Egy volt államtitkárt tettek kilenc évre az atomenergia-hivatal élére, a következő kormányok sem mozdíthatják el

2022. január 3. – 19:28

Másolás

Vágólapra másolva

Kilenc évre, vagyis egészen 2030 végéig Kádár Andrea Beatrixet nevezték ki az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) elnökévé, a Magyar Közlönyben kihirdetett kinevezés január 1-től érvényes. Hogy Kádár lesz az OAH vezetője a következő évtizedben, nem meglepetés. Szeptember végén már őt tették meg a szervezet új főtitkárának, miközben az OAH-t átszervezték. Ezzel Kádár bombabiztos pozíciót kapott, tisztségéből normál esetben a következő kormányok sem mozdíthatják el.

A háttérhez tartozik, hogy az OAH éppen most végzi harmincéves történetének legfontosabb munkáját: az állami hivatal ezekben a hónapokban bírálja el azt a kérelmet, amely megnyithatja az utat a két új paksi blokk felépítése előtt. Az OAH-nak ősszel kellett volna kiadnia az újabb paksi engedélyt, de végül a már meghosszabbított engedélyeztetési eljárás után is hiánypótlást kért. A dokumentációt hivatalosan a magyar állami tulajdonú Paks II. Zrt. adta be, de azt lényegében az orosz Roszatom állította össze.

Mint a Direkt36 Telexen megjelent cikkében feltárta, az eljárás komoly vitákat okoz az OAH és a Süli János miniszter felügyelete alá tartozó Paks II. Zrt. között, miközben az engedélyezési folyamat orosz–magyar viszonylatban érzékeny külpolitikai kérdés is, de feltételezhetőek az ügy kapcsán a magyar kormányon belüli érdekkülönbségek is.

Az eljárás közben jelentették be, hogy a magyar kormány teljesen átalakítja az OAH szervezetét. Ennek fő eleme, hogy az OAH kikerül a kormány alól, és az Országgyűlésnek tartozik majd beszámolási kötelezettséggel. A kormány szerint ez az OAH függetlenségét erősíti, ugyanakkor az átalakítás elveszi a következő kormányok lehetőségét attól, hogy ugyanolyan befolyást és ellenőrzést gyakoroljanak a hivatal fölött, mint a mostani kormányzat.

Az új felállásban az OAH-t az Orbán Viktor miniszterelnök által, pályázat nélkül kilenc évre kinevezett elnök irányítja. Mint most hivatalosan is kiderült, ez a személy január elsejétől Kádár Andrea Beatrix. Róla korábban Gulyás Gergely azt mondta, hogy az is a szervezet függetlenségét garantálja, hogy nem kormányzati alkalmazott vezeti, hanem szakmai kinevezett. A függetlenítést azonban egy korábbi kormánytag átigazolásával, miniszterelnöki kinevezésével és bebetonozásával kívánják megvalósítani: Kádár Andrea Beatrix ugyanis 2012 és 2014 között a Miniszterelnökségen belül működő, a hírszerző jelentések koordinálását végző Nemzetbiztonsági Irodát vezette, majd pedig 2014-től kinevezéséig az ITM energiapolitikáért felelős helyettes államtitkára volt. Őt egy esetleges kormányváltás után sem lehetne elmozdítani, a leváltása csak olyan esetekben lehetséges, ha például a bíróság elítéli, vagy ha hosszabb ideig nem látja el a feladatait.

Kádár kinevezése egy hosszabb sorba illeszkedik: tavaly év végén több, a kormánytól formálisan független vagy frissen kiszervezett intézmény élére neveztek ki ciklusokon átívelően új vezetőket, köztük volt kormánytagokat és Fidesz-tagokat:

  • Az Országgyűlésben a kormánypártok megszavazták, hogy Polt Péter legfőbb ügyészt már ne sima parlamenti többséggel, hanem csak kétharmaddal lehessen leváltani.
  • 2030-ig Koltay Andrást, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) rektorát nevezték ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának elnökévé. Ez úgy vált lehetségessé, hogy előzőleg lemondott Karas Monika, az előző elnök, aki ezért 41 millió forint végkielégítést kapott.
  • Az újonnan létrehozott Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának élére Kádárhoz hasonlóan szintén egy volt államtitkárt, Biró Marcellt neveztek ki, kilenc évig ő sem lesz leváltható. Mostantól ők felügyelik a dohánykereskedelmet, a szerencsejáték-piacot, a bírósági végrehajtást, a felszámolói névjegyzéket, és látják el a koncessziós feladatokat.
  • És itt említhetők a kiszervezett, alapítványi fenntartásba adott egyetemek, a kuratóriumokban jó néhány NER-közeli személlyel – Orbán Viktor nyilvánosan is bevállalta, hogy ebben politikai szempontok is szerepet játszanak.
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!