Ezek voltak az elmúlt napok legfelkapottabb közéleti ügyei

2023. július 6. – 10:04

Másolás

Vágólapra másolva

Varga Judit távozik az igazságügyi miniszteri posztról, de Orbán Viktornak két új minisztere is lett: Tuzson Bence lesz az új igazságügyi miniszter, Bóka János pedig az európai uniós ügyekért felelős miniszter.

Az Országgyűlés megszavazta a státusztörvényt. A pedagógusok a hatálybalépés előtt megkapják a tájékoztatást arról, hogy a közalkalmazotti jogviszonyuk megszűnik, és nyilatkozniuk kell, szeretnének-e átlépni a köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyba. Eddig közel ötezren jelezték, ha bevezetik a státusztörvényt, felmondanak. Azok, akik nem írják alá az új jogállást, a jövőben nem dolgozhatnak pedagógusként.

Egy kormánymódosítás szerint államosítják az MR- és CT-vizsgálatokat, valamint a kórházi patikák kiszervezését is előkészítik. A módosítás szerint közfinanszírozott, nagy értékű képalkotó diagnosztikai szolgáltatásokat, vagyis MR- és CT-vizsgálatokat a jövő év novembertől csak az állam végezhet. Az orvosi kamara szerint a vizsgálatok államosítása hosszabb várólistákat eredményez, valamint rontja a daganatos, a mozgásszervi, valamint a szív- érrendszeri betegek gyógyulási esélyeit is. Takács Péter egészségügyi államtitkár szerint ezzel csak a szürkezónát akarják felszámolni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!