Megkapta a csődvédelmet a Tungsram

2022. május 20. – 14:09

Másolás

Vágólapra másolva

A Fővárosi Törvényszék május 20-i végzésében elrendelte a Tungsram Operations Kft. csődeljárását, ami lényegében azt jelenti, hogy a cég megkapta a csődvédelmet, amelyet a múlt héten kért. Az eljárás idejére a bíróság vagyonfelügyelőt is kijelölt.

A cégközlönyben megjelent csődeljárási végzés szerint „az adóst fizetési moratórium illeti meg a vele szemben a fizetési haladék kezdő időpontját megelőzően, vagy az azt követően esedékessé váló pénzkövetelések vonatkozásában”. Vagyis a Tungsram fizetési haladékot kap a tartozásaira, de a csődeljárás alatt is fizetnie kell a munkabéreket, a bérjellegű egyéb juttatásokat (távolléti díj) és a végkielégítést is.

A cég korábbi közleményében az állt, hogy a vállalat most egy Reorganizációs Szervezetet állít fel, amely a vagyonfelügyelő bevonásával fenntartható pénzügyi tervet dolgoz ki a cég újjászervezésére.

A Tungsram április végén közölte, hogy elbocsát 1600 dolgozót az év végéig.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!