Békemenet: Gulyás senkinek sem javasolja, hogy tömegeket hozzon Romániából

2021. október 21. – 10:03

frissítve

Békemenet: Gulyás senkinek sem javasolja, hogy tömegeket hozzon Romániából
Gulyás Gergely a kormányinfón október 21-én

Másolás

Vágólapra másolva

Percről percre követtük a csütörtöki kormányinfót.

Az ATV felhozta, hogy néhány napja Gulyás elnézést kért, amiért bár jól informáltként azt állította, Karácsony lesz a közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt az ellenzékben, de végül Márki-Zay Péter lett, és megkérdezte, ennek fényében kell-e változtatnia a kormánynak a kampánystratégián.

„Valóban túlbecsültük a főpolgármester urat, hogy versenyben marad, de az alapfeltevésünk igaz volt” – mondta Gulyás, aki szerint semmi sem változott, Gyurcsányé a legerősebb párt, és kerestek valakit miniszterelnök-jelöltnek, aki nem viseli magán Gyurcsány nevét. A kérdésre, hogy tehát marad-e a gyurcsányozás, Gulyás megismételte a fenti okfejtést.

A kormány támogatja-e Székely Sándor ISZOMM-tag javaslatát, miszerint a közös listához tartozó képviselőknek a parlamentben egy frakcióba kell tömörülniük, kérdezték Gulyást. A miniszter azt felelte, „nem ismerek ilyen javaslatot, és nem is merült fel”, egyébként pedig Magyarországon nagyvonalú és ellenzékbarát a frakcióalakítási törvény, mondta.

Az ATV arról beszélt, rekord magas a benzinár, Horvátországban 550 forintnál befagyasztják a kiskereskedelmi árakat, a kormány tervez-e hasonlókat? Gulyás azt mondta, a kormány hozott korábban hasonló döntést, az adóteher mértéke csökken, ahogy a kőolaj ár emelkedik. Ennek köszönhetően, bár nagyon drága a benzin, de így is az egyik legolcsóbb az EU-ban. De külön intézkedést egyelőre nem terveznek, figyelik az árakat.

Gulyást az előválasztásról is kérdezték, aki szerint Jakab Péter „tudta, hogy ez lesz a sorsa, és szándékosan vállalta a bohócszerepet”, Fekete-Győr András pedig „nem tudta felmérni, hogy a személyes kvalitásai mire elegek”, és jóval rosszabb eredményt ért el, mint amire számított.

Márki-Zay Péter azt akarja, hogy Gyurcsány Ferenc pártjának legyen a legnagyobb frakciója a parlamentben, mondta Gulyás.

A lengyel alkotmánybíróság október elején hozott egy döntést, amelyben a nemzeti alkotmány elsőbbségét állapította meg, erről Strasbourgban az Európai Parlament plenáris ülésén is vitáztak, ahol Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke például úgy nyilatkozott, hogy megkérdőjelezi az Európai Unió alapjait.

Gulyás ezzel a vitával kapcsolatban arról beszélt, a lengyel miniszterelnök is megtapasztalta hogy egy

„olyan szélsőséges szervezet, mint az Európai Parlament előtt”

milyen megszólalni. Szerinte az alkotmánybíróság tiszteletben tartása a jogállamiság alapelve. Mindenki úgy tesz a lengyel döntés után, mintha újszerű dolog történt volna, miközben az elmúlt években is meghatározták az unió történetét ezek a viták, az uniós és nemzeti jogkörök vitája, mondta Gulyás, aki hozzátette: az uniós jog elsőbbségét a szerződés sehol nem rögzíti, az Európai Bíróság joggyakorlata alakította ki az uniós jog elsőbbségét, de világossá kell tenni, hogy van olyan alkotmányos identitás, ami az uniós jog felett áll. Az uniós jognak csak az átruházott hatásköröknél van elsőbbsége, mondta.

A lengyelellenes vitát nem tartjuk elfogadhatónak, ékes bizonyítéka a kettős mércének, úgy tűnik, az unióban ma azok szólalhatnak meg, akik a föderációt támogatják – mondta Gulyás.

Migráció ügyében Márki-Zay Péter a magyar baloldal narratíváját folytatja, lebontaná a kerítéseket és befogadná a migránsokat, mondta Gulyás.

