Az államtitkár szerint a szürkezónát akarják felszámolni az MR- és CT-vizsgálatok államosításával

2023. július 6. – 07:47

Másolás

Vágólapra másolva

A köz- és magánellátás teljes szétválasztását akarja az állam az egészségügyben, ezért államosítja a közfinanszírozott CT- és MR-berendezéseket és azok működtetését – nyilatkozta a Takács Péter a Hvg.hu-nak. A Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára szerint az államosítás

„azokra a kapacitásokra vonatkozik, amelyek közfinanszírozott szolgáltató területén, de magántulajdonban lévő gépek. Tehát például, ha egy vármegyei kórház területén magántulajdonban lévő CT- vagy MR-gép van, azt szeretnék az állami tulajdonúval kiváltani”.

Takács szerint összesen talán hét olyan kórház van, ahol magántulajdonban lévő gépek vannak kórházon belül.

Az államtitkár a lapnak azt is kifejtette, miért is van erre szükség tulajdonképpen. „A cél a tiszta viszonyok teremtése, ezt elkezdtük számos fronton, szeretnénk a köz- és magánellátást egyértelműen szétválasztani, ez a beteg érdeke is, a szürkezónából mi tiszta, fekete-fehér helyzetet szeretnénk teremteni, ez egy lépés a sok közül.”

Takács Péter azt is kiemelte, hogy a javaslat az állami tulajdonban lévő képalkotói eszközpark modernizálásáról is szól. Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy a magánszolgáltatók továbbra is végezhetnek MR- és CT-vizsgálatokat. Tehát ez nem olyan lesz, mint a meddőségkezelés, ahol valóban egy teljes körű államosítás történt.

Az államtitkár szerint a javaslat „most indult el a közigazgatási egyeztetés útján és társadalmi egyeztetésen van jelenleg”, miközben a Hvg.hu azt írja, hogy a változások a 2024-es költségvetés megalapozásáról szóló törvényben lesznek benne, amit július 4-én fogadott el a parlament, és már csak Novák Katalin aláírására vár.

Ahogy arról a Telexen is írtunk, a kormány beadott egy módosítást, ami az MR- és CT-vizsgálatok államosítását, valamint a kórházi patikák kiszervezését készíti elő. A módosítás szerint közfinanszírozott, nagy értékű képalkotó diagnosztikai szolgáltatásokat, vagyis MR- és CT-vizsgálatokat a jövő év novembertől csak az állam végezhet. Az orvosi kamara szerint a vizsgálatok államosítása hosszabb várólistákat eredményez, valamint rontja a daganatos, a mozgásszervi, valamint a szív- érrendszeri betegek gyógyulási esélyeit is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!