Hivatalos: Új energiaügyi minisztérium alakul Lantos Csaba vezetésével, Palkovics László lemondott

Legfontosabb

2022. november 14. – 12:23

Hivatalos: Új energiaügyi minisztérium alakul Lantos Csaba vezetésével, Palkovics László lemondott
Palkovics László 2022 júniusi interjúnk során – Fotó: Ajpek Orsi / Telex

Másolás

Vágólapra másolva
  • Palkovics László technológiai és ipari miniszter lemondott, önálló energiaügyi minisztérium alakul Lantos Csaba vezetésével – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.
  • Az új miniszter december elsején kezdi meg munkáját.
  • A Technológiai és Ipari Minisztérium megszűnik, feladatait a gazdaságfejlesztési, az építési és beruházási, illetve a kulturális és innovációs tárca veszi át.
  • Palkovics László nyolc és fél év után nem visel kormányzati posztot, de a járműipari innovációban, a felsőoktatásban és a védelmi iparban fog fontos szerepet vállalni.

Önálló energiaügyi minisztérium jön létre Lantos Csaba vezetésével, és távozik posztjáról Palkovics László technológiai és ipari miniszter – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Karmelitában tartott rendkívüli sajtótájékoztatón. Az átalakítást a szomszédban zajló háború és szankciós energiaárak indokolják, jelenleg az egyik legfontosabb kérdés az energiabiztonság és az energia ára, mondta Gulyás. Az új minisztérium átveszi az energiahivatal (Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal) hatásköreinek többségét is.

Palkovics László benyújtotta lemondását, amit a miniszterelnök elfogadott, folytatta Gulyás. A kormányszóvivő szavai szerint Palkovics azzal indokolta távozását, hogy egységes portfólióként tekintett a tárcájára, és az önálló energiaügyi minisztérium megalakulása után nem vállalja annak vezetését. A Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) megszűnik, feladatait más tárcák veszik át: az ipar Nagy Márton gazdaságfejlesztési tárcájához, a közlekedés Lázár János építési és beruházási tárcájához, a felnőttképzés és az innovációval foglalkozó gazdasági társaságok Csák János Kulturális és Innovációs Minisztériumához kerülnek. Paks II. ügye marad a Külgazdasági és Külügyminisztériumnál, mert az Európai Bizottság annak idején úgy engedélyezte a projektet, hogy az nem lehet az MVM-mel közös felügyelet alatt.

A kormány megköszönte Palkovics László munkáját, aki az elmúlt nyolc és fél évben különböző pozíciókban segítette a kabinet munkáját. Palkovics egyelőre nem fog kormányzati tisztséget vállalni, de Gulyás utalt arra, hogy a szakember a felsőoktatásban, a járműipari innovációban és a védelmi iparban fog fontos szerepet vállalni. Erről majd Palkovics később ad részletes tájékoztatást. Egy kérdésre Gulyás azt válaszolta: Orbán Viktor szerette volna, ha Palkovics László marad a kormányban, ebben az esetben megmaradhatott volna a TIM.

Gulyás egy kérdésre azt válaszolta: Palkovics Lászlóhoz hasonlóan Lantos Csaba is fontosnak tartja és szerinte is előnyben kell részesíteni a szélturbinák telepítését, korábban az uniós források érdekében szükség is volt a szélenergia szabályozásának megváltoztatására. A miniszterelnök ezzel együtt kérte fel a posztra Lantos Csabát. Lantos december elején lép hivatalba, a minisztériuma a jogutódja lesz a megszűnő TIM-nek.

Lantos kiváló menedzserképességekkel rendelkezik, mondta Gulyás, és az energetika területén is szerzett tapasztalatokat, ezért esett rá a választás. Az energiastabilitásért és energiabiztonságért kell majd felelnie az új miniszternek. A Telex kérdésére Gulyás azt válaszolta: azért vártak eddig a bejelentéssel, mert a kormányfő tegnap állapodott meg Lantos Csabával arról, hogy elvállalja az új minisztérium vezetését.

Gulyás Gergely a Karmelitában tartott sajtótájékoztatón – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Gulyás Gergely a Karmelitában tartott sajtótájékoztatón – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Lantos Csaba az üzleti életből érkezik

Ahogy korábbi cikkünkben írtuk: Lantos Csaba (a teljes neve Lantos Lajos Csaba) hatvanéves, nyíregyházi származású és a hazai gazdasági életben rendkívül ismert üzletember 1986-ban közgazdász-szociológusként végzett a Corvinus Egyetemen, ahol a neves Rajk Szakkollégiumnak volt a tagja. Szakmai pályáján dolgozott a CA IB Rt. „legendás” csapatában, többek között Bajnai Gordonnal, Simor Andrással, Nobilis Kristóffal, de volt az OTP Bank lakossági vezérigazgató-helyettese is.

Távozása anno megmozgatta a banki közvéleményt, mert az egybeesett az azóta sokat kárhoztatott devizahitelek elterjedésével. Az OTP ezek terítésében lemaradt, vagyis később indult, Lantos nem értett egyet ennek a rendkívül kockázatos terméktípusnak a bevezetésével. Lantos fontos testületi szerepeket is vitt a tőzsdén jegyzett BIF, Richter Gedeon és FHB cégeknél, volt elnöke a KELER Zrt.-nek is, de az állami Magyar Postában és a MET energiacégben is fontos tisztviselő volt, illetve maradt.

