Vesztegetés gyanújával kihallgatta az ügyészség Völner Pált, házkutatás közben bizonyítékokat foglaltak le nála

2021. december 15. – 15:37

Másolás

Vágólapra másolva

A Központi Nyomozó Főügyészség gyanúsítottként hallgatta ki dr. Völner Pál országgyűlési képviselőt, áll az ügyészség közleményében. A gyanú hivatalosan: bűnszövetségben, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett hivatali vesztegetés. A nyomozók házkutatás során bizonyítákokat foglaltak le a volt államtitkárnál.

Miután 2021. december 14-én 22.40 órakor a Magyar Közlönyben megjelent az Országgyűlés határozata Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztéséről, megnyílt a törvényes lehetősége annak, hogy az országgyűlési képviselővel szemben az ügyészség eljárási cselekményeket folytasson, írja közleményében az ügyészség.

A Központi Nyomozó Főügyészség 2021. december 15-én több helyszínen tartott kutatást, amely intézkedés során bizonyítási eszközöket foglalt le. A nyomozó ügyészség dr. Völner Pállal szemben a vezető beosztású hivatalos személy által az előnyért a hivatali helyzetével egyéb módon visszaélve, bűnszövetségben, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása bűntettének megalapozott gyanúját közölte.

A Központi Nyomozó Főügyészségen folyamatban lévő ügyben eddig 13 személyt hallgatott ki gyanúsítottként az ügyészség. Völner Pál a gyanúsítás közlésével szemben panasszal élt, a kihallgatásán rövid vallomást tett, amelyben tagadta a bűncselekmény elkövetését, kérdésekre azonban nem kívánt válaszolni.

„Védencemet gyanúsítottként hallgatták ki, szabadlábon védekezhet. Völner Pál vallomásában következetesen tagadta a terhére rótt bűncselekményt, a gyanúsítással szemben panaszt tettünk”

– mondta a Telexnek szerdán este Papp Gábor, Völner Pál ügyvédje.

Napközben már lehetett tudni, hogy házkutatás volt Völnernél

Korábban az Alfahír cikke alapján arról számoltunk be, hogy kiszállt a rendőrség Völner Pál nyergesújfalui házához.. Az információval megkerestük Völner védőjét, Papp Gábort, aki délután a rendőri kiszállás tényét megerősítette a Telexnek.

Tegnap a Központi Nyomozó Főügyészség azért nem tartotta időszerűnek Völner vallomástételét, mert jogértelmezésük szerint nem akkor szűnik meg a képviselő mentelmi joga, amikor azt a parlamentben kihirdetik, hanem amikor az megjelenik a Magyar Közlönyben. Ez ma meg is történt.

Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium korábbi parlamenti államtitkára azután mondott le, hogy hivatali vesztegetés és más bűncselekmények gyanúja miatt Polt Péter legfőbb ügyész múlt kedden kezdeményezte mentelmi jogának felfüggesztését.

Völnert azzal gyanúsítják, hogy több alkalommal is 2–5 millió forintot kapott a Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől, Schadl Györgytől, akit már novemberben letartóztattak. A kenőpénzek arra szolgáltak, hogy a politikus államtitkárként és miniszterhelyettesként előre megnevezett személyeket nevezzen ki bírósági végrehajtónak, vagy az Igazságügyi Minisztérium hatáskörébe nem tartozó támogatásokat nyerjen el a Schadl által megjelölt személy vagy cég.

Itt olvashat arról részletesen, miről is szól Völner Pál korrupciós ügye.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!