Jövő héten szavazhatják meg a státusztörvényt

2023. június 27. – 10:27

Másolás

Vágólapra másolva

Rendkívüli parlamenti ülést hív össze a kormány július első hetére, a pedagógusok státusztörvénye is napirenden lesz – derül ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes leveléből, amit a parlament oldalán tettek közzé kedd reggel.

A nyári rendkívüli ülésen tíz törvényjavaslatot tárgyalna a kormány, hogy még a szünet előtt meg tudják azokat szavazni. Semjén azzal indokolja, hogy a szavazások őszi ülésszakra történő halasztása „fontos jogalkotói célkitűzések késedelmes megvalósítását eredményezné, illetve a döntések végrehajtásának előkészítésének kitolódása számos problémát okozhat a jogalkalmazásban”.

A levélben felsorolt törvényjavaslatok között van a 2024-es költségvetés, az új beruházási törvény, valamint a pedagógusok sokat vitatott státusztörvénye (a pedagógusok új életpályájáról szóló javaslat) is. Azt még nem tudni, hogy pontosan mikor szavaznak ezekről az indítványokról, a napirendet a házbizottság csütörtök délelőtti ülésén fogadják el.

A pedagógusok státusztörvényét június 16-án rendkívüli ülésen tárgyalta az Országgyűlés, több mint 18 órán át tartott a vita. A kulturális bizottság fideszes többsége pár nappal később, június 22-én már elfogadta a törvényjavaslat végső verzióját, de az utolsó, döntő szót az Országgyűlés mondja ki. Az ellenzéki pártok több mint negyven módosító javaslatot nyújtottak be a javaslathoz, de ezeket egytől egyig leszavazták a bizottság kormánypárti tagjai.

A Belügyminisztérium március 2-án tette közzé a pedagógusok további béremeléséről és a köznevelést érintő kérdésekről szóló jogszabálytervezetet. Ebben szó van a bérrendezésről és a teljesítményértékelés bevezetéséről, de

a legfontosabb változás, hogy megszűnne a pedagógusok közalkalmazotti jogviszonya, ehelyett a kormány köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyt akar bevezetni.

A törvénytervezet eredetileg azért kapta a bosszútörvény nevet, mert kritikusai szerint a kormányt a közalkalmazotti jogviszony megvonásával, a sztrájkot ellehetetlenítő intézkedésekkel, a véleménynyilvánítás tilalmával csak a bosszú szándéka vezérli. Rendkívüli felmentés okainak lazítása, átvezénylés másik iskolába, elrendelhető helyettesítések növekedése – csak néhány pont, amit a szakszervezetek és a szakmai szervezetek kifogásolnak a javaslatban. Itt írtunk részletesen a státusztörvény tartalmáról.

A kormány rendre azzal reagál ezekre a kritikákra, hogy a státusztörvénnyel személyre szabott jogállást kapnak a pedagógusok, ami a hivatás elismerését szolgálja. A kormány szerint eleget egyeztettek a szakszervezetekkel, ennek eredményeként több ponton is módosították a javaslatot.

Legutóbb a státusztörvény parlamenti vitájával egy időben tüntetett a Kossuth téren a javaslat ellen a Tanítanék Mozgalom és az Egységes Diákfront.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!