Karácsony Gergely arra készül, hogy '24-ben is ő lesz az ellenzéki pártok közös jelöltje

2022. december 1. – 18:01

Karácsony Gergely arra készül, hogy '24-ben is ő lesz az ellenzéki pártok közös jelöltje
Fotó: Partizán

Másolás

Vágólapra másolva

Várható kihívóiról, a Lánchíd jövőjéről, a dugódíj értelmetlenségéről és a pártokkal való kapcsolatáról is beszélt Karácsony Gergely főpolgármester, a Partizán csütörtök esti műsorában. Karácsony szinte biztos abban, hogy 2024-ben is ő lesz az ellenzék jelöltje a fővárosban, és afelől sincsenek kétségei, hogy nyerni tud majd.

„Én az ellenzéki pártok rivalizálásának az árát nem szeretném megfizetni” – mondta Karácsony a következő választásról. Kifejtette, hogy nem a pártok jelöltje akar lenni, hanem inkább egy pártok által támogatott jelölt. Minderre szerinte azért is szükség van, mert egy időben tartják majd az európai parlamenti választásokat és az önkormányzati választásokat is, az európai parlamenti választáson a pártok pedig várhatóan egymás ellen fognak indulni. Épp ezért nem tervez egyetlen pártlista mellett sem kampányolni majd, mert neki – ahogy fogalmazott – az összes ellenzéki szavazóra szüksége van.

„Elkezdődik egy tánc, ami nemcsak a főpolgármesterségről szól, hanem sok száz másik pozícióról az országban és Budapesten is”

– mondta Karácsony azzal kapcsolatban, hogy Komjáthi Imre, az MSZP társelnöke és Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke is azt nyilatkozta korábban, hogy nem tekintik automatikusnak Karácsony főpolgármesteri újraindulását 2024-ben. Hozzátette: nincs érdemi ellenjelöltje egyik pártnak sem ellene. „Én arra készülök, hogy '24-ben én leszek az ellenzéki pártok közös jelöltje, semmilyen kétség ezzel kapcsolatosan bennem nincs” – mondta. Gyurcsány Ferenc terveiről – aki pártja budapesti vezetését is átvette – Karácsony elmondta, hogy Gyurcsány annyit közölt vele: „erős DK-t akar Budapesten”. A párttal való szövetségről a főpolgármester azt mondta, meg kell találni az arányokat. Attól pedig nem tart, hogy Gyurcsány Ferenc a választás előtt, vagy a ciklus közepén megbuktatná.

„Nekem nincs az első száz problémám közt Gyurcsány Ferenc.”

A főpolgármester szerint a kerületi polgármesterek továbbra is „erőforrásként” tekintenek rá. „Én többet beszélek kerületi polgármesterekkel, mint a Tarlós meg a Demszky együtt” – tette hozzá. Elmondása szerint törekszik arra, hogy ismerje a kerületi ügyeket, egyaránt a fideszes és nem fideszes kerületekben is.

Karácsony szerint a miniszterelnök-jelölti indulása és visszalépése sokkal kevésbé hagyott nyomott budapesti viszonylatban, mint az országos politikában. Azt is elmondta, hogy jelenleg főpolgármester-jelöltként másfélszer annyi szavazója van, mint az összes pártnak együtt Budapesten az ellenzéki oldalon. Azonban Karácsony tisztában van azzal, hogy ez nem csak az ő személyének szól. A főpolgármester hisz abban, hogy a következő választáson az ő vezetésével még nagyobb többséget tudnak elérni.

„Vitézy? Fürjes? Mindegy, valójában Orbán lesz a jelölt”

Azt Karácsony nem tudja megtippelni, hogy 2024-ben kit indít majd a Fidesz ellene. „Köztünk szólva ennek szerintem nincs is jelentősége” – mondta. Abban biztos, hogy a szavazólapon lesz olyan, hogy Fidesz–KDNP, ahogy fogalmazott: nem engedhetik meg, hogy nem indulnak egy településen. „Vitézy Dávid indulásán nagyon meglepődnék” – válaszolta e lehetséges kihívóira vonatkozó kérdésre. Vitézy indítását azért tartaná „abszurdnak”, mert a Fidesz vélhetően azzal fogja majd támadni őt mint főpolgármestert, hogy autósüldöző. „Erre most ő mit fog mondani?” – tette fel a kérdést. Szerinte Vitézy ehhez a retorikához nem a megfelelő ember. Az is kiderült, hogy Fürjes Balázs indulását is meglepőnek tartaná Karácsony.

