Maradt a Fidesz-KDNP parlamenti kétharmada, nyert a jelöltjük a borsodi időközi választáson

Legfontosabb

2020. október 11. – 20:10

frissítve

Maradt a Fidesz-KDNP parlamenti kétharmada, nyert a jelöltjük a borsodi időközi választáson

Másolás

Vágólapra másolva

Megőrizte a parlamenti kétharmadot a Fidesz–KDNP, jelöltjük, Koncz Zsófia nyerte meg Borsod megye 6-os számú választókerületének időközi országgyűlési választását. Egy ideig az ellenzéki jelölt, Bíró László vezetett, majd 69 százalékos feldolgozottságnál Koncz Zsófia átvette a vezetést, és végül több mint 1700 szavazattal többet kapott. Kemény kampány volt, amiben a krumpli, laptopok, évekkel ezelőtti antiszemita megnyilvánulások is előkerültek, és amiben magas rangú politikusok is bevetették magukat mindkét oldalról. Bár az ellenzék a közös jelölttel történelmet akart írni, a csoda elmaradt.

Koncz Zsófia, a kormánypártok jelöltje nyerte az időközi országgyűlési választást Borsod 6-os számú választókerületében. Szoros küzdelem volt az ellenzék közös jelöltjével, Bíró Lászlóval.

Az eredmények feldolgozottsága 99 százalékon áll, és

  • Koncz a szavazatok 50,87 százalékát kapta meg;
  • a közös ellenzéki jelölt ellenfele, Bíró László 45,9 százalékon áll, szavazatszámban több mint 1700 a különbség Koncz javára;
  • 770 szavazatot kapott az egyik független jelölt, Tóth Ádám is, aki mögé beállt a Szanyi Tibor-féle ISZOM.

Koncz Zsófia a szavazatok 99 százalékos feldolgozottságánál rövid sajtótájékoztatót tartott Szerencsen, Kósa Lajos országgyűlési képviselővel együtt.

Összesen 34 627 ember ment el szavazni október 11-én, ami jóval kevesebb, mint két éve. 2018-ban 52 865 ember szavazott.

2018-ban a választókerületben alig egy százalékpontnyi különbség volt a kormánypártok és a nagyobb ellenzéki pártok összesített eredménye között. A fideszes Koncz Ferenc akkor 49,3 százalékot (25 662 szavazatot) szerzett, a külön induló nagyobb ellenzéki pártok – jobbikos túlsúllyal (akkor szintén Bíró László indult, 31 százalékot kapott) – összesen 48,8-at (25 408 szavazat). A többi szavazat mikropártok között oszlott meg.

A Fidesz ünnepel, az ellenzék 2022-ben bizakodik

Koncz Zsófiának Orbán Viktor miniszterelnök is gratulált. Közös képük fölé azt írta: „Édesapád most nagyon büszke lenne rád, ahogy mindannyian azok vagyunk. Találkozunk a parlamentben.” Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter pedig a „magabiztos győzelemhez” gratulált.

Varga Judit igazságügyi miniszter a szavazatok 90 százalékos feldolgozottságánál már gratulált Koncz Zsófiának, ahogy Novák Katalin családügyi miniszter is.

Az alulmaradt Bíró László „hálásan beszélt közös sajtótájékoztatójukon, hogy „sosem adjuk fel”. Közben Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő azt írta a Facebookon, hogy „az ellenzék olyan helyzetet teremtett, amelyben ma csak veszíthetett. (…) A jelölt személye is közrejátszott abban, hogy ma az ellenzék számára nem túl fényes eredmény született. A pártok ugyanis azt hitték, ha »összefogás« van, minden van, a jelölt személye egyáltalán nem is lényeges, bárkit el lehet indítani. Ha Bíró nyert volna, nemcsak egy rasszista indulatú ember került volna be a parlamentbe, hanem egy olyan ember, aki elég egyértelműen részt vett abban, hogy egy kis csapat valódi fejlesztés helyett magára költött 50 millió forint EU-s támogatás egy jelentős részét.” Bírót ugyanis a kampányban azzal vádolták meg, hogy pár évvel ezelőtt nem fizette ki a varrodája dolgozóit. Minderről bővebben itt olvashat.

Az MSZP-s Kunhalmi Ágnes bizakodóan tekint a 2022-es választásokra. „A mai eredmény világos üzenet: mi köztársaságpárti erők ott vagyunk a Fidesz mögött. A következő másfél évben még elszántabban küzdünk – együtt” – írta.

Mindent bevetettek a kampányban

Az időközi választásra azért volt szükség, mert júliusban motorbalesetben meghalt a választókerület országgyűlési képviselője, Koncz Ferenc. A Fidesz alig egy hónappal a halála után jelentette be, hogy a megüresedett parlamenti helyére az elhunyt képviselő lányát, a gyászoló Koncz Zsófiát indítják a választásokon.

Koncz Zsófia harmincéves, jogász végzettségű, a jelöléséig pedig nem mellesleg Washingtonban élt, és a választások miatt jött haza. Bár az utóbbi években nem Magyarországon élt, Koncz neve nem most lett ismert az országos politikában. Még egyetemistaként lépett be a Fidelitasba, aminek aztán az alelnöke is lett. 2015-ben aztán kitalálták, hogy csinálnak egy „provokátorfigyelőt”, ahova azokat a neveket gyűjtötték volna, akik szerintük szándékosan megzavarják az állami rendezvényeket. Ez az ellenzéknek, de a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnak sem tetszett, és az egészet jogsértőnek minősítette. Ezután Koncz a washingtoni nagykövetségre került külpolitikai munkatársként, innen tért vissza Magyarországra és a borsodi plakátokra.

Augusztusban dőlt el, hogy az időközi országgyűlési választásokon az ellenzéki pártok közös jelöltet indítanak majd mind a 106 egyéni választókerületben. Borsod 6-os választókerületében ez a jobbikos Bíró László lett.

Bíró László, az ellenzék közös jelöltje adja le szavazatát az időközi választáson, 2020. október 11-én.Forrás: Bíró László / Facebook
Bíró László, az ellenzék közös jelöltje adja le szavazatát az időközi választáson, 2020. október 11-én.Forrás: Bíró László / Facebook

Mivel a választások tétje nagy volt, így a kampányban is mindent bevetettek: a kormánypártok előbb krumplit, a végén már laptopot osztogattak, Koncz Zsófia gyerekekkel és idősekkel pózolt, mentek Borsodba magas rangú fideszes és ellenzéki politikusok is a saját pártfogoltjuk mellett kampányolni, a kormánymédia pedig több, évekkel ezelőtti sztorit is elővett Bíró ellen, például azokat az antiszemita megnyilvánulásait, amelyekben Budapestet zsidózva „judapestnek” nevezte. Amikor pár nappal a választások előtt a Telex Szerencsen és környékén járt, a megszólalóktól látni lehetett, hogy a kormánymédia propagandája működhet az embereknél, ráadásul Koncz Ferencet elég komoly tisztelet övezte a térségben. Erről bővebben itt olvashat.

(Borítókép: Koncz Zsófia és Kósa Lajos az időközi választás eredményváró rendezvényén, Szerencsen 2020. október 11-én. Huszti István / Telex)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!