Völnerről és Sztojkáról kérdeznék a nemzetbiztonsági bizottság ellenzéki képviselői az állami szerveket

2022. január 11. – 18:09

Másolás

Vágólapra másolva

Rendkívüli ülést kezdeményeznek a parlament nemzetbiztonsági bizottságának ellenzéki tagjai. A közlemény szerint Stummer János, Molnár Zsolt és Ungár Péter két ügyekben várnak majd tájékoztatást az illetékes szervektől:

„Reményeink szerint a kormánypárti képviselők is bejönnek majd a munkahelyükre és megtisztelik az ülést a jelenlétükkel, mi pedig így választ kaphatunk a kérdéseinkre” – fogalmaznak. Nem lenne példa nélküli, hogy a fideszes képviselők távol maradnak a bizottság ülésétől. A Pegasus-botrány kirobbanása után, júliusban nem mentek el a kormánypárti képviselők a zárt ülésre, így a napirendet sem tudták elfogadni.

A bizottság decemberi ülésén Pintér Sándor és Szijjártó Péter beszámolóját hallgatták meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!