Nem Orbánt akarták legyőzni, és a DK nélkül indultak: a jászberényi recept 2024-ben is bejöhet

Legfontosabb

2023. január 16. – 14:34

Nem Orbánt akarták legyőzni, és a DK nélkül indultak: a jászberényi recept 2024-ben is bejöhet
Fotó: Gémesi Balázs / Budai Lóránt / Facebook

Másolás

Vágólapra másolva

Pártlogók és orbánozás nélkül kampányolt, kétharmados győzelmet aratott Budai Lóránt ellenzéki polgármesterjelölt a vasárnapi jászberényi időközi önkormányzati választáson. Van, aki szerint megvan az ellenzék receptje a 2024-es választásra, más inkább azt olvasta ki az eredményből, hogy a DK nélkül is tud győzni az ellenzék. Négy év alatt harmadszor nyert választást a Jobbik politikusa, aki szerint ez az eredmény túlmutat Jászberényen.

A vártnál jóval simábban nyert Budai Lóránt ellenzéki polgármesterjelölt a vasárnapi jászberényi időközi önkormányzati választáson, és tízből tíz egyéni körzetben is az ellenzéki szövetség képviselőjelöltje győzött.

A Közösen Jászberényért színeiben induló jobbikos polgármester az időközi választáshoz képest meglepően magas, közel 60 százalékos részvétel (59,75%) mellett több mint kétszer annyi szavazatot kapott, mint a Fidesz által támogatott, ám függetlennek nevezett Besenyi Orsolya.

A jászberényi időközi polgármester-választás végeredménye:

  1. Budai Lóránt (Közösen Jászberényért): 8267 (67,24%)
  2. Besenyi Orsolya (a Fidesz–KDNP által támogatott független): 3671 (29,86%)
  3. Nagy Tímea (független): 185 (1,5%)
  4. László Péter (Mi Hazánk): 172 (1,4%)

Az újonnan felálló, 15 fős képviselő-testületben 11 tagja lesz az ellenzéki szervezetnek, és négy kompenzációs helyet kap a Fidesz.

„Ez az eredmény egy csoda”

– mondta Budai Lóránt a Közösen Jászberényért vasárnapi eredményváróján. A négy év alatt harmadszor megválasztott polgármester szerint az eredmény azt mutatja: megéri „tisztességgel, becsülettel, alázattal vezetni a várost”, és pozitív kampányt csinálni, a Fidesz felforgató tevékenysége pedig a visszájára sült el. A jobbikos polgármester úgy fogalmazott: ez az eredmény túlmutat Jászberényen, országos jelentősége van.

Tóka Gábor kutató, Vox Populi Facebook-oldal szerzője egyenesen odáig jutott, hogy Budaiék jászberényi győzelme lehet az ellenzék receptje a 2024-es önkormányzati választásokra.

„Nem kell zseninek lenni, csak egy viszonylag épeszű és emberarcú kormányzásra való képességet demonstrálni, és persze egy név alatt kell indulni”

– írta Tóka vasárnap este.

A győzelem receptje: nem kellenek pártlogók és nincs szükség orbánozásra

Jászberényben a többi nagyvároshoz hasonlóan egy közösen alapított civil szervezet (Közösen Jászberényért) neve alatt indultak el az ellenzéki jelöltek a 2019-es önkormányzati választáson, amikor először fogott össze a hat ellenzéki párt (DK, Jobbik, LMP, Momentum, MSZP, Párbeszéd).

Bár nem a pártpolitikáról szólt az a kampány sem, Budaiék plakátjain és kampányanyagain ott voltak a pártlogók, és az országos politikusok sem kerülték el nagy ívben a jászsági várost.

A jobbikos jelölt meglepetésre már akkor legyőzte a várost kilenc éven át irányító kormánypárti Szabó Tamást, még ha csak 14 szavazat is volt kettejük között a különbség. A Fidesz megtámadta az eredményt, és meg kellett ismételni a polgármester-választást. Az ismétlésből Budai jött ki jobban, a mostanihoz hasonlóan magas részvétel (62 százalék) mellett nagyot nyert: a 14 szavazatos előnyből 3758 lett.

Az ellenzéki egység az elmúlt három évben felbomlott helyben a DK kiválásával, mindeközben a Fidesz 2022-ben minden eddiginél nagyobb győzelmet aratott az országgyűlési választásokon, és Jászberényben is több szavazatot gyűjtött be a kormánypárti Pócs, mint ellenfele.

