Ársapkát kap a tojás és az étkezési burgonya is

2022. november 9. – 10:03

frissítve

Ársapkát kap a tojás és az étkezési burgonya is
Fotó: Soós Lajos / MTI

Másolás

Vágólapra másolva
  • Gulyás Gergely a szerdai kormányinfón bejelentette, hogy újabb két termékre, a tojásra és a burgonyára kiterjesztik az élelmiszerárstopot. A szeptember 30-i szinten rögzítik az árukat, a tojás ára 25, a burgonyáé 10 százalékkal csökken így. Néhány napon belül lép életbe a rendelet. Gulyás a kormányinfón azt mondta, hogy csak az M-es tojásokra és a kései burgonyára vonatkozik az ársapka, később azonban a Miniszterelnökség jelezte, hogy minden méretű tojás hatósági áras lesz.
  • Marad az áram és gáz jelenlegi rendszerhasználati díja a lakosoknál, ehhez viszont Gulyás szerint plusz forrásokra van szüksége az államnak. Extraprofitadót vetnek ki a kiegyenlítő energiát előállító erőművekre. 40 milliárd forintos bevételt vár a kormány 2022-ben és 2023-ban is.
  • A kormány elfogadja az Európai Bizottság kérését, átfogó igazságügyi reform készül, amellyel megerősítik többek közt az Országos Bírói Tanács jogköreit. Az ehhez szükséges törvénymódosításokat március 31-ig kell megszavaznia az Országgyűlésnek.
  • A kistelepülések boltjai támogatást kapnak az árstopok miatt, a részleteket hétfőn ismertetik.
  • Gulyás szerint egy politikusnak, közéleti szereplőnek nincs joga ahhoz, hogy meghatározza, ki számít újságírónak, de ahhoz igen, hogy eldöntse, kinek nyilatkozik. Ezért nem elvárható Orbán Viktortól, hogy interjút adjon a Telexnek.

Lezárjuk a közvetítésünket.

A szlovák külügyminiszter azt mondta, hogy a magyar kormány szankciós érvei olyanok, mintha a Kreml kézikönyvéből származnának.

Gulyás Gergely szerint ez egy sunyi nyilatkozat, amely mögött „súlyos komplexus” állhat. „Az oroszok csak köszönetet mondhatnak a szankcióknak” – jelentette ki a miniszter, és azt mondta, hogy akik támogatták a szankciók bevezetését, azok nagymértékben hozzájárultak Oroszország gazdasági stabilizálásához, és ahhoz, hogy rekordbevételük legyen.

A magyar kormány volt az Gulyás szerint, amely azt képviselte, hogy ne biztosítson az unió extraprofitot Oroszországnak. Azt nem tette hozzá, hogy Orbán is aláírta a szankciós csomagokat.

A szlovákok pedig sokat köszönhetnek szerinte Orbán Viktornak, aki Brüsszelben elérte, hogy Magyarország és Szlovákia is mentesüljön az olajembargó alól.

Gulyás szerint voltak olyan kérések „Brüsszeltől” a tárgyalások alatt, amik a magyar nemzeti érdekeket sértették volna, de példákat nem akar mondani, mert szerinte az nem állna az ő érdekükben.

A jövő évi rendszerhasználati díjról valamikor december elején dönthet a kormány – mondta Gulyás Gergely a hvg.hu kérdésére.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter azt is megerősítette, hogy az ársapka csak az M-es tojásra és a kései burgonyára vonatkozik, az újkrumpli és az édesburgonyára tehát marad piaci áron. A részletek a kormányrendeletben lesznek benne.

Frissítés: A kormányinfó után azt jelezte a Miniszterelnökség, hogy minden méretű tojás ársapkás lesz, nem csak az M-es.

Gulyás senkinek nem javasolja, hogy az egészségügyi tervekről a Népszavában tájékozódjon, inkább a belügyminisztert kell szerinte megkérdezni. A Belügyminisztérium néhány napon belül nyilvánosságra hozza az egészségügy átalakításáról szóló terveket.

A kiszivárgott információk szerint az Országos Mentőszolgálat veheti át az ügyeleti ellátást. Gulyás megemlítette, hogy Hajdú-Bihar megyében van már egy ilyen pilot-projekt, de azt nem erősítette meg, hogy az egész országban ez lesz-e.

Gulyás azt mondta, egy politikus eldöntheti, kinek válaszol, de nem mondhatja meg, ki az újságíró, akkor ön Baranyival ért egyet? – kérdezte a Telex Gulyást, aki azt mondta, nem.

