Egerben tényleg durva a kampány, most éppen egy momentumos standot rúgott fel egy férfi

2021. június 12. – 18:42

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Azt eddig is lehetett sejteni, hogy a soron következő választások előtti kampány különösen erős lesz majd, de a jelek szerint Egerben már most a legnagyobb fordulatszámon pörögnek az indulatok. Ahogy arról a Telex is írt, nemrég egy ellendemonstráló rántott gázfegyvert Dobrev Klára egri roadshow-ján, most pedig a Momentum aláírásgyűjtő standjába rúgott bele egy férfi.

Jánosi Zoltán, Heves megye első választókerületének momentumos képviselőjelöltje Facebook-oldalán írt az esetről, melyhez egy videót is mellékelt, ahol az látszik, hogy egy biciklis férfi némi beszélgetés után komótosan odagurul a standhoz, és belerúg egyet. Jánosi a posztban úgy fogalmazott, hogy felháborító és döbbenetes, ha bárkit hátrány ér azért, mert mást gondol a világról, pláne akkor, ha az egyet nem értésének így ad hangot.

A momentumos politikus hozzátette, hogy feljelentést tesz a videón látható férfi ellen, mint írta, ettől azt reméli, hogy talán hozzájárul majd ahhoz, hogy hasonló esetek ne forduljanak elő a jövőben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!