Kijárási tilalmat rendelnek el november 2-től a fővárosi idősotthonokban

2021. október 26. – 16:18

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

November 2-től kijárási tilalmat, korlátozást vezet be a főváros az általa fenntartott idősotthonokban – jelentette be egy keddi sajtótájékoztatón Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes. Azok a bentlakók, akiknek van védettségi igazolásuk, a családhoz eltávozhatnak, de a visszatéréskor izoláció vár rájuk a többiek védelmében. Az intézményekben érintésmentes látogatást lehetővé tesznek, kötelező maszkviseléssel.

Karácsony Gergely főpolgármester a tájékoztatón kijelentette: a tömegközlekedési eszközökön nem tudják kötelezővé tenni a maszkviselést, de arra kérik a budapestieket, hogy utazáskor használják a maszkot, mert a statisztikák szerint előnyös a járvány terjedése szempontjából.

Frissítés: A romló járványügyi adatokra való tekintettel Karácsony Gergely főpolgármester után a BKK is arra kéri a fővárosban utazókat, hogy továbbra is használják a közösségi közlekedést, de a járatokon, valamint a megállókban viseljenek a szájat és az orrot egyaránt eltakaró maszkot.

Megvizsgálták, hogy a fővárosi önkormányzat két óvodájában kötelezővé tegyék-e a dolgozók számára a maszkhasználatot, ahogy azt néhány kerületben már előírták, és úgy döntöttek, hogy a szülők maszkban mehetnek be.

A fővárosi önkormányzat szeptember 9-én rendelte el az „érintésmentes látogatást” az idősotthonaiban. Így jó idő esetén a szabadban megfelelő távolságtartás mellett, illetve az épületen belül plexifalon keresztül bonyolítható a rokonlátogatás. Eddig az ágyban fekvő betegeket csak maszkkal lehetett látogatni. Bevezették a testhőmérséklet-mérést és a gondozottak eltávozás utáni fokozott ellenőrzését is.

Szeptember 15-én a Városházán szigorítottak a maszkviselési protokollon: a látogatóknak és az értekezleteken résztvevőknek kötelezővé tették a használatát. A főváros már korábban bevezette volna a kötelező maszkviselést a tömegközlekedési járműveken, de erre Budapestnek egy törvénymódosítás miatt most nincs joga. Ezért a főpolgármester a belügyminiszterhez fordult, vagy rendelje el ő maszkviselést, vagy adják vissza a hatáskört Budapestnek. Pintér Sándor azt válaszolta, hogy megkapták a javaslatokat és az operatív törzs munkatársai tanulmányozzák azokat.

Az adatok egyértelműen azt mutatják, hogy felívelő szakaszban van Magyarországon a koronavírus-járvány negyedik hulláma, a Nemzeti Népegészségügyi Központ mérései szerint országosan erősen nő a szennyvíz koronavírus-koncentrációja is. Hiába javasolja azonban egyre több szakértő a maszk viselését, a kormány ragaszkodik ahhoz, hogy csak az oltások számítanak a járvány feltartóztatásában.