Az sem volt jó előjel Budaiéknak a vasárnapi választás előtt, hogy a Fidesz az utóbbi hónapokban sorra nyerte az időköziket, még olyan kerületekben is győzni tudott a kormánypárt, ahol az elmúlt harminc évben nem jött ez össze.

Jászberényben – talán mindezektől nem függetlenül – úgy döntöttek: az idei kampányból teljesen kizárják a pártokat, még ha az egyéni képviselő jelöltek között volt jobbikos, momentumos, MSZP-s és MMM-es is.

„Én azt látom, hogy országosan, de itt helyben is elvesztették a hitelüket a pártok”

– mondta a döntés okairól Budai a Telexnek, amikor megnéztük a kampányt.

Kampányplakátok Jászberényben – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Kampányplakátok Jászberényben – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Se a plakátokra, se más kampányanyagokra nem kerültek fel a pártlogók, és kifejezett kérés volt az országos politikusok felé, hogy maradjanak ki a kampányból. A Választási Földrajz elemzői szerint nagyon jól tették ezt Budaiék, mert így „a lövészárkokon túlnyúlóan is tudtak szavazókat szerezni”.

A győzelmi recept másik hozzávalója az lehetett, hogy a kampány során a polgármester- és a képviselőjelöltek is tudatosan kerülték az országos témákat.

Kizárólag helyi ügyekről, problémákról és fejlesztésekről beszéltek, és nem Orbán Viktort vagy a NER-t akarták legyőzni, hanem többséget szerezni a képviselő-testületben a város vezetéséhez.

A Választási Földrajz elemzői is kiemelték, hogy „ezen a választáson a szavazók sokkal inkább a helyi viszonyokról mondtak véleményt”. Ezt mi sem mutatja jobban, mint hogy a Jászsági Térségi Tv választási műsorában az országos politika egyáltalán nem került szóba, a jelöltek helyi témákról beszéltek. „Ebből a választásból is kiválóan látszik – amit nagyon régóta szajkózunk –, hogy a szervezetépítés, a helyi beágyazottság és a szavazókkal való közvetlen kapcsolattartás, a helyi jelenlét mennyit tud számítani” – írták a választási eredményről szóló elemzésben.

Karácsony Gergely pedig úgy reagált, hogy az ellenzék vasárnapi győzelme egyszerre világos üzenet az állampártnak és az ellenzéknek.

„Az önkormányzati választásoknak a helyi közösségekről kell szólnia, nem a maguk pecsenyéjét sütögető pártokról”

– fogalmazott a főpolgármester, aki korábban már arról beszélt, hogy 2024-es választáson nem a pártok jelöltje szeretne lenni, hanem inkább egy pártok által támogatott jelölt.

A DK nélkül is tud nyerni az ellenzék

Érdemes szót ejteni még egy olyan tényezőről is, amely miatt országos szinten is érdekes lehet a jászberényi választás: az ellenzéki szövetség a Demokratikus Koalíció nélkül tudott nyerni.

A DK helyi szervezete ugyanis tavaly kilépett az ellenzéki szövetségből. Sokak szerint a háttérben az áll, hogy a párt önkormányzati képviselője, volt alpolgármestere Gedei József megsértődött Budai Lórántra, mert a polgármester a 2021-es ellenzéki előválasztáson nem őt, hanem az MSZP-s Kertész Ottót támogatta. Gedei ezt tagadta, ám tény, hogy ő lett a városvezetés leghangosabb kritikusa, és ő kezdeményezte a Fidesszel közösen a képviselő-testület feloszlatását tavaly októberben.

A DK és a Fidesz közötti helyi együttműködést a DK országos elnöksége is nehezen tudta kimagyarázni.

Először elítélték az árulást és következményekkel fenyegették Gedeit, a szavazást azonban helyi belügynek tekintették. Az előterjesztést végül a polgármester és a Közösen Jászberényért képviselői is megszavazták, így a DK szerint képviselőjük nem árulta el a szövetségeseit, nem kollaborált a Fidesszel.

A mostani kampányból kimaradt a DK, nem támogatta Budait és a képviselőjelölteket. Gedei pedig az urnazárás után alig fél órával bejelentette, hogy kilép a DK-ból és befejezi a közéleti tevékenységét.

