Így zajlott a szavazatszámlálás második napja percről percre

2021. szeptember 30. – 09:29

frissítve

Így zajlott a szavazatszámlálás második napja percről percre
Dobrev Klára sajtótájékoztatója az ellenzéki előválasztás első fordulójának eredeményeiről 2021. szeptember 30-án. Mellette Molnár Csaba, Rónai Sándor és Gyurcsány Ferenc – Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Véget ért az előválasztás első fordulója: megvan az ellenzék 106 közös jelöltje. A DK nyert a legtöbb választókerületben, de a Jobbik is jól szerepelt. A miniszterelnök-jelöltek közül Dobrev Klára kapta a legtöbb szavazatot, Karácsony Gergely, Márki-Zay Péter követte, ők hárman jutnak tovább a második fordulóba. Közvetítésünkben percről percre követtük a legfontosabb fejleményeket és az eredményeket.

„A Momentum szavazói szerintem többségében rám szavaztak a miniszterelnök-jelölti szavazáson” – mondta. Azt nem tudja, hogy Jakab Péter fog-e bárkit támogatni a második fordulóban, elképzelhető, hogy nem. Márki-Zay Péterrel pénteken fognak beszélni. Sok levelet kapott Karácsony, amikben azt olvasta, hogy az ő szavazói nem szavaznának Márki-Zayra. Nem gondolja, hogy a visszalépése Márki-Zayt támogatná, valószínűbbnek tartja, hogy inkább Dobrevre szavaznának a szimpatizánsai.

Akár a választókerületek harmadát is viheti a DK, 95 körzet adatai alapján a DK és Jobbik egyéni jelöltjei nyertek a legtöbb helyen, míg az MSZP és a Momentum fej fej mellett áll. Márki-Zay Péter ugyan az Új Világ Néppártot jelölte meg elsődleges frakcióként, de az már most látszik, hogy Pálinkásék nem fognak tudni frakciót alakítani, így Márki-Zay a Párbeszéd parlamenti alakulatához csatlakozhat, ha legyőzi jövőre Lázár Jánost.

  1. DK: 31 képviselő
  2. Jobbik: 26 képviselő
  3. MSZP: 13 képviselő
  4. Momentum: 13 képviselő
  5. Párbeszéd: 7 képviselő
  6. LMP: 5 képviselő

Ha valaki tényleg miniszterelnök akar lenni, akkor bizonyos mondatok nem szabad, hogy elhangozzanak a szájából. Nem lehet teljesen lehetetlen dolgokat mondani, például olyat, hogy holnap már börtönben lesz Polt Péter. Nem csak a harsánysági verseny a lényeg, hanem hitelességi verseny is van. „Ha harsánysággal lehet csak megnyerni, akkor én nem akarom megnyerni” – mondta. Karácsony. Nagyon nagyra tartja Márki-Zayt, de adópolitikában vannak különbségek közöttük, Márki-Zay például megdicsérte a Fidesz adórendszerét, ami Karácsony szerint az egyik legigazságtalanabb a világon. És a kormánnyal ezekben a kérdésekben csak én konfrontálódtam – mondta.

Megosztott az ellenzék – erről beszélt a Partizán műsorában Karácsony Gergely. Alapvetően két részre oszlik: a legelkötelezettebb szavazókkal rendelkező DK-sokra, akik Orbánra puccsistaként tekintenek, és vissza akarnak neki vágni. A másik csoport pedig akik nem voltak részesei a 2010 előtti politikának, és ez utóbbiak vannak kétharmados többségben az ellenzéken belül.

Forrás: Partizán
Forrás: Partizán

Szocialista győzelmet hozott az előválasztás Borsod-Abaúj-Zemplén megye 2. választókerületében, Miskolcon.

  1. Varga László (MSZP): 4089 szavazat
  2. Hegedűs Andrea (DK): 3498 szavazat

Varga László 2014-ben nyerni tudott ebben a körzetben az országgyűlési választáson, de négy évvel később kikapott a Fidesz jelöltjétől.

A másik miskolci körzetben, Borsod-Abaúj-Zemplén megye 1. választókerületében a Jobbik jelöltje, Szilágyi Szabolcs nyert. Érdekesség, hogy eredetileg ott indult volna Hegedűs Andrea is, ám a DK és Jobbik közötti megállapodás után inkább áttették a 2. körzetbe, és a DK beállt Szilágyi mögé, míg Hegedűs megkapta a Jobbik támogatását. Az eredmény azt mutatja, ez sem volt elég a győzelemhez.

