Ha már hozzányúl Orbán a kormányhoz, a DK az „árnyékkormány” struktúráját javasolja

2022. november 21. – 16:07

Másolás

Vágólapra másolva

Palkovics László lemondása és a Technológiai és Ipari Minisztérium megszüntetése után változtat a kormányzati struktúrán Orbán Viktor. A hétfőn benyújtott javaslat szerint két új minisztérium áll fel a jövőben: Energiaügyi Minisztérium Lantos Csaba vezetésével és Gazdaságfejlesztési Minisztérium Nagy Márton eddigi tárca nélküli miniszterrel.

Az Építési és Beruházási Minisztériumot átnevezik Építési és Közlekedési Minisztériumra, miután Lázár János tárcája kapta meg a közlekedési területet Palkovics László minisztériumától.

A miniszterelnök javaslatát kivételes eljárásban tárgyalja az Országgyűlés, ami azt jelenti, hogy kedden már szavaznak is róla. Nem sok ideje maradt így a képviselőknek véleményezni az indítványt, a DK-s Arató Gergely azonban hamar reagált, és módosító javaslatot nyújtott be.

„A benyújtott törvényjavaslatból egyértelműen kiderül, hogy Orbán Viktor csak hatalmat akar, sem az oktatás, sem az egészségügy nem érdekli annyira, hogy minisztériumot kapjanak tőle” – írja a DK képviselője, majd

Dobrev Klára „árnyékminiszterelnök” kormányzati struktúráját ajánlja a miniszterelnök figyelmébe.

„Most, hogy az Orbán kormány átvette a Demokratikus Koalíció ötletét az önálló energiaügyi tárca létrehozása kapcsán, javasoljuk, hogy ne álljanak meg itt, valósítsák meg a Demokratikus Koalíció további kormányzati struktúrára vonatkozó javaslatait is” – fogalmaz Arató. A DK önálló környezetvédelmi, oktatási és egészségügyi minisztérium létrehozását szorgalmazza.

A DK-s árnyékkormány ülésezik – Fotó: Dobrev Klára / Facebook
A DK-s árnyékkormány ülésezik – Fotó: Dobrev Klára / Facebook

Arató a jelenlegi struktúra helyett a következő minisztériumokat javasolja:

  • Belügyminisztérium,
  • Bér- és munkaügyi Minisztérium,
  • Egészségügyi Minisztérium,
  • Energia- és rezsiügyi Minisztérium,
  • Honvédelmi Minisztérium,
  • Gazdasági Minisztérium,
  • Környezetvédelmi és Klímaügyi Minisztérium,
  • Külügyminisztérium,
  • Mezőgazdasági Minisztérium,
  • Miniszterelnökség,
  • Oktatási és Kulturális Minisztérium,
  • Önkormányzati Minisztérium,
  • Pénzügyminisztérium,
  • Szociális és Nyugdíjügyi Minisztérium.

A DK-s módosítót a parlament törvényalkotási bizottsága tárgyalja hétfő este, és minden bizonnyal leszavazza a fideszes többség.

A Demokratikus Koalíció (DK) 2022. szeptember 16-án jelentette be, hogy Dobrev Klára vezetésével árnyékkormányt alakítanak azért, hogy megmutassák, van alternatívája Orbán Viktornak és a Fidesznek.

Két nappal később Dobrev részletesen beszélt a terveikről, legfontosabb feladatuknak az Orbán-kormány megbuktatását nevezte. Szeptember 19-én a névsort is közzétették, jellemzően kipróbált, tapasztalt politikusok kaptak árnyékminiszteri szerepet, Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke nincs a listán.

Az árnyékkormány kifejezés nem közjogi fogalom, a Telex ezért a valódi, kézzelfogható funkciókat nevezi meg cikkeiben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!