Visszalépett az előválasztástól a korábban judapestező Bíró László

2021. augusztus 15. – 17:41

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A jobbikos Bíró László visszalép az ellenzéki előválasztástól Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6. számú választókerületében – jelentette be a politikus vasárnap a Facebook-oldalán.

Bíró azt írta, hogy élete egyik legfontosabb és legnehezebb döntését hozta meg. „A nemzet érdeke pedig azt kívánja, hogy az előválasztáson az a jelölt nyerjen, aki a legalkalmasabb a Fidesz legyőzésére. Mondhatnám, hogy én vagyok ez a személy. De tudom, hogy van nálam alkalmasabb.

Ismerem őt jól, hisz – ahogy én, úgy ő is – aktív alakítója a borsodi közéletnek, és bár más pártban politizálunk, mégis egy oldalon állunk. Egy szabad és demokratikus Magyarország oldalán. (…) Ezennel hátralépek egyet azért, hogy a nemzet és Borsod kettőt léphessen előre. Visszalépek az előválasztáson való indulástól Jézsó Gábor javára. Döntésemről tájékoztattam Jakab Pétert, a Jobbik miniszterelnök-jelöltjét, aki azt elfogadta” – írta Bíró.

A visszalépésével így Jézsó Gábor, az MSZP jelöltje maradt az egyedüli, a hat ellenzéki párt által támogatott induló az előválasztáson. Korábban a Momentum Pelek Dávidot támogatta a tiszaújvárosi választókerületben, de aztán Pelek is visszalépett Jézsó javára.

Rajta kívül Tóth Ádám, a Normális Magyarországért Mozgalom által támogatott független jelölt lehet versenyben a helyi előválasztáson, ám őt még nem vették nyilvántartásba.

Bíró László választási plakátja 2020 őszén – Fotó: Bődey János / Telex

Bíró László tavaly ősszel 1700 szavazattal maradt alul az időközi országgyűlési választásokon a Fidesz jelöltével, Koncz Zsófiával szemben, ezzel pedig a Fidesz–KDNP megőrizte a parlamenti kétharmadot. Kemény kampány volt, amiben a krumpli, laptopok, évekkel ezelőtti antiszemita megnyilvánulások is előkerültek, és amiben magas rangú politikusok is bevetették magukat mindkét oldalról.

A kampányban a kormánymédia több, évekkel ezelőtti sztorit is elővett Bíró ellen, például azokat az antiszemita megnyilvánulásait, amelyekben Budapestet zsidózva „Judapestnek” nevezte. Az antiszemita megjegyzéseiért később bocsánatot kért. Az őszi választások után Hadházy Ákos arról posztolt a Facebook-oldalán, hogy Bíró nemcsak antiszemita megnyilvánulásai miatt nem volt megfelelő jelölt, de egy korrupciógyanús ügy miatt sem. Hadházy állítása szerint az ügyről a kormánymédiából értesült, de a kampányhajrában nem akarta ezt nyilvánosságra hozni.

Hadházy elmondása szerint a közös jelölt „egy olyan ember, aki elég egyértelműen részt vett abban, hogy egy kis csapat valódi fejlesztés helyett magára költötte egy 50 millió forint EU-s támogatás jelentős részét”. Hadházy szerint a „szociális szövetkezetezés” 2014–2015-ben gyakori fideszes elkövetési mód volt, és a vizsgálatai alapján ez a történet is alkalmas lett volna egy Korrupcióinfó illusztrálására. „Emiatt én ennek a jelöltnek csak annyit segíthettem, hogy nem beszéltem róla nyilvánosan, de a pártelnököket tájékoztattam arról, amit megtudtam.” Az ellenzéki pártok visszautasították Hadházy kijelentéseit.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!