A Hajdú-Bihar megyei 3-as választókerületben, azaz az egyik Debrecen központú körzetben az alábbiak szerint alakult az eredmény:

  • Salamon Gergő, a Jobbik és az LMP jelöltje nyert, 1303 szavazattal;
  • Szörényi Károly, a DK jelöltje 1056 voksot kapott;
  • Kosztin Mihály, a Momentum – MMM által is támogatott – jelöltje 844 voksot;
  • Szórádi Sándor, az MSZP–Párbeszéd jelöltje 363-at;
  • Szabó Zsolt független jelölt pedig 87-et.

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei 3-as egyéni választókerületben, azaz Karcagon

  • Lukács László György, a Jobbik – MSZP–Párbeszéd, LMP, MMM támogatással induló – jelöltje nyert, 3121, azaz 80,07%-nyi szavazattal;
  • Turó Vilmos, a DK jelöltje 593, azaz 15,21%-nyi voksot kapott;
  • Kozma Dániel, a Momentum jelöltje pedig 184-et, azaz 4,72%-nyit.
Fotó: Dr. Lukács László György / Facebook
Fotó: Dr. Lukács László György / Facebook

Vona Gábor a 2018-as választások után visszavonult a politikától, de a Jobbik rajta tartja a szemét az ő otthonát jelentő gyöngyösi központú választókerületen, ahol a legutóbbi választáson Vonát alig több mint 5 százalékkal előzte meg a fideszes Horváth László (46,15%). A Jobbik a volt elnöke helyett most Dudás Róbertet indította ebben a körzetben, aki már az előválasztás első fordulója előtt nyertes volt.

Eredetileg ugyanis a DK-nak is lett volna itt jelöltje, ám Balogh Bálintot később visszahívták, amiről ő maga az Átlátszónak azt mondta, a közvélemény-kutatások szerint nem volt valódi esélye a győzelemre az előválasztáson.

Dudásra Heves 2-ben egyedüli indulóként összesen 4781-en voksoltak az előválasztáson.

Továbbra is erős bázisa van a Jobbiknak Dunaújvárosban, Kálló Gergely simán nyert Fejér megye 4. választókerületében.

  1. Kálló Gergely (Jobbik): 5349 szavazat
  2. Kovács Janka (Momentum): 1037 szavazat

2018-ban ez volt az egyetlen körzet az országban, ahol a Jobbik jelöltje nyert egyéniben az országgyűlési választáson. Miután Pintér Tamást egy évvel később Dunaújvárosban polgármesternek is megválasztották, le kellett mondania a parlamenti mandátumáról, és ezért időközi választást írtak ki a körzetben.

Ez volt az első olyan választás, ahol mind a hat ellenzéki párt beállt egy közös jelölt mögé, és Kálló Gergely nagy fölénnyel le is győzte a Fidesz által támogatott jelöltet tavaly februárban. A mostani eredményével együtt négyből négy eddig a Jobbiknak, és jövőre zsinórban ötödször is választást nyerhetnek Dunaújvárosban.

A 18 budapesti választókerületből mostanra 12 eredményeit már ismerjük. Csináljunk egy gyors áttekintés, ki hogy áll Budapesten.

  • Karácsony Gergely nyert a legtöbb helyen a 12 választókerület közül: 9 helyen övé az elsőbbség (Budapest 1–8. vk, illetve Budapest 10. vk.).
  • Dobrev Klára a fővárosban csak 3 helyen tudott nyerni (Budapest 9., 11., 12. vk.)
  • Márki-Zay Péter 4 helyen szerezte meg a második helyet, maga mögé utasítva Dobrev Klárát (Budapest 1., 2., 3., 4. vk.)
  • Jakab Péter általában jelentősen lemaradva a többiektől nagyrészt a negyedik helyen áll.
  • Fekete-Győr András a választókerületek többségében az utolsó helyen áll. 4 választókerületben sikerült megszereznie a negyedik helyet, mag mögé utasítva Jakab Pétert: az 1., 2., 3., 4. választókerületben.