Alapvetően konzervatív beállítottsága révén korábban beszállt a Heti Válaszba, a Századvég-csoportban vállalt tisztséget és a Széll Kálmán Alapítvány kuratóriumának is volt az elnöke. Alapítója a tudományos eredményeket elismerő Bolyai-díjnak. Nős, hét gyermek édesapja. Gyermekei nevének kezdőbetűi adták korábbi holdingcége, a CSEMGANDO Zrt. nevét, amit ma már Septem Lute Zrt.-nek hívnak, emellett a vagyonkezelő cége a Lantos Vagyonkezelő. Lojalitását a mostani rendszerhez a 4iG tanácsadó testületében betöltött szerepe is mutatja. Az üzletembernek számtalan érdekeltsége volt vagy van magánegészségügyben, az irodapiacon, az energetikában.

Napok óta keringett a hír, senki nem erősítette meg

Szerda reggel, több egymástól független forrásból is úgy értesült szerkesztőségünk, hogy Palkovics László technológiai és ipari miniszter távozik posztjáról, és a tárcánál addigra főosztályvezetői szinten is értesítették a munkatársakat az átadás-átvétel előkészítéséről. Mint megtudtuk, az energiapolitikával kapcsolatos véleménykülönbségek állhattak Palkovics döntésének hátterében, mivel Orbán Viktor miniszterelnök önálló minisztériumot akar létrehozni az energetikai válsághelyzet miatt, vagyis ezt a területet elvennék Palkovicstól, és a megmaradó minisztériuma hatáskörei igencsak leszűkülnének.

Palkovics lemondásának hírét szerda reggel óta senki nem erősítette meg hivatalosan. Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szerda kora délután azzal hárította a válaszadást, hogy Orbán Viktor úton van a Türk Államok Szervezetének üzbegisztáni csúcstalálkozójára, ezért forduljunk a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez. Gulyás Gergely kabinetjétől visszapasszolták a labdát azzal, hogy a kormány tagjairól a miniszterelnök dönt, és ha a kormány szerkezetében változás történik, arról a nyilvánosságot tájékoztatni fogják.

Csütörtökön sem lehetett biztosat tudni arról, hogy Palkovics valóban távozik-e, ha igen, akkor miért, valamint hogy a miniszterelnök elfogadta-e az egyik legfontosabb miniszterének távozásával kapcsolatos döntését. Csütörtökön ezért elmentünk Székesfehérvárra, ahol sikerült interjút készítenünk a Mathias Corvinus Collegium rendezvényén Navracsics Tibor területfejlesztésért és az uniós források felhasználásáért felelős tárca nélküli miniszterrel, aki elszólta magát. „Beszéltünk erről, és meglepett”mondta a miniszter, aztán gyorsan kapcsolt, és azonnal kiegészítette ezt azzal a félmondattal, hogy „már ha tényleg lemondott”.

Pénteken sem érkezett hivatalos reakció Palkovics távozásának hírére, Orbán Viktor kormányfő Szijjártó Péterrel, Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszterrel és egy több mint hatvanfős delegációval továbbra is tárgyalásokat folytatott Üzbegisztánban, ahonnan csak az üzleti sikerekről számoltak be. A lemondás körüli kommunikációs zavart ebben a cikkünkben tekintettük át napról napra.

Nem először akart lemondani

A most 57 éves, gépészmérnök végzettségű Palkovics László 2014-ben csatlakozott a harmadik Orbán-kormányhoz: előbb az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős államtitkára volt, majd 2016-tól oktatásért felelős államtitkár lett.

Palkovics László a negyedik Orbán-kormány egyik legerősebb embere volt eddig, tárcájának irányítása alá tartozik az energiapolitika és az állami MVM mellett többek között a hulladékkezelés, a közlekedés, a klímaügyek, az iparpolitika, a technológiai fejlődés, a foglalkoztatás és a környezetvédelem is.

Palkovics László technológiai és ipari miniszter Novák Katalin köztársasági elnök és Orbán Viktor kormányfő társaságában, miután átvette kinevezési okmányát a Sándor-palotában 2022. május 24-én – Fotó: Fischer Zoltán / MTI
Palkovics László technológiai és ipari miniszter Novák Katalin köztársasági elnök és Orbán Viktor kormányfő társaságában, miután átvette kinevezési okmányát a Sándor-palotában 2022. május 24-én – Fotó: Fischer Zoltán / MTI

Tavaly januárban már egyszer felmerült Palkovics lemondása, akkor a 444 írt arról, hogy benyújtotta lemondását, de Orbán Viktor miniszterelnök azt mondta neki, hogy ezt felejtse el.

Idén nagy visszhangot váltott ki, amikor menesztette az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) elnökét, Radics Kornéliát és a szervezet szakmai elnökhelyettesét, Horváth Gyulát, miután elmaradt az augusztus 20-i ünnepi tűzijáték, pedig az utolsó pillanatig volt esély viharra.

Ahogyan arról a pályájáról szóló Komplex cikkünkben írtuk, a zalai születésű Palkovics kemény ellenállás mellett végigverte a CEU kiűzését, az akadémiai kutatóintézetek átalakítását és a felsőoktatási modellváltást, illetve a kínai Fudan Egyetem magyarországi projektjét. Képességeit, munkabírását nem kérdőjelezik meg ellenfelei sem, ugyanakkor gyakran elhangzik vele kapcsolatban is a kérdés: a feladat-végrehajtásai mikor vetnek fel erkölcsi aggályokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!