Egy nyáron lecserélt államtitkár került a legfontosabb feladatokat ellenőrző hatóság élére, kilenc évig le sem lehet váltani

2021. október 1. – 15:01

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Október 1-gyel megkezdte működését a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága, amely egészen szerteágazó területekkel foglalkozik:

  • Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. jogutódjaként minden dohánytermékre vonatkozó kiskereskedelem engedélyezésével, illetve a kis- és nagykereskedelem hatósági ellenőrzésével,
  • a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar feletti felügyelettel, amely feladatot az igazságügyi minisztertől vesz át,
  • a Szerencsejáték Felügyelet jogutódjaként a szerencsejátékhoz fűződő szervezés engedélyezésével, hatósági felügyeletével és szabályozásával,
  • a felszámolói névjegyzék vezetésével, a felszámolók egyes tevékenységeinek hatósági felügyeletével,
  • de az állam nevében lefolytatandó, koncessziós szerződés megkötésére irányuló eljárásokkal kapcsolatos egyes feladatokat is ez a szervezet látja el.

A hatóság önálló szabályozó szervként, a kormánytól függetlenül működik és éves beszámolási kötelezettséggel tartozik az Országgyűlés felé.

A fenti listából jól látszik, hogy egyrészt kiemelten fontos, másrészt nagyon sok pénzt jelentő területeket fog össze Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága, amelyet az a Biró Marcell vezet majd kilenc éven át, akit nyáron cseréltek le mint a Miniszterelnöki Kormányiroda közigazgatási államtitkárát. Biró helyére akkor Bordás Gábort nevezték ki.

Biró fizetése havi 4,5 millió forint lesz, a helyettese havi 4 milliót kap. A felügyeleti hatóság központi költségvetési szervként működik, a vezetőjét pedig csak kivételes körülmények között lehet felmenteni, vagyis ahogy a HVG írja, gyakorlatilag leválthatatlan posztjában. Biró augusztus 1-jétől miniszterelnöki megbízottként a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának felállításával kapcsolatos előkészítő munkáért felelt.

Biró Marcell 2014-ben – Fotó: Soós Lajos / MTI
Biró Marcell 2014-ben – Fotó: Soós Lajos / MTI

A közelmúltban hasonló módon önálló szervezetté alakították át a Paks 2 projektben hiánypótlást kérő Országos Atomenergia Hivatalt, amelynek élére az Innovációs és Technológiai Minisztérium egyik helyettes államtitkát, Kádár Andreát nevezték ki ugyancsak 9 évre. Az OAH vezetője a kinevezés után – a felügyeleti hatósághoz hasonlóan – nem leváltható.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!