Sorban öt napon át mentek a tüntetések

2022. július 18. – 07:36

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kisebb demonstrációk több vidéki városban is voltak, de Budapesten keddtől szombatig mindennap volt nagyobb megmozdulás:

  • Kedden robogós menet vonult a belvárosban, órákra lezárták a Margit hidat is.
  • Szerdán a Kossuth térhez szervezett tüntetést a Momentum, ezután a tömeg a városban sétálva folytatta a demonstrációt, a Fidesz székházát is érintve késő este a Várba, Orbán Viktor hivataláig mentek.
  • Csütörtökön a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) szervezett piknikhangulatú tüntetést, amely során órákra elfoglalták az Erzsébet hidat,
  • Pénteken is az MKKP szervezett eseményt ugyanoda, de már színpaddal is kiegészült a piknik, amelyen bejelentette a párt, „népszavazást” indítanak a rezsicsökkentésről,
  • Szombaton a korábbi miniszterelnök-jelölt, Márki-Zay Péter hívta össze a tünteti vágyókat a Margit híd mellé, a pesti rakpartra. Innen tömeg ismét sokórás sétába kezdett, végül a Parlamentnél kötöttek ki.
  • Vasárnapra két tüntetést is meghirdettek, de az egyiket végül a Facebook-esemény tanúsága szerint eltolták augusztusra, a másik iránt pedig nem volt elég nagy érdeklődés, így lényegében elmaradt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!