Fegyvert rántott egy ellendemonstráló Dobrev Klára egri roadshow-ján

2021. június 4. – 18:11

frissítve

Fegyvert rántott egy ellendemonstráló Dobrev Klára egri roadshow-ján
Fotó: Demokratikus Koalíció

Másolás

Vágólapra másolva

Gázfegyverrel fenyegetőzött egy Gyurcsány-ellenes tiltakozó Dobrev Klára egri kampányrendezvényén, a rendőrök elfogták.

Elővette és egy idősebb férfi fejéhez tartotta a gázpisztolyát egy tiltakozó Dobrev Klára miniszterelnök-jelölti roadshow-ján Egerben. A DK politikusa ellen demonstráló férfi végül eltette a fegyvert, az illetőt a helyszínen elkapták a rendőrök.

Dobrev Klára kampányrendezvényén három ellendemonstráló „EL”, „KÚR”, „TUK”-feliratú táblákkal a nyakukban jelent meg, majd Gyurcsány őszödi beszédét kezdték lejátszani egy magukkal hozott hangszóróval. Az Egri ügyek című helyi lap tudósítása szerint az antigyurcsányista tiltakozókkal összeszólalkoztak néhányan a DK szimpatizánsai közül. A demonstráló azt állította, hogy a kampányrendezvényre érkezők közül valaki ellökte, illetve a hangfalat megrugdosta valaki.

A férfi szerint megrúgták a hangfalat, mire a beszámolók szerint ő elővett egy gázpisztolyt, és azt közelről az egyik résztvevő fejéhez tartotta.

A Telex információi szerint a fegyverrántás pillanatában nem voltak ott a rendőrök, bár a hangszórós akció miatt addigra már értesítették őket a szervezők, hogy zavarják a rendezvényt. Mielőtt azonban kiértek volna, a férfi előkapta a fegyverét, ami első ránézésre teljesen igazinak tűnt.

„Nagy hangoskodás támadt, mire odamentem, és azt láttam, hogy két kézzel marokra fogva egy ember fejéhez szegeznek egy fegyvert, alig fél méterről. Teljesen élethű volt, de ilyen közelről még egy gázpisztoly is életveszélyes lehet. Odarohantam, hogy azonnal tegye el, mit csinál, nem szégyelli magát?!”

– mondta nekünk telefonon Rónai Sándor, a DK EP-képviselője, aki az egri kampányrendezvény egyik szervezője volt.

Rónai szerint a fegyveres erre eltette a fegyverét, azt hangoztatta, hogy van rá engedélye, valamint azt állította, hogy csak azért vette elő, mert életveszélyben érezte magát. Az EP-képviselő szerint ez teljesen nevetséges, szó sem volt ilyesmiről.

A helyszínen készült videókon már azt látni, hogy a férfit az időközben az újabb sürgetésre kiérkező, golyóálló mellényes rendőrök igazoltatják és motozzák. A férfi a rendőröknek azt állította, hogy megtámadták, bár sérülései nincsenek, ő pedig csak önvédelemből vette elő a fegyverét.

„Előkaptam, már eltettem. Semmi nem történt, használva nem volt”

– mondta az intézkedő rendőröknek. A kampányrendezvény néhány résztvevője közben arról számolt be a rendőröknek, hogy a férfi a tömeg felé tartotta a fegyverét.

Bár a demonstrálók pártállásáról, esetleges szervezetéről egyelőre nincs információ, a DK az incidens után sajtóközleményében azt állította, hogy „fideszes provokátorok próbálták megzavarni Dobrev Klára mai egri utcafórumát”.

„Úgy tűnik, a Fidesz így képzeli el a gyurcsányozós vándorkiállítását és a következő egy évet: aki nem ért egyet a Fidesszel, azt fegyveres provokátorok próbálják majd megfélemlíteni – ahogy azt számtalanszor láttuk már távoli diktatúrákban.”

A megyei lap honlapja, a Heol azt írja, hogy a három férfi nekik azt mondta, hogy egy Eger Hangjai nevű civil szerveződés tagjai. Ilyen nevű szervezet nyomait nem találtuk a neten.

Az incidensről a rendőrség is beszámolt: „Az egri Széchenyi István utcában egy bejelentett rendezvényen megjelent három férfi és szóváltásba keveredtek a rendezvény résztvevőivel. A jelenlegi adatok alapján a kialakult vita közben az egyik férfi elővette az engedéllyel tartott gáz-riasztó fegyverét, azt azonban nem használta. A rendőrök a helyszínen elfogták a 25 éves felsőtárkányi férfit és két egri társát. Mindhárom férfit előállították az Egri Rendőrkapitányságra, elszámoltatásuk folyamatban van.”

Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere Facebook-oldalán reagált a történtekre. Azt írta: megengedhetetlen ami történt, legyen szó engedéllyel viselt gázpisztolyról vagy fakésről, ellenzékiről vagy kormánypártiról. Arra kéri az egri képviselőket, hogy közösen lépjenek fel a jelenség és a három személy ellen, akik balhéztak az eseményen. „Ilyen emberek semmilyen közösségbe, semmilyen rendezvényre nem valók, mert ezek az emberek a közösségi együttélés elemi szabályait sem ismerik! Az ilyeneknek nincs helyük Egerben, nincs helyük békés egriek között. A mi felelősségünk, hogy most tegyünk is ellenük.”

Frissítés:

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n szombat délután azt írta, hogy a gázpisztollyal hadonászó 25 éves felsőtárkányi férfi ellen felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűncselekmény gyanúja, míg másik két társa ellen szabálysértés elkövetése miatt indult eljárás.

A nyomozók szombat délelőtt előállítottak egy 77 éves egri férfit is, akit azzal gyanúsítanak, hogy a rendezvényt megzavaró személyeknél lévő hangfalba belerúgott, ezzel sérülést okozva az egyik szabályszegőnek. Ellene nyilvános rendezvényen garázdaság bűncselekmény elkövetése miatt indult eljárás.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!