Tungsram-elbocsátások: átverve érzik magukat az emberek

2022. november 3. – 09:55

Másolás

Vágólapra másolva

Tavasszal, nem sokkal a választások után derült ki, hogy súlyos gazdaság problémák vannak az állam által stratégiai partnernek tekintett Tungsramnál. A vállalat előbb ezres nagyságrendű leépítést jelentette be az ország több településén jelen lévő üzemeiben, majd május elején csődvédelmet kért és kapott.

A vállalat összesen 1600 ember elbocsátását tervezte – két településen már április végén bejelentették a csoportos létszámleépítést –, június végére ez 1800 főre nőtt. A legtöbbet, 700 dolgozót a nagykanizsai gyárból terveztek elküldeni (Újpesten 400 főt, Kisvárdán 276 főt, Hajdúböszörményben 170 főt, Zalaegerszegen pedig 60 főt érintett az eredeti elképzelés szerint ez elbocsátási hullám). A főváros az 1600-ból ezer embernek fel is ajánlott munkát még tavasszal.

Nagykanizsán végül 710 embert bocsátott el a cég, de mind a kirúgottak, mind a még munkában lévők azt érzik, kibabráltak velük – ez a Népszava csütörtöki számában megjelent riportból derül ki.

Akik utcára kerültek, azok azért, mert a Tungsram még hónapokkal a problémák nyilvánosságra hozatala előtt felmondta a kollektív szerződés több pontját, így többek között azt, hogy nem az eredeti megállapodás szerint, hanem csak a munka törvénykönyve alapján fizetnek végkielégítést. Ez a lépés, mint a Népszava cikkéből kiderül, a júliustól több hullámban elbocsátottakat jelentősen megkárosította, így „akár 10-11 havi munkabérnek megfelelő összeggel kaptak kevesebbet búcsúzásként”. Ez még a minimálbéreseknél is egymillió forintot meghaladó összeg.

A lapnak az elküldött dolgozók azt is állítják: nem kaptak érdemi segítséget az elhelyezkedésben, pedig korábban erre számos ígéretet kaptak. „Arról is szóltak ígéretek, hogy a munkaügyi központ kap majd támogatást az átképzésekre, ám ebből sem lett semmi, csak azt mérték fel, milyen szakmákra lenne igény” – ezt Kupó Csaba, a Nagykanizsai Fényforrásgyár Demokratikus Szakszervezetének elnöke mondta a lapnak.

Elhangzott olyan ígéret is, hogy 250 ezer forintnyi támogatást és ingyenes átképzést kapnak a leépítettek, utóbb kiderült, hogy abból kell fizetni a mégsem ingyenes tanfolyamot. „Volt olyan egykori kollégám, akinek 175 ezer forintért 60 napos raktárosképzést ajánlottak, vagyis 75 ezerből kellett volna megélnie két hónapig, ha elvállalja” – mondta a szakszervezeti vezető. Ő úgy tudja, a 710 kanizsai elbocsátottból bő kétszázan találtak eddig munkát.

Kupó szerint azok is megszenvedik a mostani helyzetet, akiknek megmaradt a munkája. „Szóba sem kerül a béremelés a több mint kétszáz embernek, hiába rekord magas az infláció”, a munkaadó csak annyit vállalt, hogy az eddigi havi bruttó 10 ezer forintos cafetériát megduplázza. Kupó szerint „ez úgy 7000-et jelent pluszban, amiről pontosan lehet tudni, mire elég”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!