Elvéreztek a botránylovagok az előválasztáson

Legfontosabb

2021. október 1. – 08:57

frissítve

Elvéreztek a botránylovagok az előválasztáson
Tóth Csaba a visszalépéséről szóló bejelentése után 2021. szeptember 27-én – Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Nyolc olyan választókerület is volt az előválasztáson, amit az ismertebb politikusok párharcai, botrányai miatt nagyobb figyelem övezett. Az öt fővárosi, egy székesfehérvári, egy szegedi és egy ózdi körzetben a botránylovagok mind elbuktak. Az érdekes párharcokban pedig végül változatos eredmények születtek.

Az egyik legnagyobb figyelemmel övezett harc Zuglóban volt, a momentumos Hadházy Ákos és ellenfele, az MSZP-s Tóth Csaba között. A kampányban szinte egymást érték a botrányok, amik hatására sorra hátráltak ki az ellenzéki szövetségesek Tóth Csaba, Zugló erős embere mögül, egészen addig, amíg hétfőn visszalépésre kényszerült. Tóth Csaba fordulatos múltjáról ebben a cikkünkben olvashat, a zuglói előválasztási küzdelem hátterét, esélyeit, tétjét a Telex Magyarázóban is kiveséztük:

Tóth visszalépett ugyan, de a szavazás már nagyban zajlott, és mint kiderült, Hadházy így is legyőzte volna őt, végül 11 070-2644 szavazat különbséggel nyert.

A kampány másik nagy botrányszállítója, a DK-s Ráczné Földi Judit is ráfaragott végül a szavazáson. A jelölt offshore-botránya miatt került az érdeklődés középpontjába. Ezt az offshore cégekre jellemzően nem éppen egyszerű ügyet ebben a cikkben foglaltuk összes részletesen, a lényeg a következő: a Válasz fedezte fel Ráczné önéletrajzában kapcsolatát a Székesfehérvárra utaló, de budapesti bejegyzésű Alba Autómosóval, melyről kiderült, hogy a viszonylag komoly, tavaly 2,5 milliárdos forgalmat elérő cég egy delaware-i (vagyis egy ismert amerikai offshore-paradicsomba bejegyzett) társaság, a Minos King Global Business LLC tulajdonában állt. Ez azért is volt kellemetlen, mivel Ráczné is aláírta azt a feddhetetlenségi nyilatkozatot, ami az előválasztáson való indulás egyik feltétele volt. Ebben a jelöltek kijelentették, hogy nincs offshore cég a tulajdonukban.

Ráczné a tények ellenére kategorikusan letagadta az egészet, és pártja is kiállt jelöltje mellett „lejárató kampány”-nak minősítette az egészet. Később azután Ráczné módosított az álláspontján, és hirtelen eszébe jutott, hogy 2010 óta valóban képviselő, de nem tulajdonos, csak ezt hibásan jegyezték be. Végül a DK-s Rácznét – nem kis valószínűséggel a botrányok hatására is – legyőzte Márton Roland ügyvéd, önkormányzati képviselő, az MSZP–Párbeszéd jelöltje, akit az LMP és a Momentum is támogatott. Ő 3057 szavazatot kapott, Ráczné 2440-et.

Nem volt kifizetődő a libsizés, melegezés, karlengetés

Nagy versenyben maradt alul Ózdon Farkas Péter Barnabás, a Jobbik „karlendítős” jelöltje Kiss Sándorral, az MSZP jelöltjével szemben (2734-2517). Borsod-Abaúj-Zemplén megye 3-as választókerületében a helyzet azután vált érdekessé, hogy Ózd jobbikos alpolgármesteréről, Farkas Péter Barnabásról a kampány alatt előkerült egy korábban készült fotó, amelyen a politikus lendíti a jobb karját. Farkas szerint nem náci karlendítésről volt szó, csak integetett, de úgy tűnik, erről nem mindenkit sikerült meggyőznie.

Nem segített a botrány a másik jobbikos, Tóth Péter eredményén (30,8%) sem. Hiába állt be mögé Szegeden a DK és az LMP, a momentumos Mihalik Edvin jelentős fölénnyel (50,4%) legyőzte őt; a maradék szavazatokat Tóth Szabolcs (MMM–Momentum) söpörte be.

Mint arról beszámoltunk, az előválasztás előtt napvilágra került, hogy Tóth a 2010-es évek elején gyakran osztott meg szélsőséges tartalmakat, legyen szó akár fajvédelemről, zsidó-, meleg- vagy cigányellenességről vagy libsizésről. Tóth Péter ezekre úgy válaszolt, hogy mindenki változik, így pártja, illetve ő is. Szembenézett a múltbeli hibáival, sokak számára sértő, meggondolatlan kijelentéseivel, sőt egy fórumon elnézést kért a kijelentéseiért.

Kevésbé botrányos, ám a két főszereplő miatt érdekes budai csatában a párbeszédes Tordai Bence nagy fölénnyel (6967 szavazat) győzte le Kálmán Olgát, volt televíziós újságíró-műsorvezetőt (3425 szavazat) a II–III. kerületben, pedig az előzetes csata meglehetősen izgalmasan alakult. A Republikon szeptemberi felmérése szerint Tordai 41 százalékos támogatottsággal bírt a biztos előválasztók körében, így 7 százalékponttal vezetett a DK-s Kálmán Olga előtt, akire 34 százalék szavazott volna az ellenzéki előválasztáson. A különbség végül ennél is nagyobb lett.

Van, akinek bejött, van, akinek nem jött be a helyezkedés

Szintén érdekes párharcot hozott az előválasztás a Budafokot és a XI. kerület jelentős részét felölelő 18. budapesti egyéni választókerületben, ahol Molnár Gyula, az MSZP volt elnöke és a momentumos Tóth Endre mérkőzött meg egymással, végül Tóth hajszállal, de győzött – 50,32 százalékot szerzett.

A választókerületben 2018-ban a szocialista Molnár Gyula – pártelnökként – ellenzéki koordináció nélkül is 800 szavazattal győzte le a Fidesz meghatározó külpolitikusát, Németh Zsoltot. Molnár a választás után (pártja gyenge országos eredménye miatt) lemondott, idén nyáron pedig már az MSZP is kizárta egy zavaros politikai kavarás miatt, amiben a DK és az MSZP összevitatkozott rajta.

A szintén párbeszédes Jámbor András nyert a VIII–IX. kerületben – maga mögé utasítva a momentumos Csordás Anettet, a DK-s Manhalter Dánielt és a most épp jobbikos Demeter Mártát. Úgy tűnt, a két főszereplő itt Jámbor András kommunikációs szakember, újságíró, a Mérce hírportál alapítója (és sokáig főszerkesztője), valamint a korrupcióellenes fellépéseiről ismert Demeter Márta, az MSZP-ből az LMP-n át jelenleg a Jobbikba tartó országgyűlési képviselő lesz. Végül kettejük csatáját magasan Jámbor András nyerte, Demeter Márta pedig kénytelen volt megelégedni a meglepő 4. hellyel.

Érdekes harcnak ígérkezett a két régi baloldali motoros, az egykori MSZP-s államtitkár Arató Gergely és a volt miniszter és államtitkár Burány Sándor összecsapása, aminek végül nagyobb lett a füstje, mint a lángja. A már DK-s Arató Gergely gyakorlatilag könnyedén megverte a Párbeszéd–MSZP-s Burány Sándort és a momentumos Paróczai Anikót Kőbánya-Kispesten. Arató 43,6 százalékot, Burány 35,2 százalékot, Paróczai Anikó pedig 21,2 százalékot ért el.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!