Nem elvárható, hogy Orbán néha adjon interjút a Telexnek? – kérdeztük, mire Gulyás úgy válaszol: „Nem, mert szabadság van, aminek az is része, hogy adok önöknek interjút, vagy nem.”

Gulyás szerint „lehetetlen”, hogy Orbán ne adna interjút kritikus lapoknak évek óta, hiszen Orbánt az újságírók az év elején három és fél órán keresztül kérdezhették egy kormányinfón. Gulyás szerint ugyanis az ilyen kormányinfós kérdezz-felelekek „kisinterjúknak” számítanak.

A HVG ehhez hozzátette, hogy Orbán különféle lapokat „fake news gyárnak” nevez, mire Gulyás azt mondta, ez nem számít minősítgetésnek, mindenesetre „ez nehéz vita, hagyjuk is Magyarországot”, majd áttért arra, máshol a világban mi van.

Orbán Viktor bécsi utazásáról is kérdezte a Telex újságírója. Gulyás azt mondta, Orbán Balázzsal egy autóban utaztak a spórolás érdekében, és egy éjszakát töltöttek el abban a szállodában, amit az osztrák partner kijelölt. Hogy kirívó-e a költség, meg kell nézni, mi a nemzetközi gyakorlat.

Gulyás arról is beszélt, hogy a protokollköltségekből is elvont a Pénzügyminisztérium.

A történtek után néhány nappal értesült a kormány a KRÉTA-feltöréséről és a tömeges adatszivárgásról – mondta a Telex kérdésére Gulyás Gergely. Van egy vizsgálat, és szerinte az eredményeit kell majd nyilvánosságra hozni. Arra kérte az állami adatkezelésben kételkedőket, hogy várják meg a vizsgálat végeredményét.

A pedagógus-szakszervezetek hétfőn Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkárral tárgyaltak, szerintük sikertelen volt a megbeszélés. Gulyás szerint nagy mértékben megoldja a tanárok jogos követeléseit, ha 2025-ben 800 ezer forint lesz a pedagógusok átlagbére. A szakszervezetek szerint most azonnal lenne szükség béremelésre, csak azzal lehetne megállítani a pedagógusok elvándorlását, az oktatás összeomlását.

A kormány szerint abban a helyzetben, amiben az ország most van, a 21 százalékos béremelés komoly eredménynek számít. Gulyás a Telex kérdésére arról is beszélt, hogy a pedagógusok bérét is emelték 2010 óta, de tény, hogy az állami szektorban és a piaci szektorban lényegesen nagyobb mértékben nőttek a bérek az elmúlt években, így a pedagógusok relatív pozíciója romlott szerinte.

Nem állítanám szembe a gyermekvédelmet a tanárbérekkel – válaszolta arra a felvetésre, hogy a kormány a kampányban többmilliárd forintot költött el a nemátalakító műtétekről szóló plakátokra.

Korábban a kormány azt mondta, a tüntetéseket a baloldal szervezi, kedden egyházi iskolák demonstráltak, ehhez mit szólnak? – kérdezte a Telex Gulyást. Válasza: Mindenkinek joga van alkotmányos keretek közt véleményt nyilvánítani.

Az Európai Parlament közoktatást vizsgáló bizottsága járt Magyarországon, Csák János találkozott velük, de Gulyás nem vár kiegyensúlyozott véleményt tőlük, mert van egy „engesztelhetetlen gyűlölet Magyarország iránt”. De Budapest szép város, jól érezték itt magukat, mondta.

Navracsics Tibor arról beszélt kedden, hogy a magyar kormány megállapodást kötne az Európai Bizottsággal, és a pedagógusok béremelését 50-50 százalékban finanszírozná a két szervezet. A magyar kormányra eső ötven százalékot azért nem tudják már most odaadni Gulyás Gergely válasza szerint, mert az uniós forrásokra várnak ahhoz is, a helyreállítási alap forrásaiból fogják finanszírozni. „A minket megillető uniós pénzeket tudjuk a pedagógus béremelésre fordítani” – fogalmazott.

A kormány azt is vállalta az Európai Bizottság felé, hogy az egyszereplős közbeszerzések arányát csökkenti. A kormány és az állami cégek kommunikációját, hirdetéseit viszont négy éve kizárólag Balássy Gyula cégei viszik.

