Hét év után három gyanúsítottja van az Öveges-programnak

2021. május 11. – 12:16

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hét évnyi nyomozás után három gyanúsítottja van az Öveges-programnak, írta Hadházy Ákos országgyűlési képviselőnek Polt Péter főügyész. Polt levele szerint az ügyben 2021. április 15-én hallgattak ki három embert gyanúsítottként, és „a nyomozás vizsgálati szakaszba lépett”.

Az ügyben eredetileg 2014-ben indult először büntetőeljárás, miután Hadházy súlyos visszaéléseket tárt fel, és még a Miniszterelnökség belső vizsgálata is szabálytalanságokat talált. Az ügyben az unió csalás elleni hivatala, az OLAF is nyomozott, és 390 millió forint EU-s támogatást kellett Magyarországnak visszafizetnie, írta korábban a 444.hu.

Az ügyben először a Nemzeti Nyomozó Iroda kezdett vizsgálódnia, ők aztán átadták az ügyet még 2016-ban a NAV-nak, miután hűtlen kezelést nem állapítottak meg, de arra gyanakodtak, hogy költségvetési csalás történt.

Hadházy azt írja, hogy az Öveges-programban „43 városban fizettek ki városonként 300 milliót egyetlen gimnáziumi laboros tanteremért., 43 helyen írattak munkafüzeteket 25 millióért, de 25 milliót mindenhol kifizettek szövegszerkesztésért, és még 25 milliót egy-egy olyan tanulmányért, amelyik az elkészült tananyag minőségéről szólt. De hasonló összegekért vettek mindenhol tanterem foglaltságot jelző szoftvert”. Az Öveges-program visszaéléseit az Átlátszó foglalta össze korábban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!