A fideszesek laposra békemenetelték a lájkbajnokságot

2021. október 31. – 18:29

A fideszesek laposra békemenetelték a lájkbajnokságot
Kép: Orbán Viktor / Facebook

Másolás

Vágólapra másolva

Újra itt a vasárnap, és azzal újra itt a Telex lájkbajnoksága, ahogy már megszokhattuk: ez a sorozatunk 49. epizódja, vagyis hamarosan jubilálunk. De addig is nézzük, hogyan festett ezen a héten a magyar politikai élet közösségimédiás aktivitása.

Az idei október 23 jobban megmozgatta a Facebook politikai kommunikációs hadszínterét, mint az előválasztás, az olimpia és a foci-Eb összesen. Persze ez nem nagy meglepetés, hiszen óriási volt a tét, az előválasztás után a kormányoldalnak és az ellenzéknek is ez volt az első nagy lehetősége arra, hogy erőt demonstráljon, és egységbe rázza a támogatóit. Ha csak a közösségi médiát nézzük, ez biztosan a Fidesznek sikerült jobban, és már előre is elnézést kérünk, mert egészségtelenül sokszor fogjuk leírni ebben a cikkben a Békemenet nevét. De hát mit tehetnénk, ez pörgette most legjobban a lájkturbinákat.

Ne is húzzuk tovább az időt, jöjjön a heti toplista – ennyi lájkot gyűjtöttek a héten a politikusaink Facebookon:

Heti interakciók
1.Orbán Viktor497 000
2.Jakab Péter246 000
3.Varga Judit200 000
4.Szijjártó Péter154 000
5.Kocsis Máté139 000
6.Hadházy Ákos112 000
7.Szabó Tímea103 000
8.Ujhelyi István101 000
9.Márki-Zay Péter97 000
10.Karácsony Gergely94 000
11.Z. Kárpát Dániel76 000
12.Gyurcsány Ferenc71 000
13.Varga Mihály64 000
14.Dúró Dóra63 000
15.Jámbor András59 000

(Az adatokat a Facebook statisztikaplatformja, a Crowdtangle szolgáltatta, a számok a szeptember 22. és 29., péntek reggel 8:56-tól péntek reggel 8:56-ig tartó időszak eseményeit tükrözik. Interakciókon a politikusok hivatalos oldalain a posztokra érkezett lájkok, kommentek és megosztások összegét értjük, ezresre kerekítve. Ez a szám nem azonos azzal, amit egy Facebook-oldal kezelője az Insights menüpont alatt lát, az a statisztika egy csomó más dolgot is az interakciók közé számol. A kis szimbólumok az előző heti pozícióhoz képest előre- vagy visszalépést, illetve stagnáló helyezést mutatják.)

Megvan a tíz!

Orbán megnyerte a tizedik hetét is sorozatban, amivel olyan rekordot állított fel, amit valószínűleg nagyon sokáig nem vesznek el tőle. Ez összesen a 16. győztes hete a lájkbajnokságban, ezzel viszont még mindig le van maradva a 21 győzelemmel álló Jakab Péter mögött. Viszont ha folytatja a nagy sorozatát, karácsonyra simán megelőzheti ebben is.

A miniszterelnök, és úgy általában az egész Fidesz központi témája a Békemenet volt a héten, ezzel próbálták megmutatni az ellenzéki előválasztás után, hogy ők még többen vannak, még erősebbek, még egységesebbek. Ennek megfelelően Orbán is szorgosan posztolgatott az eseményről, a nyolc békemenetes bejegyzés összesen kb. 250-260 ezer lájkot hozott – pont annyit, amennyi előnnyel zárta végül a hetet Jakab előtt. Ez újra aláhúzza a múlt héten levont tanulságot: Orbánnak minden héten találnia (vagy csinálnia) kell egy tuti lájkbomba témát, különben szoros lesz a verseny.

