Szombatra hirtelen kormányinfót hirdettek meg

2022. szeptember 17. – 08:52

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Szombat délutánra váratlanul kormányinfót hirdetett meg a kormány. A délután 13 órakor kezdődő tájékoztatóra szombat reggel érkezett a meghívó, ami annyiból érdekes, hogy a kormányinfót megelőző kormányüléseket általában nem szombatonként tartják.

Nem sokkal a kormányinfó előtt Orbán Viktor is posztolt arról, hogy kormányülést tartanak szombaton, mert „az elhibázott brüsszeli szankciók fojtogatják Európa gazdaságát. Mindent megteszünk, hogy kezeljük az európai energiaválság következményeit.”

Még nem tudni, mit jelentenek be, de épp két hét múlva, október 1-jén jár le a benzinárstop és az élelmiszerárstop, amivel a kormány jóval a piaci ár alatt tartja az árakat. Az árstopok jövőjéről Gulyás Gergely a szeptember 8-i kormányinfón azt mondta, azokról a kormány a következő két hétben dönt.

Orbán Viktor miniszterelnök még január 12-én jelentette be, hogy a magas infláció miatt február elsejétől korlátozzák bizonyos alapvető élelmiszerek árát. A kormány először tavaly november 15-én rögzítette 480 forintban a 95-ös benzin és a dízel literenkénti árát szintén a magas infláció miatt. Azóta többször meghosszabbították az árstopokat.

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter még május közepén azt mondta: „Amíg az infláció ilyen magas, nincs semmi ok arra, hogy az árstopot kiengedjük.” Majd június végén úgy fogalmazott: ma már jobban kell tartani a recessziótól, mint az inflációtól.

De annak is mostanában kell kiderülnie, hogy a közoktatásban elmarad-e az őszi szünet.

Emellett az Európai Parlament csütörtökön elfogadott egy jelentést, ami megállapítja, hogy Magyarország folyamatosan távolodik az Európai Unió alapértékeitől, és a teljes értékű demokrácia helyett 2022-re már inkább a „választási autokrácia” jelző illik rá. Orbán Viktor ezt lényegében egy viccnek nevezte.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!