Gulyás: Vizsgálják a KRÉTA-rendszer feltörését

2022. november 9. – 11:15

Másolás

Vágólapra másolva

Az Átlátszó szerint komoly adósságokat halmoztak fel a rendőrkapitányságok. Ha szükség lesz rá, segíteni fog a kormány – mondta Gulyás. Néhány közintézménynél előfordul minden évben, hogy az év végén rendkívüli támogatást kell adni. Ha szükség lesz rá, a rendőrkapitányságok is kapnak – erősítette meg a miniszter.

Az RTL kérdésére azt is mondta, hogy vizsgálják a KRÉTA-rendszer feltörését. Egyelőre nem tudni szerinte, hol történt mulasztás, elkerülhető lett volna-e, vagy nem.

Elhalasztják a Parlament felújítását, csak a tervezést kezdik el. Gulyás szerint a Parlament bizonyos műszaki berendezései és az egész fűtésrendszer nagyjából 120 éves, ezért rendkívül gazdaságtalanul működik. Azt mondta, egyszer egy ciklust rá kell majd szánni az energetikai felújításra, de nem ez a ciklus lesz az. Sokat lehetne ugyanakkor spórolni azzal a miniszter szerint, ha felújítanák az Országház energetikai rendszerét.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!