Az egyébként látszik, hogy a miniszterelnöki stáb folyamatosan kísérletezik, az utóbbi időben például slágertémává vált a „random emberek szelfiznek Orbánnal” témájú fotó/videó (hét ilyen is volt ezen a héten), illetve a „Magyarország-Dávid az EU-Góliát” ellen párhuzam sulykolása. Legújabban pedig az ünnepi beszédben is elhangzott „mi vagyunk a tüske a köröm alatt, a bot a küllők között” szlogen, ami olyan szinten értelmezhetetlen, hogy a Twin Peaks harmadik évada óta nem látott hasonlót a nyugati civilizáció. Ezek kellemetlen, fájdalmas, utálatos dolgok, hát ki a fene akarna azonosulni egy tüskével a köröm alatt? Még ha Sára Sándor híres filmjére is akar utalni ezzel a költő.

Egy kottából

A múlt heti felállásba (az első négyből négy fideszes) most ugyan be tudott furakodni Jakab Péter, de ettől még nyomasztó a kormánypárti fölény az élmezőnyben. A Békemenet ugyanakkor szépen megmutatta a fideszes kommunikáció jellegzetességeit is: mindenkinek mindig ugyanaz jut eszébe, mintha valami nagy közös tudat segítene be a gondolatok születésénél, mint a zergeknél a Starcraftban.

A Rogán Antal-overmind hangsúlyozottan fiktív központi utasítása a Békemenet napjára valahogy így nézhetett ki (és átlagban úgy 90%-osan követték is a fideszes politikusok):

  • Indulunk a Békemenetre poszt
  • Itt vagyunk a Békemeneten poszt szelfivel a tömegben
  • Bónusz pontért közös szelfi másik fideszes politikussal
  • Drónfelvétel a tömegről, annak kihangsúlyozásával, hogy mennyire nagyon sokan vannak, míg az ellenzéki megmozduláson milyen kevesen
  • Orbán beszéde után hangos egyetértés, valamelyik aktuális szlogen elismétlésével
  • Zárásként egy összefoglaló arról, mennyire felemelő és csodálatos volt az egész, és ne hagyjuk hogy ezt elvegyék tőlünk
  • Újabb bónusz pontért hazafelé az Elk*rtuk megtekintése, szelfi a moziból (lehetőleg úgy, hogy a háttérben ne üres széksorok látsszanak)

Az ellenzéki kommunikáció ehhez képest halvány, esetleges, ötletszerű, összehangoltságot csak nyomokban tartalmazó volt.

Mindezt a pálya egyik széléről nyilván úgy látják, hogy erő, rend és profizmus áll szemben gyengeséggel, káosszal és bénasággal. A túlsó térfélről nézve ugyanez a kép úgy néz ki, hogy hazug, agresszív, és agymosott az egyik oldal, őszinte, sokszínű és emberi a másik. A nagy kérdés meg az, hogy a bizonytalanok számára mi csapódik le ebből az egészből.

Hogy mennyire utalta a heti tematikát a Békemenet, arra mutatunk két grafikont. Így nézett ki a politikusok facebookos aktivitása az elmúlt két héten:

Forrás: Crowdtangle
Forrás: Crowdtangle

És így a propagandista-mezőnyé:

Forrás: Crowdtangle
Forrás: Crowdtangle

További érdekességek a hétről

  • Márki-Zay Péter az előválasztás hete óta beállt a nagyjából heti 100 ezer lájkos szintre, a követőtáborának robbanásszerű növekedése viszont belassult: múlt héten még több mint 10 ezerrel gyarapodott, most csak 3600-zal (egyébként ez is elég brutális szám, a legmagasabb az egész listán)
  • Szabó Tímea is visszatért a szokásos pozíciójába, miután két hete teljesen eltűnt a listáról, múlt héten meg utolsó volt, tisztára, mintha elment volna másfél hét szabadságra
  • Dobrev Klára két hete még 200 ezer feletti eredménnyel hasított, most kipottyant a top15-ből (ő viszont biztosan nyaralni volt, amiről szorgalmasan beszámolt a fideszes sajtó)
  • Jámbor András most először volt toplistás, és láthatóan lendületben van, ráadásul övé messze a legkisebb követőtábor a listán, alig 33 ezres, van benne bőven növekedési potenciál
  • Megnéztük, melyik politikus oldalát mekkora adminisztrátor-csapat kezeli. Ez nyilván nem egyenlő a teljes közösségi médiás stábbal, csak azok az emberek, akiknek az adott politikus nevében joguk van posztolni, kommentelni vagy éppen kommentet moderálni. Az élen Dobrev Klára és Gyurcsány Ferenc áll 33, illetve 28 fővel, aztán Szabó Tímea 21-gyel, Karácsony Gergely 18-cal, és Jakab Péter 15-tel. A legkisebb csapatok Szél Bernadettnél (2), Varga Mihálynál (4), Mesterházy Attilánál (5), Hadházy Ákosnál (6), Ujhelyi Istvánnál, és Z. Kárpát Dánielnél (7-7) vannak. Orbán admin-csapata 8 fős, Varga Judité 10, Szijjártóé 12, Kocsis Mátéé 13, hogy meglegyen a teljes élvonal. Érdekes, hogy a Megafon-csapat influenszerei is fejenként jellemzően 10-12 adminisztrátort alkalmaznak.

Money makes the world go 'round

A fizetett posztok szemszögéből nézve is nagyon érdekes héten vagyunk túl. A top10 hirdető összköltése 50 millió alá esett (ez két hete még 100 millió fölött volt), és annak a jó háromnegyedét is is az első három dobta össze. Még a Megafon is 10 millió alá fékezte a heti költségét, és ilyesmi nagyon rég fordult már elő utoljára. Mi történhetett? Két okot látunk:

  • Véget ért az előválasztási őrület, az ellenzék szinte teljesen elzárta a hirdetési pénzcsapokat
  • A Békemenet mellé nem nagyon volt szüksége a Fidesznek még fizetett hirdetésekre is

Elég látványos, hogy a top40 hirdetőből 33 kormánypárti volt a héten, és csak öt ellenzéki (a maradék kettő Dúró Dóra és az Európai Parlament).

De van itt még bőven érdekesség, ott van rögtön a Megafilm toplistás helyezése az Elk*rtuk film hirdetéseivel – ezek szerint amit itthon dokumentarista igényű, nagy kulturális jelentőségű művészfilmként próbálnak a köztudatba beleverni, arról a Facebook felé azért kénytelen-kelletlen bevallják, hogy egy politikai üzenet. Vagy ott van a közmédia Híradója, amiről ugye köztudott, hogy pártatlan, semleges, objektív, és szupermagas színvonalú. A héten 65 anyagukat tolták meg pénzzel a Facebookon, amit végignézve nagyjából 50-et sorolhatunk a nettó kormánypropaganda műfajába. A maradék legnagyobb részében az Alec Baldwin-sztori fejleményeiről szóló híreket reklámozták. Külön szürreális cseresznye a bizarr tejszínhab tetején, hogy a közszolgálati híradó több hirdetésben is promózta Lánczi Tamás volt Figyelő-főszerkesztő blogjának bejegyzéseit (amiről egyébként pár éve az Átlátszó derítette ki, hogy az MTVA évi havi félmilliót fizet érte Lánczinak).

Hirdetésre költött pénz
1.Fidesz17 200 000
2.Magyarország kormánya12 600 000
3.Rákay Philip (Megafon)8 100 000
4.Ezalényeg2 400 000
5.Erősítő2 300 000
6.ELK*RTUK1 700 000
7.Hirado.hu1 200 000
8.Kocsis Máté1 000 000
9.Hollik István900 000
10.Varga Judit800 000

(A politikai-közéleti témájú, szponzorált posztokra költött összegek a Facebook Ad Library platformjáról valók, általában pár napos késésben vannak, most az október 20. és 26. közti időszak költéseit mutatják.)

