A Jobbik szerint egy fideszes képviselő rokona ellenzéki aktivistákat bántalmazott Balmazújvárosban

2021. augusztus 29. – 22:58

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ellenzéki aktivistákra támadtak vasárnap Balmazújvárosban, a Jobbik közleménye szerint a feltételezett elkövető az egyik fideszes önkormányzati képviselő családtagja.

Az aktivisták a legtöbb ellenzéki párt által támogatott Hegedűs Péternek, a város független polgármesterének gyűjtöttek ajánlásokat, amikor inzultálták őket. A polgármester a Facebookon közzétett videóban azt mondta, hogy a Bocskai úti lakótelepen többen fizikálisan bántalmazták a neki aláírásokat gyűjtő civileket. „Ennek némi jele már volt a héten, amikor Facebook-bejegyzésekkel próbálták elhitetni az emberekkel, hogy ide más nem jöhet Balmazújvárosba, be nem teheti a lábát senki” – mondta Hegedüs, és hozzátette, hogy az eset pontos részleteiről később tud majd beszámolni.

A Jobbik közleménye szerint 70 év körüli embereknek kellett szembesülni „az orbáni gyűlöletpolitikával, átélni a kíméletlen inzultust”. „Az erőszakoskodó kézre kerítése most a rendőrök feladata, felelősségre vonása pedig az igazságszolgáltatásé” – írja a párt.

Frissítés: A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság a Telex kérdésére azt közölte, hogy az üggyel összefüggésben a Balmazújváros Rendőrkapitányság két helyi lakossal szemben garázdaság elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást. Mindkét férfit gyanúsítottként hallgatták ki.

Hajdú-Bihar megye 6. számú választókerületében (Hajdúböszörmény) a Jobbik, az MSZP, a Párbeszéd, a Momentum, az LMP és a Mindenki Magyarországa Mozgalom Hegedűs Pétert, míg a DK Tóth Józsefet támogatja az támogatja az ellenzéki előválasztáson. A Böszörményi Harmadik Oldal Egyesület Tömöri Zsolt Sándort támogatja ebben a választókerületben.

Szombaton a DK arról számolt be, hogy a párt újbudai önkormányzati képviselőjét, Varga Gergőt megütötte egy férfi, miközben az ellenzéki előválasztásra gyűjtötte az ajánlásokat. Varga a támadás miatt feljelentést tett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!