Csődvédelmet kért a Tungsram

2022. május 11. – 18:13

Másolás

Vágólapra másolva

Csődvédelmet kért a Tungsram – derül ki a Telexhez is eljutott közleményből, amit a cég szerdán adott ki.

A kérelem előzménye, hogy a cég hitelezője, az Eximbank inkasszót nyújtott be a Tungsram Operations Kft. számlájára. A Tungsram azt írja, tiszteletben tartja, hogy a bank ilyen módon érvényesíti jogos érdekeit. Ezzel viszont a bank rendelkezne a számlára érkező források felett, és a vállalat csak úgy tudta biztosítani a működését, hogy ehhez az eszközhöz folyamodott. Közleményük szerint

„a Tungsram továbbra is legfontosabb prioritásként kezeli munkavállalói, vevői, beszállítói és a hatóságok felé vállalt kötelezettségeinek teljesítését, ezért a vállalat a mai napon egy jogi és pénzügyi védelmet jelentő lépést tett, amely ezt az ellentétet feloldhatja: csődvédelmet kért.”

Erről a dolgozókat, a szakszervezeteket, az üzemi tanácsokat és bankokat is tájékoztatta. A cég azt írja, „a csődvédelem a közhiedelemmel ellentétben nem egy cég megszűnését, hanem éppen azt jelenti, hogy megpróbáljuk sikeres túlélését biztosítani. Nem terveztük ezt a lépést, de lehetőséget ad nekünk.”

A csődvédelem célja az újjászervezés, illetve az, hogy a Tungsram Operations Kft. a hitelezőivel megegyezzen. Az eljárás lefolytatása iránti kérelem bíróságra történő benyújtását követő munkanapon a vállalat fizetési haladékot kap a tartozásaira. A vállalat most egy Reorganizációs Szervezetet állít fel, amely a vagyonfelügyelő bevonásával fenntartható pénzügyi tervet dolgoz ki a reorganizációra. A csődvédelem a dolgozókat nem érinti negatívan a cég közlemény szerint, hiszen „a munkabérre és a bérjellegű egyéb juttatásokra (távolléti díj), végkielégítésre, az ezeket terhelő adókra és más közterhekre nem vonatkozik, ezeket tehát a csődeljárás alatt fizetni kell”.

A cég hangsúlyozza, hogy a csődeljárás nem jelenti feltétlen egy cég végét, példaként említik a Bónusz Brigádot, a a Ssangyong koreai autógyártót.

A Tungsram nemrég azzal került be a hírekbe, hogy kiderült, elbocsátanak 1600 dolgozót az év végéig.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!