Erősen nő a szennyvíz koronavírus-koncentrációja

2021. október 26. – 08:10

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A szennyvízminták SARS-CoV-2-koncentrációja az előző hetek lassú ütemű növekedéséhez képest erőteljes emelkedést mutatott Budapesten, Pécsen, Salgótarjánban, Szegeden, Székesfehérváron és Tatabányán, valamint a Budapest környéki agglomerációban – írja a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) legfrissebb tájékoztatása.

A vizsgált települések közel felében már emelkedett koronavírus-koncentrációt mértek a 42. héten. Csökkenés egyedül Miskolcon volt tapasztalható az NNK szerint. Egy évvel ezelőtt, a koronavírus második hullámának kezdetén ugyanezen mérések szerint épp stagnált a szennyvíz koronavírus koncentrációja.

Forrás: NNK
Forrás: NNK

Ahogy arról korábban már többször írtunk, az adatokból egyértelmű, hogy a koronavírus-járvány negyedik hulláma felívelő szakaszban van Magyarországon. Hiába javasolja egyre több szakértő a maszk viselését, a kormány ragaszkodik ahhoz, hogy csak az oltások számítanak a járvány feltartóztatásában. Van olyan város, amelynek önkormányzata saját hatáskörben rendelte el a maszkviselést, így például Kazincbarcikán szombat óta kötelező maszkot viselni az önkormányzati fenntartású zárt tereken, és a fokozódó járványhelyzet miatt a városi tesztelőpontot is újranyitják.

Rusvai Miklós virológus az M1 vasárnap reggeli műsorában arra hívta fel a figyelmet, hogy csökken a koronavírus-betegek átlagéletkora, ami mögött az állhat, hogy a fiatalabbak közül kevesebben kérték az oltást.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!