Feljelentést tesz a DK, mert állításuk szerint egy fideszes férfi pofon verte a női aktivistájukat

2021. szeptember 28. – 21:19

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A DK közleménye szerint egy fideszes férfi megpofozta a párt női aktivistáját Erzsébetvárosban. A párt aktivistái az előválasztás utolsó napján szórólapokat osztogattak a járókelőknek a Dohány utca és az Erzsébet körút sarkán, amikor egy férfi odament az egyik nőhöz.

Azt írják, hogy a férfi többször arcon ütötte a női aktivistát, miközben azt ordította, hogy Orbán sokkal jobb.

Az elmúlt időszakban megszaporodtak az erőszakos támadások az előválasztással kapcsolatban. Szintén a mai napon a Párbeszéd társelnökét, Szabó Tímeát ütötte meg egy nő a Széll Kálmán téren, de ezek már nem az első esetek.

Ahogy egy korábbi cikkünkben részletesen is foglalkoztunk a jelenséggel, sok helyen provokátorok zavarják az előválasztási kampányt, és többször előfordult olyan, hogy fizikai inzultusra is sor került:

  • Meglökdösték a DK szórólapokat osztogató aktivistáját a XVI. kerületben, amikor becsöngetett az egyik házba. A párt közleménye szerint megrángatták a ruháját, kitépték az aláírásgyűjtőíveket a kezéből, és szétdobálták azokat. Egy másik háznál slaggal locsolták le a DK szimpatizánsait.
  • Belerúgott a Momentum aláírásgyűjtő standjába egy biciklis férfi Egerben, az esetről a helyi momentumos képviselőjelölt, Jánosi Zoltán osztott meg videót a Facebookon.
  • Pedofil fejűnek nevezte, és leköpte a Momentum debreceni képviselőjelöltjét egy férfi. Szabó Bence Facebook-osztja szerint a támadó hazugnak nevezte őt, és azt állította, a Momentum támogatja a pedofilokat.
  • Szidalmazta és megütötte a DK aláírást gyűjtő újbudai önkormányzati képviselőjét egy 83 éves férfi. Megrovást kapott a támadás miatt.
  • Rátámadtak a Jobbik aktivistájára Balmazújvárosban. A párt közleménye szerint az egyik fideszes önkormányzati képviselő családtagja lehetett az elkövető.
  • Megrángatták az egyik párbeszédes aktivistát, egy másikat pedig leköptek Szentendrén – osztotta meg Buzinkay György, a Momentum helyi képviselőjelöltje. Állítása szerint meg is fenyegette őket.
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!