nemi jellemzőik alapján követnek el egyének vagy közösségek ellen, és támogatjuk a küzdelmet a fenti cselekedetekkel szemben.

Aggasztónak tartjuk azokat a jogszabályokat és politikai retorikát, többek között Magyarországon is, amelyek ellentétben állnak a diszkriminációmentesség, a nemzetközi emberi jogi törvények és az emberi méltóság elveivel, és hozzájárulnak az LMBTQI+-közösség megbélyegzéséhez”

– írták.

Kiemelték, hogy a Budapest Pride a régió leghosszabb múltra visszatekintő LMBTQI- rendezvénye, amelynek fontos szerepe van a befogadóbb és egyenlőbb társadalom megteremtésében.

A lengyeleken kívül az Európai Unió valamennyi tagállamának nagykövetsége aláírta a nyilatkozatot. 2021-ben harminc ország budapesti nagykövetsége írt alá egy hasonló nyilatkozatot.

A nyilatkozatot aláíró nagykövetségek és kulturális intézetek:

Amerikai Egyesült Államok, Ausztrália, Ausztria, Belgium, Bulgária, Ciprus, Csehország, Dánia, Egyesült Királyság, Észak-Macedónia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Írország, Izland, Kanada, Koszovó, Lettország, Litvánia, Luxemburg, Málta, Montenegró, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, Új-Zéland, Ukrajna és Uruguay nagykövetségei, valamint a Flamand Kormány magyarországi Képviselete, British Council, Cervantes Intézet, Camões Intézet, Cseh Centrum, Észt Intézet, FinnAgora, Francia Intézet, Goethe Intézet, Osztrák Kulturális Fórum Budapest, Wallonie-Bruxelles International

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!