Első fokon felfüggesztett börtönt és pénzbüntetést kaptak az Öveges-program vádlottjai

2022. július 06. – 11:46

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Különösen nagy és nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és hamis okirat felhasználása miatt bűnösnek ítélték a Gyulai Járásbíróságon kedden az Öveges-programhoz kapcsolódó ügy vádlottjait. A vádlottak az Öveges-programhoz kapcsolódóan kb. 180 millió forint értékben egy már kidolgozott munkafüzetet és tanári segédanyagot újként és önálló fejlesztésként adtak el középiskoláknak, írja a Magyar Narancs.

A per áprilisban kezdődött, egy évvel azután, hogy hétévnyi nyomozás után egyáltalán lett három gyanúsítottja az ügynek. Az elsőrendű vádlott, R-F. M. közel 74, a másodrendű V-né D. R. mintegy 70, míg a harmadrendű Cs. I. 34,5 millió forintos vagyoni hátrányt okozott az uniós és a hazai költségvetésnek. Az elsőrendű vádlott 1 év 2 hónap felfügggesztett börtönbüntetést és 2 millió forintos pénzbírságot, a másodrendű 1 év felfüggesztett börtönbüntetést és 1,5 millió forintos pénzbírságot, a a harmadrendű vádlott pedig 8 hónap felfüggesztett börtönbüntetést és 1 millió forint pénzbírságot kapott. Az ügyben érintett Hunnia-Reg Pedagógiai Nonprofit Kft.-nél 69,5 milliós vagyonelkobzást rendeltek el. A vádlottak fellebbeztek az ítélet ellen.

Az ügyben eredetileg 2014-ben indult először büntetőeljárás, miután Hadházy Ákos súlyos visszaéléseket tárt fel, és még a Miniszterelnökség belső vizsgálata is szabálytalanságokat talált. Az ügyben az unió csalás elleni hivatala, az OLAF is nyomozott, és 390 millió forint EU-s támogatást kellett Magyarországnak visszafizetnie, írta korábban a 444.hu. Az ügyben először a Nemzeti Nyomozó Iroda kezdett vizsgálódnia, ők aztán átadták az ügyet még 2016-ban a NAV-nak, miután hűtlen kezelést nem állapítottak meg, de arra gyanakodtak, hogy költségvetési csalás történt.

Hadházy korábban azt írta, hogy az Öveges-programban „43 városban fizettek ki városonként 300 milliót egyetlen gimnáziumi laboros tanteremért, 43 helyen írattak munkafüzeteket 25 millióért, de 25 milliót mindenhol kifizettek szövegszerkesztésért, és még 25 milliót egy-egy olyan tanulmányért, amelyik az elkészült tananyag minőségéről szólt. De hasonló összegekért vettek mindenhol tanterem foglaltságot jelző szoftvert”. Az Öveges-program visszaéléseit az Átlátszó foglalta össze korábban.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!