Százmilliókkal drágult a gyerekek étkeztetése a menzákon

Legfontosabb

2023. február 3. – 13:40

Százmilliókkal drágult a gyerekek étkeztetése a menzákon
A Hungast egyik főzőkonyhája – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

A rezsiköltségek emelkedése, az üzemanyagok drágulása és a rekordmagas infláció a közétkeztetésbe is begyűrűzött. Csoda is lenne, ha például a tésztafélék 70 százalékos drágulása nem jelent volna meg az iskolai, óvodai menzák díjszabásában, de említhetnénk a tejtermékeket és a pékárukat is, amelyek szintén jelentősen többe kerülnek ma, mint egy-másfél éve. És akkor a közétkeztetésben dolgozók béréről még nem is beszéltünk.

A szeptemberi iskolakezdés előtt is voltak arról hírek, hogy több év után ismét áremelésre készülnek a menzák: a Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetsége 30 százalékos díjemelést sem tartott kizártnak. Fővárosi és vidéki önkormányzatokat kérdeztünk meg most arról, hogy az elmúlt hónapokban mennyivel drágult náluk a menza az iskolákban, óvodákban és a szociális intézményekben. Van olyan budapesti kerület, ahol bejött a jósolt 30 százalékos áremelés, de 20-25 százalékos drágulásra is volt példa a fővárosban.

Az egyik vidéki nagyváros kétszer is árat emel idén, hogy ki tudják gazdálkodni az egymilliárdos költségnövekedést.

Több száz forinttal is olcsóbb lehet ugyanakkor a gyerekek étkeztetése ott, ahol az önkormányzat ki tudja gazdálkodni az áremelésből fakadó különbözetet. Arra most nem térünk ki, hogy mi a gond a menzákkal, korábban erről egy egész cikksorozat volt a Telexen.

300 milliójába került a kerületnek, hogy nem hárította át a családokra az áremelést

A budapesti II. kerületben január elsejével 22 százalékkal drágult a menza a Budán működő több mint 30 iskolában, bölcsődében és óvodában. Legutóbb 2018-ban volt példa díjemelésre, és idén már nem is terveznek újabbat. A mostani áremelés után naponta 60-95 forinttal fizetnek többet a családok az étkeztetéséért, ami egy hónapra vetítve már több ezer forintot jelent: az új díjszabás szerint a bölcsődékben naponta 523 forintba, az óvodákban 464 forintba, az általános iskolákban 524 forintba kerül az étkeztetés, míg a középiskolákban 374 forintot kérnek az ebédért.

Ugyanakkor ez a 22 százalékos emelés még mindig kevesebb, mint amennyivel az étkeztetést végző cégek költségei emelkedtek, és a rászoruló családoknak járó kedvezmények is megmaradtak – írta válaszában a II. kerületi önkormányzat. Tavaly így is 350 millióval került többe a kerületnek a közétkeztetés 2021-hez képest – azt mi tesszük hozzá, hogy az iskolák fenntartása ugyan az államhoz került néhány éve, az iskolai étkeztetés feladata viszont az önkormányzatoknál maradt.

A IX. kerületben is volt áremelése a menzákon, de ebből a családok egyelőre semmit nem éreznek, mivel az önkormányzat 2012 óta nem hárítja tovább a drágulásból fakadó különbözetet.

Ez tavaly 15 millió forintjába került az önkormányzatnak, idén ez az összeg várhatóan 107 millió lesz, mivel tavaly októberben 12,8 százalékkal, januárban pedig 18,8 százalékkal emelte árait az étkeztetést végző cég.

Az óvodákban most egységesen 370 forint a napi térítési díj, míg a ferencvárosi iskolákban napi 415-480 forint között mozog ennek összege. Nem elképzelhetetlen viszont, hogy a jövőben mégis áremelésre kényszerül az önkormányzat, ennek lehetőségét a következő hónapokban vizsgálja meg a IX. kerület is.

Terézvárosban tavaly és idén is árat emelt az önkormányzattal szerződésben álló étkeztető cég, nem is kevéssel. A VI. kerületi óvodákban jelenleg nettó 775 forintba, az iskolákban nettó 892 forintba kerül a normál (tehát nem diétás) ellátás, a szülők azonban ennél jóval kevesebbet, nettó 335 forintot, illetve 390 forintot fizetnek az önkormányzatnak, ami a korábbi árnak felel meg. Az önkormányzat tehát itt is lenyeli a különbözetet.

A kerületi szociális intézményekben és bölcsődékben saját főzőkonyhája van az önkormányzatnak, így önköltségi alapon biztosítják az étkeztetést. Ennek díját a nyersanyagok drágulása miatt évente egyszer emelik, jelenleg nettó 468 forinton áll.

A XV. kerületi önkormányzat tavaly szeptemberben emelt árat, és áprilisban megint díjemelés várható. Ennek mértékéről még nem döntött a képviselő-testület, ősszel ugyanakkor 25 százalékkal drágult a menza a kerületi oktatási-nevelési és szociális intézményekben. A kerületben naponta körülbelül 4500-4600-an veszik igénybe a közétkeztetést, itt sem a teljes ára fizetik a családok és az ellátottak, mert az önkormányzat állja a térítési díj egy részét, azt, ami a rezsiköltségeket fedezi.

Ez a 2023-as év hátralévő részére 20,5 millió forint többletköltséget jelent az önkormányzat számára.

