Németh Zsolt szerint nagy örömmel fogadja őket a finn külügyi bizottság

2023. március 6. – 14:51

Másolás

Vágólapra másolva

„Nagy örömmel fogadnak bennünket, megértik a magyar parlamenti delegáció látogatásának a célját” – mondta Németh Zsolt országgyűlési képviselő a svéd–finn NATO-csatlakozás miatt kiutazó magyar tárgyalódelegáció egyik vezetője az Atv.hu-nak. Néhány napja a finn külügyi bizottság alelnöke arról beszélt, hogy nincs miről tárgyalniuk.

Andreas Norlén svéd házelnök kedden fogadja a magyar küldöttséget, amely onnan utazhat tovább Helsinkibe. Finnországban nem mindenki várja nagy örömmel a magyar delegációt. „Finnországnak nincs miről tárgyalnia, nincs mit magyaráznia a delegációnak” – mondta Erkki Tuomioja, a finn parlament külügyi bizottságának alelnöke.

Németh Zsolt a finn külügyi bizottság alelnöke által megfogalmazott kritikáról azt mondta az Atv.hu-nak, hogy ő a napokban találkozott a finn parlament külügyi bizottságának elnökével, Jussi Halla-ahóval. Németh állítása szerint az elnök arról beszélt neki, hogy

nagy örömmel fogadják a magyarokat, és megértik a delegáció látogatásának a célját is.

Ahhoz, hogy Svédország és Finnország a katonai szövetség teljes értékű tagjává válhasson, a harminc tagállam parlamentjeinek jóváhagyására is szükség van. Ezt 28 ország szeptember végéig megtette, Törökország mellett a magyar parlament – bár július közepe óta lehetősége lett volna rá – még nem. Két hete kiderült, hogy a Fidesz–KDNP frakcióban több kétely is felmerült a két ország csatlakozásával kapcsolatban, így tárgyalódelegációt küldenek Svédországba és Finnországba is.

A ratifikációról szóló javaslatokról szerdán kezdtek el vitázni a képviselők. A négyórásra nyúlt vitában a kormánypártok képviselői hosszasan sorolták, hogy Finnország és Svédország egyes képviselői mivel „sértegették” Magyarországot. Előző héten derült ki, hogy újabb két hetet csúszik a két ország NATO-csatlakozásának megszavazása: az új ülésrend szerint jövő hét helyett március 20-án dönthet az Országgyűlés a bővítésről.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!