A hét legsikeresebb posztjai

Ha valaki az eddigiek alapján arra tippel, hogy a héten legnagyobbat futott posztok a Békemenettel kapcsolatosak lesznek, nem téved.

  1. Orbán és a Békemenet, 83 ezer interakció
  2. Orbán és a Békemenet, 61 ezer
  3. Jakab megmagyarázza, miért vette fel a CSOK-ot, 46 ezer
  4. Orbán és a Békemenet, 41 ezer
  5. Orbán autópályát ad át, 41 ezer

(A top10-ben továbbá Szijjártó, Varga Judit, és még kétszer Orbán békemenetel, illetve a miniszterelnök még migránsozik is egy jót.)

Külön érdekesség Orbán autópályás posztja, ahol Jakab a top kommentelő egy 500 forintos benzinárat firtató hozzászólással. Egyre jellemzőbb a közösségi média politikai terében, hogy a politikusok és propagandisták egymáshoz kommentelgetnek, akár trollkodásból, akár a poszt elérésének növelése céljával (vagy éppen azért, hogy az automatikusan a kommentfolyam tetejére kerülő saját hozzászólások eltakarják a negatív kommenteket). Csak idő kérdése, hogy valahol egy moderátor lecsapjon egy ilyenre, és ezzel érdekes jogi kérdést hozzon felszínre: van-e joga egy politikusnak, kormánytisztviselőnek, állami szervnek emberek kommentjeit letiltani, törölni, korlátozni, vagy ez a szólásszabadság megsértése? Amerikában Trump twitteres ámokfutásai kapcsán került ez elő rendszeresen, még a legfelsőbb bíróság is foglalkozott a témával.

Nem minden a Békemenet (vagy mégis?)

Az egyes reakciótípusokból a legtöbbet kapott posztok következnek. Ez az a szekció a lájkbajnokságban, ami eddig mindig megmutatta, hogy bármi is uralja éppen a közbeszédet, legyen az olimpia, előválasztás vagy világjárvány, mindig vannak olyan témák, amik ennek árnyékában is érdeklik az embereket.

  • A legtöbb megosztás és mérges emoji: Hadházy, és a felcsúti kisvasút megállója mellett másfél milliárdból készülő híd-étterem-kilátó beruházás
  • A legtöbb komment és szívecskés emoji: Orbán békemenetes videója (ez egy 48 perces élő stream volt, és az ilyesmi mindig erősen ingerli a rajongókat arra, hogy folyamatosan kommenteljenek, mintha egy hatalmas élő csetfolyam részesei lennének, ahol mindenki csak mondja a magáét, de senki nem figyel a többiekre).
  • A legtöbb meglepett emoji: Gyurcsány bejelenti hogy vakbélgyulladása van
  • A legtöbb szomorú emoji: Karácsony Mádl Dalmát búcsúztatja
  • A legtöbb nevető emoji: Szabó Tímea a Telex fotójával („Orbán Viktor alavju” feliratú táblával pózoló néni) gúnyolódik a Békemeneten

Az öt legtöbb nevető reakciót kapott posztól egyébként három Szabó Tímeáé és kettő Kocsis Mátéé, mára egyértelműen ők lettek a két politikai oldal első számú standup-komikusai a Facebookon. Imádnánk kettőjük főszereplésével egy roast műsort, ami régebben a Comedy Centralon futott nagy sikerrel, és aminek a lényege, hogy a vendégek minél durvább és megalázóbb viccekkel igyekeznek szénné égetni a szintén jelen levő célpontot. Bár, ha jobban belegondolunk, a Parlamentben nap mint nap ez megy, csak az egyáltalán nem vicces.

Jegyezzük még fel, hogy a héten egészen kevés volt a nem viccesnek szánt, mégis körberöhögött poszt, a top10-be csak Varga Judit („Védjük meg a rezsicsökkentést!”) és Márki-Zay Péter („Ki fogjuk utasítani a Fidesz bűnöző migránsait”) fért be, még a műfaj koronázatlan királya, Hollik István is csak a 14. helyre tudott befutni egy szokásos gyurcsányozós poszttal.