Gulyás azt mondta, nem azt szeretnék megmondani a közbeszerzési szabályok módosításával, hogy ki nyerjen, hanem azt szeretnék, hogy verseny legyen. Ha Balássy cége a legjobb a piacon, akkor ő nyerjen. A miniszter szerint nem neki, hanem a piacnak kell feltenni azt a kérdést, hogy reális-e, hogy évek óta egy cég nyer az állami kommunikációs közbeszerzéseken.

Gulyás szerint a kormány nem köti össze a Bizottság által kért törvényeket és a svédek/finnek NATO-csatlakozási ratifikációját, nem használják fel ezt nyomásgyakorlásként – ezt tette még hozzá a miniszter ahhoz, hogy már többször állította a kormányinfón, az Országgyűlés előbb a bizottsági törvényeket intézi el, csak utána a ratifikációt.

Nem volt szó a vasárnapi boltzárról a keddi kormányülésen – válaszolta Gulyás Gergely a napi.hu kérdésére.

A hazai inflációt „csekély mértékben” befolyásolná, ha sikerül megállapodni a Bizottsággal, önmagában az uniós pénzeknek az energiaárakra nincs hatása, mondta Gulyás.

A lehető leggyorsabban, néhány napon belül lép életbe a tojás és burgonya ársapkája – válaszolta Gulyás egy kérdésre. Pontos időpontot azonban nem tudott mondani.

Az egyházi fenntartású egészségügyi intézményeknek is jelentősen nő a rezsije a fűtési szezonban. Mivel közszolgáltatást látnak el, a többletkiadásaikat az állam finanszírozni fogja – ígérte meg a Miniszterelnökséget vezető miniszter.


A kormány jól számolt az átlagfogyasztással Gulyás szerint, az ország 72 százaléka a rezsicsökkentett határ alatt van, mondta.

Fotó: Soós Lajos / MTI
Fotó: Soós Lajos / MTI

Az infláció azt is jelenti, hogy a kormánynak nagyobb áfabevételei lettek, mekkora ez az összeg? – kérdezték Gulyást, aki úgy válaszolt, az infláció sajátossága, hogy az államnak több kiadása is lett. A miniszter szerint nem többletben vannak, hanem mínuszban, méghozzá 1500-2000 milliárd mínuszban van a költségvetés, az energiaárak és a nyugdíjak miatt, mert azok viszik el az extra bevételeket az infláció miatt kialakult magasabb áfából.

A kormány mindig is kérte az összes pénzt a helyreállítási alapból, nem csak egy részét, mondta Gulyás.

Hány törvény áll még sorban a svédek és a finnek NATO-ratifikációja előtt? – kérdezték Gulyást, aki erre azt mondta, előbb át kell menni azokon a javaslatokon, amiket a Bizottság kér, de „a svédek és a finnek is számíthatnak ránk”.

Az OBT és az OBH közti viszony a kormány szempontjából csak annyiból fontos, hogy az igazságügy hatékonyan, megfelelően működjön – mondta Gulyás Gergely. Elfogadják az Európai Bizottság által kért igazságügyi reformot, aminek fontos része az OBT jogköreinek megerősítése.

Az OBT két tagja az amerikai nagykövet rezidenciáján járt. Ez Gulyás szerint jól mutatja az ő hozzállásukat a függetlenséget. Ennél azonban aggasztóbb jelenségnek tartja, hogy az utána kiadott közleményből az derült ki, hogy az OBT érintett vezetői nem tudják, kik a választott vezetők és kik a kinevezett vezetők.

A Hadházy-féle közmédia előtti tüntetésről Gulyás azt mondta: a jogait mindenki gyakorolhatja, de a törvényeket mindenkinek be kell tartania.

Orbán egy hónapja találkozott a szerbekkel és az osztrákokkal, azóta volt egy külügyminiszteri találkozó is, a cél, hogy a szerb határt jobban védjék.

Az Átlátszó szerint komoly adósságokat halmoztak fel a rendőrkapitányságok. Ha szükség lesz rá, segíteni fog a kormány – mondta Gulyás. Néhány közintézménynél előfordul minden évben, hogy az év végén rendkívüli támogatást kell adni. Ha szükség lesz rá, a rendőrkapitányságok is kapnak – erősítette meg a miniszter.

Az RTL kérdésére azt is mondta, hogy vizsgálják a KRÉTA-rendszer feltörését. Egyelőre nem tudni szerinte, hol történt mulasztás, elkerülhető lett volna-e, vagy nem.