„Orbán Viktor lesz a jelölt. Ilyen szempontból teljesen mindegy, hogy milyen kesztyűbábot húz az ujjára. A Kubatov Gábor lesz, vagy a kormányszóvivő asszony, vagy éppen valamelyik polgármester.”

A fővárosi karácsonyi díszkivilágítás elmaradásáról azt mondta a főpolgármester: nem a Fidesznek akart üzenni, hanem inkább a budapestieknek, hogy egy „irgalmatlanul nehéz” év jön. „Értem én, hogy ez egy kis összeg, de akkor mit kapcsoljak le? Ne járjon a 4-6 villamos, a metró? Ne legyen közvilágítás?” – tette fel a kérdést. Szerinte nem csak a fővárosnak lesz nehéz jövőre: „Emberek fognak megfagyni a lakásaikban, hajléktalanszállók fognak bezárni”. Hozzátette: pár hónapon belül eljöhet az az idő, hogy a díszkivilágítás kérdésénél sokkal súlyosabb döntéseket kell majd meghozniuk.

Nem éri meg a dugódíj

A Lánchíd esetleges autómentessé tételéről – amit december közepétől egyelőre a buszoknak, a taxiknak és a kerékpárosoknak adnak vissza – azt mondta a főpolgármester, hogy ott nem lehet „csak úgy” meghozni egy döntést. Ezért határoztak úgy, hogy lesz fél év, amíg személyautóval nem lehet átmenni, majd később lesz erről egy „részvételi döntés”. Biztos abban, hogy a budapestiek azt fogják mondani, hogy ez egy jó ötlet volt, tartsák fönn. Hozzátette, azért nem egyszerűek az ilyen döntések, mert mikor ilyenekről – például forgalomcsökkentésről – van szó, akkor az emberek úgy reagálnak, hogy „mindenki azt mondja: hajrá! De mikor azt mondom, hogy te is szállj ki az autódból, akkor meg mondják: Ja, azt nem”.

A budapesti dugódíj bevezetésének több akadálya is van a főpolgármester szerint. Elsődleges, hogy jogszabály tiltja, így a kormány úgy sem hagyná jóvá. Ezentúl arra jutottak, hogy nem érné meg bevezetni, mert gyakorlatilag Stockholmon kívül sehol nem térült meg, se a pénzügyi, se a környezeti része. A probléma másik részének tartja Karácsony, hogy a budapesti forgalom jelentős részét az agglomerációból érkezők teszik ki. „Az agglomerációs gyűrű, mint egy tehénlepény, terül el, irgalmatlanul növekszik ott a népesség”. Szerinte az agglomerációs nyomást kell csökkenteni, ehhez pedig sokkal jobb közösségi közlekedési lehetőségekre van szükség.

„Mikor odajön hozzád valaki és elmondja, hogy műszak után mindig evett egy túrós csuszát pörccel, és most már csak egy brióst tud venni, mert nagyjából annyiba kerül egy briós most, mint másfél évvel ezelőtt egy túrós csusza pörccel”

– mesélte a kukások sztrájkjáról Karácsony, aki főpolgármestersége egyik legnagyobb megoldandó válságaként tekint a szemétszállítók őszi munkabeszüntetésére. A bérmegállapodásáról azt mondta a főpolgármester, hogy vélhetően az nem lesz elég, januárban újból elő fog majd kerülni a kérdés. Hozzátette: mikor sztrájkba kezdtek a kukások, akkor azzal szembesült, hogy az ő köreikben egy egészen más érvrendszer hat. Bízik benne, hogy hosszú távon is megoldás születhet majd az ő bérük rendezésére.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!