Koronavírus Sajtóközpont: Nem szeretnénk senkit korlátozni, pláne nem az oltottakat

2021. október 26. – 20:56

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A járványügyi adatok egyre aggasztóbbak, és a szakértők szigorítást várnak a kormánytól, ám továbbra is az a központi mondás, hogy az oltás az egyedüli megoldás, a maszk vagy a lezárások nem védenek meg a vírustól. Gulyás Gergely és Orbán Viktor után ezt erősítette meg a Koronavírus Sajtóközpont az ATV megkeresésére.

„Nem szeretnénk senkit korlátozni, pláne nem az oltottakat” – írták. A maszkviselés továbbra is kötelező a kiemelten veszélyeztetettnek számító területeken, így az egészségügyi intézményekben és a szociális intézményekben.

„A mindennapokban a maszk ugyan nem kötelező, de nem is tiltott, ha valaki hordani szeretné, nyugodtan megteheti”

– tették hozzá.

Az adatok egyértelműen azt mutatják, hogy felívelő szakaszban van Magyarországon a koronavírus-járvány negyedik hulláma, a Nemzeti Népegészségügyi Központ mérései szerint országosan erősen nő a szennyvíz koronavírus-koncentrációja is. Hétfőn 1701 új, koronavírussal fertőzöttet regisztráltak, és 44 beteg halt meg 24 óra alatt a vírus miatt. 1685 beteg fekszik kórházban, és 197-en vannak lélegeztetőgépen.

Hiába javasolja egyre több szakértő a maszk viselését, a kormány ragaszkodik ahhoz, hogy csak az oltások számítanak a járvány feltartóztatásában.

Több kórházban és szociális intézményben kijárási tilalmat rendeltek el az elmúlt napokban. Karácsony Gergely és Gy. Németh Erzsébet kedd délután jelentette be, hogy november 2-től a fővárosi fenntartású idősotthonokban kijárási tilalmat, korlátozást vezetnek be. A tömegközlekedési eszközökön a főváros nem tudja kötelezővé tenni a maszkviselést, de arra kérik a budapestieket, hogy utazáskor használják a maszkot.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!