A legtöbb megosztás

Hadházy megint nyert, ez már nem igazán hírértékű – az annál inkább, hogy Orbánnak egy félmillió lájkos, nagyon fölényesen megnyert, sőt, most először még pénzzel is megtámogatott héten sem sikerült megszorítania. Pedig Orbán stábja láthatóan nagyon igyekszik: a békemenetelés és a szelfizős posztok mellett a harmadik fő csapásirány a megosztásra optimalizált „lelkesítő mondat egy lelkesítő képre írva” típusú tartalom volt – de úgy látszik, hiába.

Figyelemre méltó még, hogy a múlt héthez képest a fideszes jelenlét mennyire elhalványult (két toplistás helyezés a négy után), illetve az LMP-s Keresztes László Lóránt jó helyezése; ő egyébként a nagy toplistára augusztus eleje óta nem tud feljutni. Ez az összehasonlítás is beszédes: ha egy Békemenet hetében Orbán Viktor még csak a dupláját sem tudja produkálni Keresztes László Lóránt megosztásainak, az azért azt mutatja, hogy valami nem stimmel, homok került a gépezetbe (vagy opcionálisan bot a küllők közé, tüske a köröm alá).

Heti megosztások
1.Hadházy Ákos26 000
2.Jakab Péter21 000
3.Orbán Viktor19 200
4.Ujhelyi István15 900
5.Z. Kárpát Dániel15 600
6.Keresztes László Lóránt10 100
7.Szabó Tímea9 900
8.Szijjártó Péter9 900
9.Mesterházy Attila9 300
10.Jámbor András6 500

Virális Bence és a váratlanul felbukkanó ellenzéki buli

A szerzőjük átlagát leginkább túlteljesítő posztok toplistája következik, ahol váratlanul felbukkannak az október 23-i összellenzéki gyűlésről szóló posztok a totális Békemenet-dominancia után.

  1. Tordai Bence videója arról, ahogy Varga Juditot kergeti kérdéseivel a Parlament folyosóján, 33,3x szorzó
  2. Keresztes László Lóránt a Telex videójára, illetve abban a fideszes Boldog István megszólalására reagál, 28,2x
  3. Jámbor András bejelentkezik az ellenzék október 23-i eseményéről 28,1x
  4. Tordai is ugyanezt teszi, 27,9x
  5. Tordai élő közvetítése a Parlamentből („Orbánt grillezzük: azonnali kérdések”), 23,9x

(A szorzók azt mutatják, hogy hányszor kapott több interakciót az adott poszt, mint a szerzőjük posztjai átlagban szoktak)

Tordai Bence nem először tarolja le ezt a versenyt, de a nagy toplistánknak továbbra sem tud a közelébe érni: ezen a héten a 25. helyen futott be 27 ezer interakcióval. Vagyis néhány posztja nagyot szól, de úgy általában elég halványan teljesítenek az átlagos bejegyzései. Az viszont érdekes, hogy a parlamenti élő streamjének 325 ezer nézője volt, ezek szerint az ilyesmi igenis érdekli az embereket.

Varga Judit mutatványa (amiben már kezd komoly rutinja lenni, hiszen szeptemberben is bemutatott már egy ugyanilyet) egyébként amellett hogy egyszerre vicces és nagyon szomorú, rámutat egy fontos, szintén elég szomorú, de egyáltalán nem vicces jelenségre. Akkor is, és most is hasonló volt a folytatás: a miniszterasszony pár óra múlva egy kioktató hangvételű Facebook-posztban közölte, hogy fake news.

A párhuzamos valóságokban élő közönség egyik része az egészből annyit lát, hogy a miniszter gyáván menekül a kérdések elől, a másik meg annyit, hogy bátran hárítja a sorosista ügynökök aljas támadásait.

