Karácsony Gergely: December közepétől szabad a Lánchíd a buszok, a taxik és a kerékpárosok számára

2022. november 18. – 07:55

Másolás

Vágólapra másolva

Budapest főpolgármestere friss Facebook-bejegyzésében megerősítette, amire számítani lehetett: december közepétől részlegesen megnyitják a Lánchidat a forgalom előtt. Először a BKK-buszok, a taxik és a kerékpárosok kezdhetik el használni.

Miután a híd felújításának első szakasza az ütemterv szerint befejeződött, és a próbaterhelés is sikeres volt, a főváros úgy döntött, december közepétől részben visszaterelik a forgalmat a hídra. Bár bejegyzésében Karácsony nem ír arról, hogy az autók mikor térhetnek majd vissza a hídra (ha egyáltalán visszatérhetnek), azt hangsúlyozta:

„A felújítás eddig eltelt másfél évében hozzászokott a város forgalma ahhoz, hogy nélkülöznie kell a Lánchidat, a szomszédos hidak forgalma alig észrevehető mértékben változott. Miközben a városi forgalom alkalmazkodott a felújításhoz, azt lassan elfeledjük, hogy a Lánchíd korábban az állandó belvárosi dugók és torlódások helyszíne volt.”

A főpolgármester említést tett azokról a civil szervezetekről is, amelyek az autósforgalom csökkentését követelték a Lánchídon. Hozzátette, „erre a következtetésre jutottak azok a budapestiek is, akik a közösségi gyűlésünk keretében foglalhattak állást a Lánchíd jövőjéről”.

A főváros úgy döntött, december közepétől a buszok, taxik és kerékpárok térhetnek vissza a hídra, a gyalogosok pedig várhatóan 2023 őszén. A Lánchíd végleges forgalmi rendjéről 2023 nyarán kell döntenie a fővárosi közgyűlésnek.

A hídon növelik a buszok számát (16, 105, 178), új járatot is indítanak, a felújítás következő szakaszában a gyalogosok által használható szakaszokat újítják fel.

A Lánchíd felújításáról korábban ebben a cikkben írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!