Gedei József Dobrev Klárával kampányol 2021 nyarán – Fotó: Dr. Gedei József / Facebook
Gedei József Dobrev Klárával kampányol 2021 nyarán – Fotó: Dr. Gedei József / Facebook

Hogy ennek a választási eredményére volt-e bármilyen hatása, nem tudni, a többi ellenzéki párt azonban nem mulasztotta el, hogy odaszúrjon a DK-nak, amely politikusai az utóbbi hónapokban rendre azt kommunikálják: ők az egyetlen kormányzóképes alternatíva, nélkülük nem lehet választást nyerni, és Gyurcsány szerint 2026-ig „vagy a Demokratikus Koalíció tudja hatékony erővé szervezni az ellenzéket, vagy senki”.

A Jobbik szerint a választás tanulsága röviden az, hogy

„kétharmados győzelmet tud aratni egy igazi lokálpatrióta csapat a pártérdekekkel a helyi politikát mérgező Gyurcsány-párt nélkül, a Fidesszel és kollaboránsával, a Mi Hazánkkal szemben”.

Az MSZP pedig úgy látja: a jászberényi választás „bebizonyította, hogy a mai választási rendszerben kizárólag akkor van esély a sikerre, ha együttműködnek a demokratikus ellenzéki pártok, és ez még akkor is igaz, ha ezt nem mindenki vállalja közülük, mint ahogy most a DK sem tette”. Márki-Zay Péter, az ellenzék volt miniszterelnök-jelöltje azt is megemlítette, hogy

a Fidesz nem tudott Jászberényben gyurcsányozni, miután képviselői összefogtak a DK-val, és emiatt reménytelenül próbálták őt is támadni.

„Kétharmados ellenzéki győzelem Jászberényben! Még a Holdról is látszik” – örvendezett a Facebookon vasárnap este Czeglédy Csaba, a DK szombathelyi politikusa. Amikor kommentben szembesítették, hogy a DK nem vett részt az ellenzéki összefogásban, azt írta:

„a DK-sok a szavazataikkal hozzájárultak ehhez”.

A jászberényi választás – ha volt hozzá köze, ha nem – azt mutatja, hogy a DK nélkül is tud helyben nyerni az ellenzék. Nagyobb, országos politikára lefordítható következtetéseket azonban ebből még nem szabad levonni.

Az Origo szerint a független jelölt szenvedett vereséget

A Fidesz kikapott, de erről nem sok szó van a kormánypárti médiában. A kormánypárt nem először próbálkozott azzal, hogy egy papíron független jelölt mögé állt be. Így volt ez például 2020 elején Dunaújvárosban, amikor az időközi országgyűlési választáson (Fejér megye 4.) az iváncsai polgármestert támogatták. Akkor vereség lett a vége, két évvel később az országgyűlési választáson azonban már egy fideszes kórházigazgatóval vissza tudták hódítani a választókerületet.

Jászberényben is a helyi kórház orvosigazgatóját, Besenyi Orsolya fül-orr-gégész szakorvost támogatták. Nem véletlenül. Mint a helyszíni riportunkból kiderült, sokak szerint a várost 2010 és 2019 vezető kormánypárti polgármester arrogáns stílusával megutáltatta Jászberénnyel a Fideszt, és az sem tett jót a párt népszerűségének, hogy 2019 októberében nem fogadták el az eredményt.

Most valószínűleg abban bíztak, hogy egy helyben ismert és sokak által kedvelt jelölttel, valamint temérdek mennyiségű pénzzel visszahódíthatják a várost. Azt ugyanis nem lehet mondani, hogy a Fidesz lemondott volna Jászberényről. Besenyi Orsolyát még a TV2 műsorába is meghívták, hogy Fásy Ádámmal főzzön együtt.

Ha nyert volna, a Fidesz győzelme lett volna. A vereséget azonban papíron nem a Fidesz jelöltje szenvedte el, hanem egy független jelölt.

A különbséget jól szemlélteti a legolvasottabb kormánypárti lap, az Origo rövid beszámolója a választásról, amelyben már egy szó sincs a Fideszről: „A vasárnapi időközi polgármesteri választáson a baloldali Budai Lórántot választották újra Jászberény polgármesterének, a szavazatok 67,78 százalékát szerezte meg. A független Dr. Besenyi Orsolya a szavazatok 29,34 százalékát megszerezve végzett a második helyen.”

Besenyi Orsolya politikai karrierje egyébként vélhetően véget is ért vasárnap. Legalábbis a Facebook-oldala már a választás estéjén elérhetetlenné vált. A bejegyzéseit megosztó Fidesz jászsági Facebook-oldalán így a választás másnapján már csak egy csomó, elérhetetlen poszt fogadja a látogatókat. Pócs János, a térség fideszes országgyűlési képviselője szintén nem reagált még a vereségre. Telefonon próbáltuk elérni hétfő délelőtt, de nem vette fel.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!