Megvan, hogy hol kezdi a Tungsram a leépítéseket

2022. április 28. – 10:38

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kisvárdán és Hajdúböszörményben kezdi a Tungsram a szerdán bejelentett elbocsájtásokat – közölte csütörtökön a Telex kérdésére Sallai Gábor, a Tungsram Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke. Ezeken a településeken már a járási hivatalnak bejelentették az elbocsátásokat.

A szakszervezet információi szerint a Tungsram 1600 fős leépítése:

  • Nagykanizsán 700 főt,
  • Újpesten 400 főt,
  • Kisvárdán 276 főt,
  • Hajdúböszörményben 170 főt,
  • Zalaegerszegen pedig 60 főt érint.

A Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) csütörtökön közölte, hogy a korábbi gyakorlatnak megfelelően mindent megtesz azért, hogy mielőbb befektetőket vigyen a Tungsram létszámcsökkentése miatt érintett településekre – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM).

A közlemény szerint a HIPA-nak kialakult gyakorlata van a hasonló esetek kezelésében, korábban ilyen helyzetet a Befektetési Ügynökség sikeresen kezelt például Ózdon, Komáromban illetve Nemesvámoson is. „Ezúttal is azért dolgozunk, hogy az érintett munkavállalók mielőbb új munkahelyet találjanak, és a helyzetük megnyugtató módon rendeződjön” – áll a közleményben.

Ahogy arról a Telex korábban beszámolt, a 125 éves magyar cég szerdán jelentette be, hogy felhagy a hagyományos lámpagyártással, ezért tömegesen bocsájtja el az alkalmazottjait. A cég indoklása szerint csak így tudja megőrizni a Tungsram a versenyképességét.

Múlt héten már írtunk arról, hogy tömeges kirúgásoktól tartottak a cég nagykanizsai gyárának dolgozói. A Tungsram a nehéz gazdasági körülményekre hivatkozva április elején részleges gyárleállásokat jelentett be, április közepétől pedig kényszerszabadságra küldte a gyár öt telephelyének – Kisvárda, Hajdúböszörmény, Budapest, Zalaegerszeg, Nagykanizsa – dolgozóit.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!