Civil szervezetek az autóforgalom csökkentését kérik a Lánchídon

2022. november 16. – 16:20

Másolás

Vágólapra másolva

Tíz civil szervezet közös közleményt adott ki, amelyben arról írnak, a Lánchídon korábban tapasztalt gépjárműforgalom mértékének jelentős csökkentésére lenne szükség.

A szervezetek azt írják, a híd „felújítás előtti, közlekedésben betöltött szerepe érdemi
felülvizsgálatra szorul, hogy állandóan túlterhelt közlekedési folyosó helyett -
melynek minden közlekedő vesztese volt – olyan rendszer jöjjön létre, amelyben
nyertesei is vannak a híd használatának.”

Szerintük a híd forgalmi rendjének átalakítása illeszkedne a pesti alsó rakpart fejlesztési terveire vonatkozó célkitűzésekhez is.

A Lánchíd első felújítási szakasza december közepén zárul le, akkor részben megnyitják a forgalom előtt, de egyelőre csak a buszokat engedik fel. Arról még nem született döntés, hogy a személyautókat részben vagy teljesen letiltsák-e a hídról. Ezzel kapcsolatban egyelőre a Fővárosi Önkormányzat is óvatosan nyilatkozik, a Magyar Kerékpárosklub elnöke szerint viszont egyenesen várostörténeti hiba lenne visszaengedni az autókat a Lánchídra. A tíz civil szervezet friss közleménye ugyan nem fogalmaz ennyire sarkosan, de azt kiemelik:

„Láthattuk, hogy a híd közúti forgalomból történő teljes kiemelése sem okozott megoldhatatlan forgalmi akadályt a város közlekedésében, így egy részleges forgalomcsillapítás – melyben a tömegközlekedés kaphatná a főszerepet, kiegészülve a gyalogos és kerékpáros közlekedőkkel – előnyére válhat a város forgalmának és közösségi térré alakíthatja a Lánchidat.”

Emellett megemlítik, hogy egy, a budapesti lakosok köréből összeállított reprezentatív mintában 65% volt a Lánchíd forgalomcsökkentését támogatók aránya, ezért arra kérik a Főváros vezetését, hogy „a Lánchíd átadását követően annak forgalmi rendjét a tömegközlekedők, kerékpározók, valamint a gyalogosok prioritásait figyelembe véve határozza meg.”

A levelet A járda a gyalogosoké, a Járókelő Közhasznú Egyesület, a Kis Távolságok Városa Alapítvány, a Kortárs Építészeti Központ, a Kulcs a városhoz, kulcs a közélethez Egyesület, a Magyar Urbanisztikai Tudásközpont, a Miutcánk.hu, a Rehab Critical Mass Alapítvány, az Újlipótváros Szuperblokk Civil Társaság és a Város és Folyó Egyesület írták alá.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!