A Kúria zöld utat adott Karácsony két népszavazási kérdésének, kezdődhet az aláírásgyűjtés

2021. december 08. – 16:54

A Kúria zöld utat adott Karácsony két népszavazási kérdésének, kezdődhet az aláírásgyűjtés
Karácsony Gergely és Baranyi Krisztina sajtótájékoztatót tart a kínai Fudan Egyetem területén átadott új utcanevekről 2021. június 2-án – Fotó: Bődey János / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Öt kérdésben kezdeményezett népszavazást Karácsony Gergely júliusban, miután egy rendelettel ezt lehetővé tették a meghosszabbított veszélyhelyzet alatt is. A Nemzeti Választási Bizottság augusztus végén két kérdést hitelesített ezek közül, ám a bizottság döntését hatan is megtámadták, köztük a volt jobbikos, Volner János új pártja, a Volner Párt.

A Kúria elé került az ügy, amely szerdán elutasította a felülvizsgálati kérelmeket. Ez azt jelenti, hogy Karácsonyék hamarosan elkezdhetik gyűjteni az aláírásokat. Az alábbi két kérdésben lehet népszavazás, ha összejön a 200 ezer ajánlás:

  • Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés helyezze hatályon kívül a Fudan Hungary Egyetemért Alapítványról a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány részére történő vagyonjuttatásról szóló 2021. évi LXXXI. törvényt?
  • Egyetért-e Ön azzal, hogy az álláskeresési járadék folyósításának leghosszabb időtartama 270 nap legyen?

„Nem fogjuk engedni, hogy a kormány kínai elitegyetemet építsen a megfizethető lakhatást biztosító Diákváros helyére – írta az első kérdéssel kapcsolatban Facebook-oldalán Karácsony. – Ehhez pedig népszavazásra van szükség, hogy végre tisztán lásson a hatalom, az embereknek nem kínai érdekeket kiszolgáló, adófizetőket eladósító beruházásokra van szüksége, hanem megfizethető kollégiumra a gyermekeik számára.”

„Az álláskeresési járadék Európában egyedülálló módon, jelenleg csupán három hónapig jár minden magyar embernek, ez a válságban, mikor emberek önhibájukon kívül váltak munkanélkülivé egyszerűen elfogadhatatlan – ezt pedig a második kérdésről fogalmazta meg. – Orbánék semmit nem tettek azért, hogy segítsék a bajbajutottakat, az állami támogatásokat legfeljebb az oligarcha haverok kapták, nem a vállalkozások és a munkavállalók. Most tavasszal erről is véleményt mondhatunk.”

Azt írta, egy-két napon belül átveszik az íveket, és még az idén összegyűjtik a 200 ezer aláírást.

„A népszavazás intézménye nem arra való, hogy Orbán Viktor kamu-kérdésekkel uszítsa egymásnak az embereket, a nép szava nem az ő szava.”

Karácsonyék már nyáron egy online felületen elkezdték összegyűjteni az aláírásokat a népszavazási kérdésekhez, még mielőtt az NVB befogadta volna azokat. Jogi értelemben az még nem jelentett semmit, viszont az adatok ismeretében Karácsony csapata most gyorsabban el tudja érni azokat, akik már támogatták a népszavazást.

„Ha még idén sikerül összeszedni a 200 ezer aláírást, akkor ott lehet a jövő évi választás idején a szavazólapon ez a két kérdés is”

– fogalmazott Karácsony a szerdai sajtótájékoztatón a hvg cikke szerint. Azt elismerte a főpolgármester, hogy nehéz feladat a karácsonyi időszakban aláírásokat gyűjteni, de úgy fogalmazott, „teher alatt nő a pálma”. Arra kérte az ellenzéki pártokat, mozgalmakat és a 106 egyéni jelöltet, segítsenek abban, hogy összejöjjön a szükséges mennyiségű érvényes aláírás, mert akkor az Országgyűlésnek kötelezően ki kell írni a referendumot ezekben a témákban.

„Itt az ideje, hogy az ellenzék újra kint legyen az utcákon”

– mondta Karácsony.

Valójában kicsi a valószínűsége annak, hogy a kormány gyermekvédelmi népszavazásával együtt tartanák meg ezt a referendumot. Mivel a nemváltó műtétekről szóló négy kérdést a kormány nyújtotta be, nincs szükség aláírásgyűjtésre sem. A népszavazás kiírását a parlamentben már múlt héten megszavazták. A kormányzati népszavazás minden bizonnyal egy időben lesz az országgyűlési választásokkal, miután a választási törvényt nemrég úgy módosították, hogy ezt lehetővé tegyék.