Az a kérésünk, hogy úgy módosítsuk a jogszabályokat, hogy a tranzitzónákat vissza lehessen állítani, és a menekültstátuszról az unió területén kívül döntsünk, mondta Gulyás.

Magyarországnak vannak javaslatai migráció kérdésben Brüsszel számára, mondta Gulyás. Ennek az oka szerinte, hogy nőtt a migrációs nyomás, idén megháromszorozódott a migránsok száma a szerb-magyar határon a tavalyi adatokhoz képest, de „őket távol tudtuk tartani”.

Kerítés nélkül a határok védelme nem lenne ilyen hatásos, mondta Gulyás.

Az elmúlt hónapokban megnőttek az energiaárak, aminek legfőbb oka, hogy az EB átgondolatlan energiapolitikát folytat, és az új javaslatban ráterhelné a fogyasztókra az áremelkedést, hiszen lakosokat és autókat adóztatnának meg,

ami nyílt támadás a rezsicsökkentés ellen,

– mondta Gulyás. Magyarországon kívül minden európai országban emelkedett a rezsi ára, nálunk a legalacsonyabb a gáz és villany lakossági ára, tette hozzá. Berlinben kétszer, Bécsben háromszor, Svédországban pedig nyolcszor annyit kell fizetni a gázért, mint Budapesten, ezért Magyarország ragaszkodik a hatósági ár tarthatóságához, mondta a miniszter.

A V4-ek vétózni fognak, nem lehet olyan csomagot elfogadni környezetvédelmi csomagot, ahol lakásokat, autókat adóztatnának meg, mondta Gulyás, akinek elmondása szerint, ha a piaci árat vezetnénk be, akkor egy átlagos magyar család 386 ezer forinttal fizetne többet. Ha a baloldal és Brüsszel követelésének eleget tennénk, havi 32 ezer forint plusz kiadást jelentene.

Európai uniós kormányülés volt szerdán, mondta Gulyás Gergely a kormányinfón, amire okot adott, hogy ma kezdődik a brüsszeli uniós csúcs, ahol három fontos téma van:

  • az energiaárak kérdése,
  • a migráció,
  • és a lengyel alkotmánybíróság döntése is kemény vitát váltott ki.

A kormány új javaslata szerint Polt Pétert is csak kétharmaddal lehetne leváltani, nem pedig sima parlamenti többséggel, így tehát a kormány úgy módosítaná a jelenleg hatályos törvényt, hogy az Országos Bírói Hivatal, a Kúria, az Állami Számvevőszék és az alapvető jogok biztosának pozíciójához hasonlóan a legfőbb ügyészt is csak kétharmados többséggel lehessen eltávolítani a posztjáról.

Emellett olyan tervezeteket is benyújtott a kormány, amikben más állami vezetők kinevezésének és felmentésének szabályait is módosítanák. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnökét ezentúl nem a miniszterelnök nevezhetné ki hét évre, hanem „a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök”, és a felmentése is a köztársasági elnök jogkörébe kerülne.

Ugyanez vonatkozna a friss, idén létrehozott állami szervezet, Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának elnökére is.

Tévedett, Márki-Zay Péter nyert. Pedig a miniszter pár hete arról beszélt egy kormányinfón, hogy jól informált abban, hogy a főpolgármester nyeri az ellenzéki előválasztást.

Egyre nő a fertőzöttek és a halottak száma. A csütörtöki koronavaírus-adatok:

  • Új fertőzöttek száma: 2361 (az előző napi adatokhoz képest +693)
  • Új halálos áldozatok száma: 20 (az előző napi adatokhoz képest -10)
  • Kórházi ellátást igénylők száma: 1 105 (az előző napi adatokhoz képest +47)
  • Lélegeztetőgépre szorulók száma: 155 (az előző napi adatokhoz képest +10)
  • Új mintavételek száma: 19 494 (az előző napi adatokhoz képest +3970)
  • Az első dózissal oltottak száma: 5 932 239 (az előző napi adatokhoz képest +3045)
  • Ebből a második dózissal is beoltottak száma: 5 710 977 (az előző napi adatokhoz képest +4204)
  • A harmadik dózissal is beoltottak száma: 1 056 000(az előző napi adatokhoz képest +23 000).

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!