Felfüggesztették Völner Pál mentelmi jogát, önként jelentkezett a Központi Nyomozó Főügyészségen

2021. december 14. – 13:44

Másolás

Vágólapra másolva

Kedden az Országgyűlés plenáris ülése 128 igen szavazattal elfogadta Völner Pál fideszes képviselő, volt igazságügyi államtitkár mentelmi jogának felfüggesztését, miután azt Polt Péter legfőbb ügyész múlt kedden kezdeményezte hivatali vesztegetés és más bűncselekmények gyanújára hivatkozva.

A szavazás alapját az Országgyűlés mentelmi bizottságának KDNP-s elnöke, Hargitai János által hétfőn megszavazott, és a Telexen ismertetett határozat-tervezete képezi, melyből fontos részletek derültek ki a Völner-ügyről.

Azt már eddig is lehetett tudni, hogy a megalapozott gyanú szerint Völner rendszeresen, alkalmanként 2–5 millió forintot fogadott el a Bírósági Végrehajtói Kar már novemberben letartóztatott elnökétől, Schadl Györgytől, cserébe a politikus államtitkárként és miniszterhelyettesként:

  • elérje, hogy azokat nevezzék ki végrehajtónak, akiket informálisan Schadl támogatott (közbenjárásáért a Bírósági Végrehajtói Kar elnöke a végrehajtói irodák bevételeiből összesen több mint 800 millió forintot kaphatott),
  • támogassa Schadlt abban, hogy a végrehajtói karral kapcsolatos működési-, gazdasági-, szervezeti elképzelései érvényre jussanak,
  • támogassa Schadlt abban, hogy az Igazságügyi Minisztérium hatáskörébe nem tartozó támogatásokat nyerjen el a Schadl által megjelölt személy vagy cég,
  • illetve Völner közreműködjön olyan ügyek intézésében, amelyek nem tartoztak hivatali hatáskörébe.

Azonban a mentelmi bizottságnak benyújtott határozattervezetből kiderült, Schadl a konkrét ügyekben nyújtott segítség mellett egyfajta rendelkezésre állási díjat is fizetett Völnernek, a 2018 májusa óta összesen 83 millió forintra rúgó kenőpénzt 2,5-5 millió forint közötti tételekben, „konspirált módon” adta át éttermekben, vagy a fideszes politikus autója mellett állva.

Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára azonnali kérdésre válaszol az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. május 3-án – Fotó: Bruzák Noémi / MTI
Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára azonnali kérdésre válaszol az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. május 3-án – Fotó: Bruzák Noémi / MTI

Völner Pál ellen nem csak a Bírósági Végrehajtói Kar ügyeiben járt közben, hanem két másik ügyben is kész volt Schadlnak segíteni:

  • az Emberi Erőforrások Minisztériumánál és az Innovációs és Technológiai Minisztériumnál többször is közbenjárt annak érdekében, hogy a szakképzésekre specializálódott Mátrix Oktatási Központ megkapja az engedélyeket több képzés elindításához – az irat szerint a Völner-Schadl-tandem egyik ismerőse hajlandó lett volna erre 150 millió forintot áldozni (az nem világos, hogy ebből az összegből mennyit fizettek ki).
  • Völner vállalta, hogy egy Schadl többségi tulajdonában álló cég találmányára, mely ,,vízből állít elő mechanikai- illetve villamos generátorhoz kapcsolva villamos energiát„, egy másik cégen keresztül támogatást lobbizik ki az Információs és Technikai Minisztériumánál. Dr. Völner Pál és a Végrehajtó Kar elnöke 1 milliárd forintos pályázat kiírására számítottak – miközben az exállamtitkár végig tudatában volt annak, hogy valószínűleg egy kamutalálmányra próbál támogatást szerezni.

A mentelmi jog felfüggesztését indítványozó határozattervezet alapján az ügyben rengeteg bizonyítékot halmoztak fel, az irat többek között a Nemzeti Védelmi Szolgálat rejtett kamerás felvételeket, lehallgatott telefonbeszélgetéseket, számos vallomást, cégnyilvántartási adatokat, illetve ”okirati bizonyítékok„-at is említ.

Völner Pál a mentelmi bizottság ülésén nem jelent meg, de nyilatkozatában azt írta, hogy az indítvány ,,meglehetősen zavaros, elnagyolt, ellentmondásos, több helyen összefüggéstelen, bizonyos részeiből az sem derül ki, hogy a Legfőbb Ügyészség milyen bűncselekmény megállapítását feltételezi.” Szerinte a Legfőbb Ügyészség indítványa személyét érintően számtalan valótlan állítást tartalmaz, melyekre konkrétan majd a nyomozóhatóság részére fog reagálni.

A bizottság elnöke Hargitai János azt mondta az országgyűlésnek, hogy ha ez talán túlzás is, de eddig csak ennél jobb indítványokkal találkozott. Felsorolt néhány pontatlanságot is, de egyhangúlag a felfüggesztést javasolta a bizottság nevében, amit el is fogadtak.

Völner Pál a szavazáskor nem volt jelen, viszont pár perccel utána önként jelentkezett a Központi Nyomozó Főügyészségen – írja a 24.hu. Völnert a helyszínre elkísérte védője, Papp Gábor, illetve Varga István volt fideszes parlamenti képviselő is, aki szintén a lemondott államtitkárt védi az ügyben.

Kérdésünkre védője, Papp Gábor annyit mondott, hogy Völner vallomást tenni jelentkezett, és szerette volna jobban megismerni az ügyet, a bizonyítékokat, az ügy körülményeit, illetve egyeztetni a továbbiakról, hogy tisztázza magát. Az ügyészség azonban ezt jelenleg nem tartotta még időszerűnek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!