Instagram

Múlt héten azt írtuk, ha folytatódnak a trendek, Instagramon hamarosan szoros versenyt láthatunk Orbán és Márki-Zay között. Hát, a trendek nem folytatódtak, sőt, Orbán kicsit növelni tudta a lájkjai számát, Márki-Zay pedig kicsit visszaesett. Igaz, ezt nézhetjük olyan szemmel is, hogy Orbán egy békemenetes héten is alig tudott növekedni, miközben Facebookon majdnem a másfélszeresére turbózta fel a Békemenet a heti eredményét. A kérdés itt is az, mint a facebookos toplistánál: mikor lesz, vagy lesz-e egyáltalán olyan, amikor Orbán nem talál egy éppen aktuális tuti lájkbombát.

Vegyük még jegyzőkönyvbe Gulyás Gergely megjelenését a toplistán, ő Facebookon és Instagramon is október közepén kezdte el felturbózni az aktivitását, nagyjából négyszer-ötször annyit posztolva, mint korábban. A facebookos listában éppen csak lemaradt a top15-ről, az Insta azonban könnyített pálya, itt egyből a középmezőny aljára érkezett meg. Kíváncsian várjuk a folytatást.

Heti interakciók
1.Orbán Viktor84 000
2.Márki-Zay Péter36 100
3.Jakab Péter20 800
4.Novák Katalin16 000
5.Varga Judit13 200
6.Szijjártó Péter10 300
7.Gulyás Gergely10 100
8.Karácsony Gergely8 200
9.Hadházy Ákos6 900
10.Szentkirályi Alexandra6 700

Welcome to the twilight zone

Ahogy mindjárt látni fogjuk a számokon, a fideszes propagandaoldalak és -influenszerek világára úgy hatott a Békemenet, mint dupla adag beléndek az egyszeri viking harcosra. Totális spammer módba váltottak, 15-20 békemenetes poszt sem számított igazán extrémnek a mezőnyben. Ekkora kormánypárti fölényt talán még sosem láttunk ezen a listán.

Heti interakciók
1.Deák Dániel (Megafon)316 000
2.Orbán Viktor támogató oldal245 000
3.Gond-olkodó174 000
4.Bohár Dániel (Megafon)166 000
5.Nyugati fény147 000
6.Fidesz KDNP 2021146 000
7.Elemi.hu112 000
8.Trombitás Kristóf (Megafon)105 000
9.Pestisrácok104 000
10.Juszt László82 000
  • Múlt héten került fel a listára, most pedig már a dobogón áll az Orbán Viktor támogató oldal, ami elképesztő tempót diktál, napi átlagban 30-35 poszt, csak úgy szórja a 20-30 éves fotókat a fiatal Orbánról, plusz simán megosztja az összes többi hasonszőrű oldal tartalmait is. Egészen vicces „kinek az Orbán Viktor iránt érzett szerelme lángol magasabb hőfokon” versenyben vannak a Fidesz KDNP 2021 rajongói oldallal.
  • A Megafon a héten csak Rákay Philipet szponzorálta komolyabb reklámpénzzel, de 8 millió forintnyi rásegítéssel sem volt elég a top10-hez a produkciója.
  • Az extrém kilengéseket produkáló Ellenszél most éppen a szinuszgörbe alsó ívén jár, és a múlt heti 5. helyről indulva simán kiestek a listáról. A nemrég még stabil dobogós helyezett 888.hu sincs sehol, ahogy a Vadhajtások se.
  • Szintén nem jutott be a két klasszikus, véresszájú fideszes propagandaoldal, a Számok és az Elég – egyre súlyosabb lehet mostanában náluk az aggodalom, mert a kormánypárti propagandát az ilyesfajta oldalakról mostanában egyértelműen a névvel-arccal vállalt, egy-egy karakter köré épített megafonos vonalra hangolják át.

(A Lájkbajnokság sorozat eddigi cikkeit itt olvashatja, a sorozat első 21 hetének eseményeit összefoglaló animációt pedig itt lehet megnézni.)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!