Elhalasztják a Parlament felújítását, csak a tervezést kezdik el. Gulyás szerint a Parlament bizonyos műszaki berendezései és az egész fűtésrendszer nagyjából 120 éves, ezért rendkívül gazdaságtalanul működik. Azt mondta, egyszer egy ciklust rá kell majd szánni az energetikai felújításra, de nem ez a ciklus lesz az. Sokat lehetne ugyanakkor spórolni azzal a miniszter szerint, ha felújítanák az Országház energetikai rendszerét.

Minden korábbinál nagyobb támogatásra számíthatnak az agrárszektorban, az uniós támogatások nyomán, mondta Gulyás.

Gulyás a 480-as benzinárról azt mondta: „összességében irigylésre méltó helyzetben vagyunk, ha a benzin tankolásának árát nézzük”.

Azért vannak bajban a kisboltok, mert az árstopos élelmiszer árát nem tudják áthárítani a többi élelmiszerre, ahogy Gulyás szerint „teljes egészében” a nagyobb boltok sem, így nem áll fenn a veszélye annak, hogy más élelmiszer ára nagyon drágulna a miniszter szerint.

A döntés a rendszerhasználati díjakról az áramra vonatkozik, a gáznál sem fognak viszont emelni, mondta Gulyás.

Az árstopok valamennyire mérséklik az inflációt, de nem ez a legfontosabb haszna Gulyás szerint, sokan vannak, akiknek nagy segítséget jelent, hogy az alapvető élelmiszereknél árstopot vezetnek be.

A szeptember 30-i szinten rögzítik a tojás és burgonya árát. Ez azt jelenti, hogy a tojás ára 25 százalékkal, a burgonyáé 10 százalékkal lesz alacsonyabb, mint most – mondta Gulyás Gergely.

A döntés 0,1-0,2 százalékkal csökkentheti az inflációt a kormány számításai szerint.

A kormány azt vállalta az Európai Bizottság felé, hogy március 31-ig fogadják el az átfogó igazságügyi reformokat. Az Országgyűlés várhatóan a tavaszi ülésszakban szavaz a tervezetről, emiatt Gulyás szerint nem lesz rendkívüli parlamenti ülés ősszel.

A kormány igent mond arra, hogy anyagilag támogassuk Ukrajnát, de a közös uniós hitelfelvételt ellenzik. „Mással érdemes próbálkozni”, mondta.

A kormány által frissen megsapkázott tojás és a burgonya ára nem lehet magasabb a 2022. szeptember 30-i bruttó kiskereskedelmi árnál.

Navracsics korábban arról beszélt, 1200 milliárdba kerülne a pedagógusok bérének emelése 2025-ig, Gulyás ehhez most azt mondta, ilyen emelés egy válság sújtotta időszakban példátlan teljesítmény. A miniszter szerint a tanárok nagy többsége örömmel beleegyezne, ha két év alatt megduplázódna a bér.

A többi árstoppal együtt a tojáson és a burgonyán is az év végéig lesz ársapka – mondta Gulyás Gergely az ATV kérdésére.

A friss adatok szerint 21,1 százalék volt az infláció októberben Magyarországon. Gulyás szerint az energetikai szankciók tehetnek róla. A szankciók és a szankciós ígéretek miatt nő az energia ára, amely növeli az inflációt. Az uniós átlag valamivel több, mint a fele a magyar infláció mértékének. Ez attól is függ szerinte, hogy melyik ország mennyire van kitéve az orosz energiahordozóknak. Franciaország például az atomerőmű miatt jobb helyzetben van.

Arról is beszélt Gulyás, hogy az év végéig nem fog változni a gáz ára. Most kisebb a világpiaci ár, de így is többszöröse, mint korábban. Azt mondta, mindenki úgy számolja a gázárakat, hogy a 3-6 hónap átlagát nézi meg. Augusztusban a mostaninál jóval magasabb volt a piaci ár, és várhatóan tavasszal is magasabb lesz, amikor csökken a gáztározók szintje. A miniszter azt is megerősítette, hogy december 31-ig azok az energetikai árak lesznek, amiket a nyáron meghatároztak.

Ha van olyan kisbenzinkút, aki nem kapta meg a megígért támogatást, akkor meg kell kapnia. Nincs döntés új pénzekről a gyármentési alapba, mondta Gulyás.

Az országgyűlés dönthet arról, mikor ratifikálják a svédek és finnek NATO-csatlakozását, de a kormány szándéka világos, még ebben az ülésszakban akarnak erről dönteni, mondta Gulyás.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!