Most minden a háborúról szól, de röviden összegyűjtöttünk néhány más hírt is, amelyek érdekelhetik

2022. február 24. – 13:46

Másolás

Vágólapra másolva

Csütörtökön Oroszország megtámadta Ukrajnát, ilyenkor a katonai konfliktusról szóló hírek uralják a címlapot. Hogy jobban átlássa a dolgokat, itt röviden összeszedtünk néhány más hírt is.

  • Lázár János mindent egy lapra tesz fel – A Fidesz országgyűlési képviselője, az egykori miniszter a Rádió7 Közös Nevező című műsorában bejelentette: nem vesz át listás mandátumot, vagy egyéni képviselő lesz, vagy nem lesz képviselő. Ha nem nyer, akkor befejezi a politikát.
  • Vallomás korrupcióról – Mint megírtuk, Horváth Csaba zuglói polgármestert azzal gyanúsítja az ügyészség, hogy 2016-ban egy társával a nyereség felét szerették volna megkapni a Zuglóban tervezett fizetős parkolási rendszert üzemeltető cégtől. Most a Magyar Nemzet birtoklába került egy vallomás, amelyben egy Fuzik Zsolt nevű férfi azt mondja: Horváth Csabának 3-4 alkalommal adott át összesen kb. 10-12 millió forintot a Kálvin tér közelében. Horváthot telefonon kerestük meg, aki azt mondta: az összes valótlanságra majd egyszerre szeretne reagálni, de ezek az állítások mind hamisak.
  • Erős ember a Mi Hazánk listáján – Magyarország egykori legerősebb embere, Fekete László is felkerült a Mi Hazánk országos listájára. Fekete a 20. helyre került, ami a Mi Hazánk esélyeit nézve nem tűnik befutó pozíciónak.
  • Folytatódik a tanárok polgári engedetlensége – Csütörtökön is több vidéki és fővárosi iskolában tagadták meg a munkát a tanárok. A pedagógusok ezért tiltakoznak, mert egy rendelet szinte láthatatlanná tenné a márciusra tervezett sztrájkjukat. Most már több mint hétezer öregdiák is támogatja egy nyilatkozattal a tanárokat, Szolnokon pedig
    a város öt iskolájából 79 pedagógus együtt döntött a polgári engedetlenség mellett.
  • Folyamatosan csökken az új koronavírus-fertőzöttek száma – Csütörtöki adatok szerint 5512 új fertőzöttet jelentettek, ami 774-gyel kevesebb az előző napinál. 102 ember halt meg. Csütörtöktől szombatig előzetes regisztráció nélkül oltathatja be magát.
  • Angliában feloldották a járványügyi korlátozásokat – Megszűnt a karanténkötelezettség, a kontaktkutatás, és már nem kötelező maszkot viselni sem.
  • Az ukrajnai fejleményeket percről percre közvetítjük ebben a cikkben.
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!