Az Országos Előválasztási Bizottság (OEVB) által közreadott fotók alapján fiatalok, középkorúak és idősebbek is részt vettek a szavazatszámlálásban. Fotókat már korábban is közöltek a papíralapú voksok feldolgozásáról, és csütörtökön aztán egy videót is közzétettek, amiben megszólalt „Éva néni”, a számlálást koordináló Számoljuk Együtt Mozgalom vezetője is.

Fotó: Országos Előválasztási Iroda Fotó: Országos Előválasztási Iroda
Fotó: Országos Előválasztási Iroda Fotó: Országos Előválasztási Iroda
Fotó: Országos Előválasztási Iroda

A miniszterelnök-jelöltek támogatottsága a nemrég feldolgozott 80-85. választókerületben:

Vas megye 2

Dobrev: 1081
Karácsony: 778
Márki-Zay: 609
Jakab: 476
Fekete-Győr: 82

Jász-Nagykun-Szolnok 2

Dobrev 1090
Karácsony 762
Márki-Zay 571
Jakab 555
Fekete-Győr 79

Szabolcs-Szatmár-Bereg 6

Karácsony 948
Jakab 909
Dobrev 868
Márki-Zay 350
Fekete-Győr 59

Borsod-Abaúj-Zemplén 6

Dobrev 1075
Jakab 956
Karácsony 613
Márki-Zay 495
Fekete-Győr 63

Csongrád megye 4

Márki-Zay 3195
Dobrev 1571
Jakab 762
Karácsony 697
Fekete-Győr 89

Miután még az előválasztás előtt visszalépett a jobbikos Bíró László, egyedüli jelöltként csak az MSZP-s Jézsó Gáborra lehetett szavazni Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6. választókerületében, Tiszaújvárosban és környékén. A teológus végzettségű Jézsó összesen 3052 szavazatot kapott az előválasztáson.

Augusztus közepén jelentette be Bíró, hogy mégsem indul el. Ez azért volt meglepő, mert tavaly még ő volt az ellenzék közös jelöltje az időközi választáson Koncz Ferenc halála után. A kampány során azonban előkerültek korábbi antiszemita megnyilvánulásai, és egy korrupciógyanús ügye is, és a fideszes Koncz Zsófia ellen nem tudott nyerni.

Nagyon szoros lett a verseny Bács-Kiskun megye 6. választókerületében, Baján, az online szavazatokkal fordítva a Momentum nyerte a DK elleni házimeccset.

  1. Kiss László (Momentum): 1327 szavazat
  2. László Károly (DK): 1294 szavazat
  3. Preininger Rozália (Jobbik): 970 szavazat
  4. Vass Antal (Új Világ Néppárt): 277 szavazat

Megvan a végeredmény Hajdú-Bihar megye 4. választókerületében, Berettyóújfalu és környékén, ahol meglepetésre a Momentum jelöltje tudott nyerni, ráadásul nem is kevéssel előzte meg a második helyen végzett DK-s jelöltet.

  1. Szántai László (Momentum): 1 087 szavazat
  2. Szabó Patrik (DK): 761 szavazat
  3. Bihary Judit (MSZP): 590 szavazat

A Fejér megyei 5-ös választókerületben, azaz a Sárbogárd központú körzetben úgy alakult a verseny, hogy

  • Kertész Éva, a DK, MSZP-Párbeszéd és Jobbik és Liberálisok által támogatott jelölt 1787 szavazatot kapott és nyert,
  • Gottlóz Tibor, az Új Világ Néppárt és az MMM által támogatott jelölt pedig 343 voksot kapott,
  • Orosvári Zsolt független, a Momentum által támogatott jelölt lett a harmadik 321 szavazattal

Budapest 10-es választókerületében egyedül indult Szabó Tímea, a Párbeszád társelnöke. A jelölt mögé ugyanakkor felsorakozott az MSZP-Párbeszédmellett a DK, a Momentum, a Jobbik,az LMP, és az MMM is.

Szabóra 9033 voks érkezett.

Hajdú-Bihar megye 5. választókerületében, Hajdúszoboszlón is megvan a végeredmény.

  1. Kiss László (Momentum): 1665 szavazat
  2. Bangóné Borbély Ildikó (MSZP): 1382 szavazat

Mindenképp meglepetésnek számít, hogy kikapott Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője, de láttunk erre máshol is példát. Veszprémben Mesterházy Attila, Kecskeméten Király József szaladt bele egy vereségbe.

