Kétszer is átvilágította Völner Pált az Alkotmányvédelmi Hivatal az elmúlt hat évben

2021. december 29. – 13:33

Másolás

Vágólapra másolva

Az Alkotmányvédelmi Hivatal 2015 júniusa és 2021 decembere között két alkalommal is átvilágotta Völner Pált, az Igazságügyi Minisztérium decemberben lemondott miniszter-helyettesét és parlamenti államtitkárát, akit hivatali vesztegetéssel gyanúsít az ügyészség.

Kassai Dániel XVIII. kerületi önkormányzati képviselő közérdekű adatigénylése utána kapta ezt a választ.

Ez pedig azt jelenti Kassai szerint, hogy az átvilágítás szerint nem találtak semmit, ami miatt büntetőeljárás kellett volna kezdeményeznie az Alkotmányvédelmi Hivatalnak.

Ha ugyanis egy nemzetbiztonsági ellenőrzés során kockázati tényező merül fel az átvilágított személlyel kapcsolatban, az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatója köteles tájékoztatni a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős minisztert, vagyis Pintér Sándor belügyminisztert. Ha volt ilyen tájékoztatás, akkor Kassai szerint azt Pintér Sándornak meg kellett kapnia.

Az önkormányzati képviselő azt írja, ezt be is lehet bizonyítani. Ha a parlament nemzetbiztonsági bizottsága valamely nemzetbiztonsági szolgálat jogszabályellenes működését észleli, ténymegállapító vizsgálatot folytathat le, amely során betekinthet a nemzetbiztonsági szolgálatok nyilvántartásában lévő, egy adott ügyre vonatkozó irataiba is.

„Ha kiderül, hogy Pintér hallgatott, akkor neki is vállalni kell a politikai következményeket, mint ahogy Varga Juditnak is, de felelős lehet az Alkotmányvédelmi Hivatal a Völner vizsgálat alatt regnáló főigazgatója is, hiszen hogy lehet az, hogy az ő munkatársai nem, de Nemzeti Védelmi Szolgálat kiszúrta, kinyomozta és feljelentésük során az ügyészség tovább vitte az ügyet” – írja a XVIII. kerületi önkormányzati képviselő Facebook-bejegyzésében.

Az ügyészség szerint 83 millió forint kenőpénzt fogadott el

Polt Péter legfőbb ügyész december elején kezdeményezte Völner mentelmi jogának felfüggesztését, hivatali vesztegetéssel és más bűncselekményekkel gyanúsítják a fideszes országgyűlési képviselőt. A megalapozott gyanú szerint rendszeresen, alkalmanként 2–5 millió forintot fogadott el a Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől, Schadl Györgytől, akit már novemberben letartóztattak.

A legfőbb ügyész indítványa szerint Schadl a pénzt annak érdekében adta Völnernek, hogy a politikus államtitkárként és miniszterhelyettesként:

  • elérje, hogy azokat nevezzék ki végrehajtónak, akiket informálisan a Schadl támogatott,
  • támogassa Schadlt abban, hogy a végrehajtói karral kapcsolatos működési-, gazdasági-, szervezeti elképzelései érvényre jussanak,
  • támogassa a Schadlt abban, hogy az Igazságügyi Minisztérium hatáskörébe nem tartozó támogatásokat nyerjen el a Schadl által megjelölt személy vagy cég,
  • illetve Völner közreműködjön olyan ügyek intézésében, amelyek nem tartoztak hivatali hatáskörébe.

Az is kiderült, Schadl a konkrét ügyekben nyújtott segítség mellett egyfajta rendelkezésre állási díjat is fizetett Völnernek, a 2018 májusa óta összesen 83 millió forintra rúgó kenőpénzt 2,5-5 millió forint közötti tételekben, „konspirált módon” adta át éttermekben, vagy a fideszes politikus autója mellett állva.

Az Országgyűlés megszavazta Völner mentelmi jogának felfüggesztését, akit aztán gyanúsítottként hallgatott ki a Központi Nyomozó Főügyészség.