A buszoknak december közepén megnyitják, az autók lehet, hogy soha nem térhetnek vissza a Lánchídra

2022. október 28. – 16:20

A buszoknak december közepén megnyitják, az autók lehet, hogy soha nem térhetnek vissza a Lánchídra
Fotó: BKK

Másolás

Vágólapra másolva

Információink szerint december 16-án elkészül a Lánchíd közúti pályatestje, megnyílhat a forgalom előtt a híd. Egyelőre azonban még mindig nem lehet tudni a választ arra a kérdésre, hogy használhatják-e majd a hidat az autók vagy sem. A főpolgármesteri hivatal kérdésünkre annyit árult el, hogy a teljes körű felújítás jövő év második feléig tart, de dolgoznak rajta, hogy addig az arra közlekedő menetrend szerinti buszoknak megnyithassák a hidat.

A Lánchidat és környezetét 2021. június 16-án, hajnali 4 órakor zárták le a gyalogos és a közúti forgalom elől a felújítás idejére, másfél évre. December 16-án telik le az a 18 hónap, ami alatt a főváros vállalta, hogy felújítja a hidat, és megnyitja azt a forgalom előtt. A hídrekonstrukció információink szerint ütemterv szerint halad, hamarosan felkerül a végleges aszfaltréteg a híd közúti pályatestjére, novemberben a terv szerint pedig már megkezdik nehéz teherautókkal a próbaterhelését is.

Így nem lesz akadálya annak, hogy december 16-án átadják a közúti forgalomnak a hidat, úgy hogy közben a gyalogjárdákon, a híd egyéb részein még jövő év második feléig még dolgoznak kisebb-nagyobb munkákon. Mint írtuk, a kormány is akkor utalja át a fővárosnak a Lánchíd felújításához szükséges hatmilliárd forintot, ha a híd legfeljebb 18 hónapig lesz csak lezárva, és a felújítás befejezéséhez már csak ez az összeg hiányzik.

A forgalom előtt december 16-tól nyitva lesz az út, de arra a kérdésre, hogy vajon a személyautókat letiltják-e a hídról vagy sem, még nincs válasz, sőt információink szerint még nem is dőlt el.

Szólnak mellette érvek – válaszolta korábban Karácsony Gergely lapunk kérdésére, miszerint mennyire támogatja a főváros a civil és zöld szervezetek kezdeményezését, hogy a felújított Lánchídról tiltsák ki a személyautókat, és csak buszok és kerékpárok mehessenek át a közúti részén. Mint közölte, a Lánchíd forgalma ugyanis minimális a többi hídhoz képest, a közösségi közlekedés viszont használja.

A kezdeményezést lapunkban foglalta össze Kürti Gábor, a Magyar Kerékpárosklub elnöke, aki szerint várostörténeti hiba lenne visszaengedni az autókat a Lánchídra. Véleménye szerint egy sebességkorlátozott busz-kerékpársáv lehetőséget adna a tömegközlekedés fejlesztésére és gyorsítására, és taxival, valamint motorkerékpárral is használni lehetne a hidat.

Ezzel a felvetéssel összecseng az óvatos fővárosi válasz, miszerint dolgoznak azon, hogy már a jövő évi teljeskörű átadás előtt, „a korlátozásokhoz igazítva, korlátozott mértékben, legalább a közösségi közlekedés járműveinek, az itt közlekedő menetrend szerinti buszoknak (16, 105,178) megnyithassák a hidat”. 2023. második feléig azonban a hidat különböző mértékben folyamatosan érintik forgalmi korlátozások, maga a műtárgy és annak környezete részben munkaterület.

A főpolgármesteri hivatala szerint a Lánchíd teljes körű felújítása utáni, végleges forgalmi rendjéről előreláthatólag 2023 nyár elején kell dönteni. A döntés előtt a főváros egyeztetést tervez az érintett szakmai és érdekvédelmi civil szervezetekkel.

Arról, hogy a felújítás során több köbméter galambszart, tízvödörnyi lakatot szedtek le a hídról, ebben a cikkben, a Lánchíd felújításának költségeiről pedig ebben a cikkben írtunk részletesen. A legkedvezőbb végső ajánlat bruttó 26,75 milliárd forint volt, ebben azonban nincs benne a Széchenyi téri villamos-közúti aluljáró felújításának költsége. A híd felújítás előtti állapotáról szóló videónkat itt nézheti meg:

A Lánchidat legutóbb 36 éve újították fel. 2011-ben írt ki először pályázatot a BKK a híd és az Alagút felújításának megtervezésére. 2014-re meglettek a tervek, 2019-ben, még Tarlós István főpolgármestersége alatt kiírták a kivitelezési tendert. A beérkezett ajánlatok olyan drágák voltak, hogy Tarlós visszadobta őket.

A következő hónapokban hiába gyúrták az árakat, a fővárosnak nem volt elég pénze a felújításra, ezért 2021 januárjában, már Karácsony Gergely idején, eredménytelenné nyilvánították a pályázatot. Az ősszel kiírt újabb pályázat már jóval kevesebb munkát tartalmazott, kimaradt belőle a várhegyi Alagút és a pesti hídfő közúti-gyalogos aluljáró is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!