A Csongrád megyei 4-es, azaz a hódmezővásárhelyi választókerület eredményei:

  • Márki-Zay Péter, az MMM, valamint a Momentum, MSZP–Párbeszéd, Jobbik, LMP, ÚVNP által támogatott helyi polgármester: 5070 szavazattal nyert egyéni jelölként;
  • Mucsi Tamás, a DK jelöltje pedig 1138 voksot kapott.

Márki-Zay ráadásul az adatok jelenlegi állása szerint harmadik helyen, de még mindig versenyben van a miniszterelnök-jelölti pozícióért is, Hódmezővásárhelyen pedig a kormányfőjelöltek között is első helyen végzett.

A Nyírbátor központi egyéni választókerület eredményei úgy alakultak, hogy:

  • Tóth Viktor, az MSZP–Párbeszéd jelöltje 1255 szavazattal nyert;
  • Bélteki Béla, a Jobbik, az LMP, és az MMM által támogatott jelölt lett a második 1222 vokssal;
  • a harmadik Czirják Alexandra, a DK jelöltje lett a harmadik 517 szavazattal;
  • Pradlik Mihály, a Momentum jelöltje pedig 123 voksot kapott.

Bár a szavazatok feldolgozása már második napja tart, a szervezők csak most mutatták be, hogyan is zajlik a számlálás. A videóban megszólalt a Számoljuk Együtt Mozgalom vezetője, „mindenki Éva nénije” is, aki „ha nem lenne itt, akkor mi se lennénk itt” – hangzott el. Éva néni igyekezett megnyugtatni a Facebook-élő nézőit: „higgyék el, minden egyes szavazatot megszámolunk”, és azt is mondta „szerintem este 11 órára megleszünk”.

Jász-Nagykun-Szolnok megye 2. választókerületében, Jászberényben és környékén is megvan a végeredmény.

  1. Kertész Ottó (MSZP): 1627 szavazat
  2. Gedei József (DK): 1141 szavazat

A Vas megyei 2-es választókerület, azaz a sárvári körzet eredményei úgy alakultak, hogy

  • Hencz Kornél, az MSZP-Párbeszéd, és az LMP – MMM által is támogatott – jelöltje 1411 szavazattal nyert,
  • Szilágyi Tamás, a DK jelöltje lett a második 1063 vokssal,
  • Bányai-Németh Gábor, a Momentum jelöltje 502

voksot kapott.

Hollik Istvánt, a Fidesz kommunikációs igazgatóját megszólalásra késztetett Jakab Péter előválasztásos eredménye. A Jobbik elnöke a várakozásoktól elmaradva jelenleg a negyedik helyen áll a miniszterelnök-jelöltek versenyében.

Hollik a Facebook-oldalán azt írta: „a Gyurcsány-Show olyan, mint egy kaszinó.” Szerinte Gyurcsány emberei beültek az asztalhoz, de nem vették észre, hogy mindig a bank nyer. „Jakab Péter mindent feltett a piros hatosra, és mindent el is vesztett. A nyertes a bank, aki maga Gyurcsány Ferenc. A többiek látszólag még játszanak, de tudjuk, hogy Gyurcsány kaszinójában csakis Ferenc nyerhet” – írta Hollik. Egy fotót is posztol a bejegyzéshez, hogy a kaszinóhangulatot el tudjuk képzelni:

Három feltételt szabott Márki-Zay Péter, amelyeknek teljesülnük kell ahhoz, hogy az előválasztás meglepetés harmadik helyezettje visszalépjen a jelenlegi állás szerint második helyezett Karácsony Gergely javára – derült ki a Spirit FM-nek adott csütörtök reggeli interjújából.

A hódmezővásárhelyi polgármester – aki a 2018 februári győzelmével robbant be a köztudatba, amikor az előrehozott polgármester-választáson legyőzte a Fidesz jelöltjét a kormánypártinak tartott bástyában – úgy véli, hogy ezt a három feltételt egyelőre Dobrev Klára határozottabban támogatja, mint Karácsony, ám Márki-Zay szerint a DK jelöltjének kevesebb esélye lenne győzni „Orbán Viktor ellen” áprilisban, mint a főpolgármesternek. Így, őt láthatóan inkább támogatná, ha kiáll a három feltétel mellett:

  • az euró bevezetése;
  • az elszámoltatás;
  • az alaptörvény közjogi értelemben vett érvénytelenségének kimondása – azaz a gyakorlatban a kétharamdos törvények feles többségű leépítése, amiben azért megoszlanak a vélemények, hogy jogszerűen kivitelezhető-e.

