Százmilliókat kaszáltak a járványon a járványtagadó vitaminos celebekhez kötődő cégek

2021. június 2. – 09:11

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Jelentősen növelni tudta az árbevételét tavaly a vírusszkeptikus orvoshoz, Lenkei Gáborhoz köthető vitaminokat forgalmazó cég, és a szintén járványtagadó gyógyszerész, Gődény György által reklámozott étrend-kiegészítőket árusító cég.

A G7 azt írta, hogy az a cégcsoport, amelyiknek Lenkei a tulajdonosa, tavaly jelentősen növelni tudta a forgalmát, közel 60 százalékot ugrott egy év alatt. Míg korábban évi kétmilliárd forint volt a forgalma, tavaly a Lenkei-érdekeltségek már közel 3,5 milliárd forint árbevételt értek el. A cégcsoport profitja ennél is nagyobb mértékben, több mint 2,5-szeresére nőtt. 2019-ben a 147 millió forintos összesített profit után tavaly 387 millió forint nyereséget értek el Lenkei érdekeltségei, és mintegy 400 millió forint osztalékot vett fel belőlük a tulajdonos.

Dr. Lenkei több meredek kijelentést tett a koronavírus-járvány alatt. Emlékezetes kijelentése volt, hogy „belefeküdhetek egy kád koronavírusba, akkor sem lesz semmi bajom”. A járványt koronavírus-átverésként is emlegette, és azt állította, hogy a nagy dózisban felvett különböző vitaminok megvédenek a koronavírustól. Hogy ezt mondta, abban persze anyagi érdeke is volt. Egy céges beszámolóban aztán meg is említette, hogy a világjárvány áll az üzlete felfutása mögött.

Lenkei GáborFotó: Youtube
Lenkei GáborFotó: Youtube

Az orvos-vitaminforgalmazó vírusszkeptikus posztjai tízezerszámra osztották meg, de végül letiltották a Facebookról, Youtube-csatornáján viszont továbbra is zavartalanul megoszthatja nézeteit.

Egy másik járványtagadó celeb, Gődény György is hasznot húzhatott abból, hogy a járvány alatt megnövekedett a vitaminfogyasztás. Gődény, a Nutriversum nevű étrend-kiegészítőket és vitaminokat forgalmazó cég szakértőjeként és reklámarcaként szerepelt több százezres vagy akár milliós Youtube-videókban. A Nutriversum árbevétele 2019-ben 600 millió forint volt, tavaly azonban kilőtt, és közel háromszorosára nőtt, 1,77 milliárd forint volt az árbevétele.

A Nutriversum Gődény szereplésével készült reklámjai miatt ősszel indított vizsgálatot a GVH, mivel azok alkalmasak lehetnek a fogyasztók megtévesztésére.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!