A bölcsődékben napi 580 forintba, az óvodában napi 630 forintba, az általános iskolákban napi 795-820 forintba kerül az étkeztetés, a középiskolákban pedig 590 forint egy ebéd. (A diétás étkezés másfélszer ennyibe kerül.)

Újbuda önkormányzata nyolc év után idén először emelt árat a gyermekétkeztetésben, és így 30 százalékkal drágult a menza. Az áremelés összesen 31 intézményt érint a kerületben: az iskolákban 857 forintot, az óvodákban 780 forintot, a bölcsődékben 495 forintot fizetnek a szülők a gyerekek napi ellátáséért. Már tavaly ősszel lehetősége lett volna az önkormányzatnak a díjemelésre, de egészen januárig átvállalták a többletköltségeket a családoktól, ami nagyjából 300 milliójába került a kerületnek.

Zuglóban január elsejével változott a díjszabás a menzákon, de hogy hány százalékkal nőttek az árak, nem tudta megmondani az önkormányzat, mert új szerződést kötöttek a közétkeztetést végző céggel. Van olyan ellátási forma, ami még olcsóbb is lett idén: az iskola napközis ellátás tavaly szeptemberben még 545 forint volt egy napra, január 1.-től viszont 530 forint. Az óvodai ellátás drágult, igaz, csupán öt forinttal, így most naponta 450 forintba kerül. A bölcsődékben ennél nagyobb mértékű volt az áremelés, 460 forint helyett 640 forintba kerül a napi háromszori étkezés. A XIV. kerület is a magas élelmiszer- és energiaárakkal indokolta a változtatást, viszont szeptemberig maradnak a jelenlegi árak, addig biztosan nem lesz újabb áremelés. Zuglóban is az önkormányzat állja az áremelés költségeinek egy részét, mivel a befizetett térítési díjak még a nyersanyagköltségeket sem fedezik, írták válaszukban. Minden költséget egybevéve idén 3,03 milliárdot költ a kerület közétkeztetése, a térítési díjakból 669 millió jön össze.

Szegeden kétszer is árat emelnek, hogy kigazdálkodják a költségeket

Hódmezővásárhelyen tavaly még nem volt áremelés a menzákon, idén viszont már nem úszták meg a szülők: átlagosan 37 százalékkal drágult a vásárhelyi gyerekek étkeztetése, ami egy napra lebontva 200 forintot jelent. Igaz, a családok többsége rászorultsági alapon kedvezményes áron veheti igénybe a közétkeztetést. Egy óvodás teljes napi ellátása most 870 forintba, egy általános iskolás háromszori étkezése 990 forintba, egy középiskolás ebédje pedig 690 forintba kerül. Az önkormányzat bevétele 36 millióval nőhet a lakossági áremeléssel, de ezt egy az egyben el is viheti az infláció és az alapanyagok drágulása.

Szegeden két lépcsőben lesz áremelés a közétkeztetésben: februárban 18 százalékkal, szeptemberben pedig újabb 14 százalékkal drágulnak a menzák.

Őszig az óvodákban 730 forintba, az általános iskolákban 890 forintba kerül majd az ellátás. (Szegeden is jóval többe kerül a diétás menü, nagyjából 300-500 forinttal.) A csongrádi városban is ingyen vagy kedvezményes áron ehetnek a menzán a rászoruló gyerekek, az óvodások háromnegyede például nem fizet az étkezésekért.

Idén várhatóan 2,9 milliárdot költ majd a szegedi önkormányzat közétkeztetésre, egymilliárddal többet, mint korábban.

A költségek harmadát tudják állami normatívából fedezni, de idén 86 millióval kevesebbet kapnak a kormánytól. Úgy számolnak az önkormányzatnál, hogy az áremelések után 300 millió folyhat be a szülői befizetésekből, ami ugyanakkor még így is csak részben fedezné a megnövekedett költségeket.

A pécsi önkormányzat legutóbb 2019-ben emelt árat a közétkeztetésben, és egyelőre nem is terveznek hasonló intézkedést. A város legnagyobb szolgáltatója, az önkormányzattal 2012 óta szerződésben lévő Hungast tavaly szeptemberben 9,9 százalékos díjemelést jelentett be, amit az önkormányzat decemberben visszamenőlegesen is elfogadott.

Vagyis Pécsen is az a helyzet, ami sok fővárosi kerületben, hogy az önkormányzat nem hárítja tovább a családokra az áremelést.

A pécsi óvodákban, iskolákban 400-500 forintba került a napi ellátás, a nem önkormányzati fenntartásban működő intézményekben ennél drágább is lehet a gyerekek reggelije, ebédje.

Hasonló a helyzet Győrben, ahol tavaly augusztusban emelt árat a városi iskolák, óvodák, illetve idősotthonok étkeztetését végző cég. Akkor 10 százalékkal drágult a menza, de áprilistól újabb, ezúttal 30 százalékos emelés jöhet. A várossal kötött szerződés szerint az étkeztetést végző cég legfeljebb az inflációval megegyező mértékű emelést kérhet (tavaly decemberben 24,5 százalékos volt az infláció, ami 26 éves rekord). A belengetett 30 százalékos emelés ennél több, így a következő hónapokban inkább 14,5-17,3 százalékos áremelés a reális, és lehet, hogy ezt már a családokkal is kifizettetik.

A cikk elkészítésében Móra Ferenc Sándor szegedi tudósítónk, Sudár Ágnes győri tudósítónk és Gűth Ervin pécsi tudósítónk is részt vett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!