Márki-Zay szerint azonban a fentiek nélkül valódi rendszerváltás nem lezs Magyarországon.

Budapesten már a végéhez közelednek a szavazatszámlálással, és a vidéki választókörzetekben is hamarosan végeznek – írták az előválasztás hivatalos Facebook-oldalán.

Szerda reggel 10 óra után nem sokkal nyitották ki az urnákat, és egészen hajnal 2 óráig számoltak, akkor függesztették fel pár órára a számlálást. Csütörtök reggel 9-kor kezdtek neki újra, és azóta is folyik a munka. A számlálásban civilek és a pártok aktivistái vesznek részt önkéntes alapon. Eddig nyolcvan választókerület eredményét ismerjük a 106-ból.

A hódmezővásárhelyi polgármester lakossági fórumára érkezett meg Szegedről a küldöttség, amelyik az ellenzéki előválasztáson a Szegedet is magába foglaló körzet szavazási eredményéről hozott hírt. A bejelentés szerint Márki-Zay Péter „négyszeres győzelmet aratott” a DK-s ellenjelölt felett és megnyerte a körzetben a miniszterelnök-jelöltségért folyó versenyt. Abban országosan nagy meglepetésre 20 százalék feletti eredménnyel stabilan a harmadik helyen áll Dobrev Klára és Karácsony Gergely mögött, így bejutott a második fordulóba, ezzel meghatározó szerepe lesz abban, hogy ki legyen az összellenzék kormányfőjelöltje a 2022-es parlamenti választásokon.

Nem zárta ki, hogy Karácsony javára visszalép, ehhez azonban a főpolgármesternek három feltételt kell teljesítenie: ki kell állnia az euró bevezetése, az elszámoltatás és az alaptörvény érvénytelenségének kimondása mellett.

Az eddigi eredmények alapján egyértelmű, hogy az előválasztást főlényesen vezeti Dobrev Klára és a Demokratikus Koalíció – mondta Gréczy Zsolt, a DK volt országgyűlési képviselője a Spirit FM-en.

Arra felvetésre, hogy mit szólna a pártja ahhoz, ha Márki-Zay Péter esetleg visszalépne Karácsony Gergely javára Dobrev Klárával szemben, azt válaszolta, a szabályok ezt megengedik, de szerinte tudomásul kellene vennie mindenkinek a választói akaratot, magyarán azt, hogy Dobrev Klára és a DK fölényesen győzött. „Kékbe borult Magyarország!” – jelentette ki Gréczy. Meggyőződése, hogy Dobrev Klára képes legyőzni Orbán Viktort, és szerinte ezt az ellenzéki szavazók is így gondolják, nem véletlen alakulnak így az előválasztási eredmények.

Budapest 11. vk. (Újpest)

  1. Dobrev: 3975
  2. Karácsony: 3226
  3. Márki-Zay: 2161
  4. Jakab: 791
  5. Fekete-Győr: 434

Budapest 12. vk. (XV. kerület)

  1. Dobrev: 3763
  2. Karácsony: 2415
  3. Márki-Zay: 1368
  4. Jakab: 712
  5. Fekete-Győr: 309

Somogy megye 1. vk. (Kaposvár és környéke)

  1. Dobrev: 2099
  2. Karácsony: 1093
  3. Márki-Zay: 885
  4. Jakab: 792
  5. Fekete-Győr: 139

Győr-Moson-Sopron megye 2. vk. (Győr és környéke)

  1. Dobrev: 1790
  2. Karácsony: 1081
  3. Márki-Zay: 1045
  4. Jakab: 721
  5. Fekete-Győr: 152

Bács-Kiskun megye 5. vk. (Kiskunhalas és környéke)

  1. Dobrev: 1780
  2. Márki-Zay: 576
  3. Karácsony: 485
  4. Jakab: 482
  5. Fekete-Győr: 79

Bács-Kiskun megye 5. választókerületében is kialakult a végső sorrend, itt is a DK jelöltje nyert.

  1. Horváth Roland (DK): 1 868 szavazat
  2. Papp Dénes (Momentum): 783 szavazat
  3. Kovács Erika (független): 690 szavazat

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!