Végleg törölték Gődény YouTube-csatornáját, pedig azt mondja, tudományos eredményekkel érvelt

2021. szeptember 07. – 10:20

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Végleg törölte a YouTube Gődény György vírusszkeptikus gyógyszerészceleb csatornáját – jelentette be maga az érintett.

A döntés nem friss, egy hete, augusztus végén posztolt erről Gődény, de eddig a sajtó ezt nem vette észre. A bejegyzésben cenzúráról és ellene folyó hadjáratról ír, és azt is megjegyzi, annak ellenére, hogy szerinte tudományosnak számító kutatási eredményekkel érvelt, végleges lett a YouTube döntése.

Gődényt korábban egyébként egy Telex-cikk miatt rakták ki Facebookról. De többször beszámoltunk már a vitaminos celeb ügyeiről.

  • A Nutriversum Gődény szereplésével készült reklámjai miatt ősszel indított vizsgálatot a GVH, mivel azok alkalmasak lehetnek a fogyasztók megtévesztésére.
  • Gődényt korábban a magyar hatóságok rémhírterjesztéssel gyanúsították. December 11-én hajnalban jelentek meg nála a rendőrök, házkutatást tartottak. Ezt követően a rendőrök nem őrizetbe vették, hanem előállították. Erre akkor szokott sor kerülni, ha valaki súlyos bűncselekményt követ el, vagy nem jelenik meg, és nem reagál a rendőrségi idézésre.
  • Júniusban a G7 nyomán itt írtunk arról, hogy százmilliókat kaszáltak a járványon a járványszkeptikus vitaminos celebekhez kötődő cégek.
  • Áprilisban arról is beszámoltunk, hogy Gődény György és az Orvosok a tisztánlátásért csoport tagjai nyerték el az első Laposföld-díjat. Itt pedig arról, hogy az Orvosok a tisztánlátásért csoportot valaki hogyan trollkodta meg.
  • Arról is közöltünk cikket, hogy elindult az álhírek megjelölése a magyar Facebookon, és Gődény egyik posztja rögtön el is bukott.
  • Arról, hogy miért számít szinte érinthetetlennek néhány járványtagadó orvos- és gyógyszerészceleb, itt írtunk bővebben.
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!