Két héten belül kiderül, hogy a közoktatásban elmarad-e az őszi szünet

2022. szeptember 8. – 15:44

frissítve

Két héten belül kiderül, hogy a közoktatásban elmarad-e az őszi szünet
Fotó: Komka Péter / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Gulyás Gergely, miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón azt mondta: észszerű lépésnek tartja, hogy az iskolákban ne legyen őszi szünet, és a téli szünet legyen hosszabb.

Eredetileg október 28-a péntek lenne az őszi szünet előtti utolsó tanítási nap, az első pedig november 7-e hétfő. Ha valóban eltörlik központilag az őszi szünetet, akkor pihenés nélkül nehezebb lenne kibírni a diákoknak, tanároknak a téli szünetig, de a hideg időszakban kevesebbet lennének bent az iskolában, amivel sokat tudnának spórolni az intézmények. A téli szünet pedig hosszabb lenne. Ez még nincs eldöntve, a csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely azt mondta, két hetet kaptak a szaktárcák, hogy döntsenek a területeiket érintő megoldási lehetőségekről.

A kormány július közepén hirdetett energia-veszélyhelyzetet, augusztustól a rezsicsökkentés az átlag felett fogyasztókra nem vonatkozik már. Mivel az átlagfogyasztás felett a gázért a hétszeresét, az áramért a dupláját kell fizetni, így nem mindegy, hogy kit terhel a többletköltség, és az sem, mennyi pluszpénzt kell majd fizetni. Mivel az iskolák jellemzően nagy méretű közintézmények, ahol a jövőbeli fűtésszámla, áramfogyasztás nyilvánvalóan az átlagfogyasztás felett lesz, így értelemszerű a félelem.

Spórolni lehet, kérdés hogyan

Spórolni többféleképpen lehet az iskolákban, az utóbbi hetekben három opció merült fel.

  1. Az első a fűtés törvényben előírt 20 fokos minimumának bevezetése. Kisfaludy László, köznevelésért felelős helyettes államtitkár erről azt írta: 20 Celsius-fokos hőmérséklet „kielégítése esetén további fűtést nem szükséges biztosítani” az iskolákban télen. De a csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely bejelentette: csak 18 fokra fűtik fel a közintézményeket, az azonban még nem dőlt el, hogy az iskolák bele esnek-e ebbe a kategóriába.
  2. A második, és egyben legdrasztikusabb opció a teljes digitális oktatásra való átállás, ami igaz az iskolák rezsiköltségeit nagyban csökkentené, de a háztartásokét megnövelné. Egyelőre digitális oktatás bevezetéséről nincs szó.
  3. A harmadik spórolási lehetőség, ami most a legvalószínűbbnek tűnik, a tanév rendjének módosítása. A tanév rendjét sokféleképpen lehet módosítani, de ezeknek mind ugyanaz a lényege: többet járni úgy iskolába, hogy még jó idő van és kevesebbet a hideg téli napokon.

Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) választmányi tagja korábban azt mondta: télen több oktatási intézmény online oktatásra állhat át, ha a kormány az iskolák, óvodák fűtésén akar spórolni.

A tanév kezdetével több budapesti és vidéki tankerületet is megkérdeztünk, tudnak-e arról, hogy digitális oktatás lesz valamelyik intézményükben. Mindenhonnan ugyanazt a választ kaptuk: az összes intézményben jelenléti oktatásra készülnek a 2022/23-as tanévben.

Megkerestük a Belügyminisztériumot, arra voltunk kíváncsiak, hogy tudnak-e konkrét intézményről, ahol online kezdődhet meg az oktatás, igaz-e, hogy több intézmény áttérhet a digitális oktatásra a rezsiárak emelkedése miatt, és mit tud tenni a kormány ennek megakadályozásáért. Válaszukban azt írták, hogy a kormány célja a hagyományos tanrendi oktatás, de

„a háború és a brüsszeli szankciók olyan súlyos energiaválságot és gázhiányt okoznak Európában, hogy ennek kimenete jelenleg még nem látható”.

Nem példátlan ötlet

Így tehát a harmadik opció, azaz

a tanév rendjének módosítása tűnik a legvalószínűbbnek.

Annál is inkább, mert ezen a héten több egyetem is bejelentette: változtatnak a tanév rendjén a megnövekedett rezsiárak miatt. Amit eddig biztosan lehet tudni, hogy az egész Eötvös Loránd Tudományegyetemen elmarad az őszi szünet. Pontosabban átcsúszik decemberre, 12–17 közé, így az őszi félév utolsó tanítási napja és ezzel a szorgalmi időszak vége december 9-én lesz.

A Semmelweis Egyetemen a tavaszi szünet maradhat el a rezsiárak emelkedése miatt, de a logika ugyanaz: a hideg időszakban minél kevesebb ideig kelljen jelenléti oktatást tartani. Amennyiben elmarad a tavaszi szünet, úgy decemberben az eddig tanítási időszaknak számító két ünnep közötti időszakban nem lesz oktatás.

Megkerestük a legtöbb nagy egyetemet, hogy megkérdezzük, terveznek-e változtatni a tanév rendjén. A Pécsi Tudományegyetem, a Budapesti Corvinus Egyetem, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Károli Gáspár Református Egyetem is válaszolt a megkeresésünkre, egyik intézményben sem tervezik a tanév rendjét módosítani.

A tanév rendjén nem csak a szünetek eltörlésével, hanem a hétvégék bevonásával is lehet módosítani. Van olyan iskola, ahol szombati munkanapot vezetnek be, a Győrszentiváni Szent Benedek Általános Iskolában az őszi szünetig szombatonként is lesz tanítás, ezzel az iskola a decemberi időszakban tovább tarthat zárva, ami komoly tétellel csökkenti a költségvetésüket.

A Belügyminisztérium korábban kérdésünkre azt írta: az állami iskolák nem vezetik be a szombati tanítási napot.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!