Világörökségi helyszín lett a dunai limes határvonal, de nem a magyar része

2021. július 30. – 17:19

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Felkerült az UNESCO világörökségi helyszíneinek listájára a dunai limes vonalának németországi–ausztriai–szlovákiai szakasza – közölte az MTI.

A Római Birodalom határvonala, a limes egykor Nagy-Britanniától Közép- és Kelet-Európán, a Közel-Keleten át egészen Észak-Afrikáig húzódott. Az UNESCO célja, hogy a teljes, 6000 kilométeren át húzódó határvonalat felvegye a világörökségek közé a Római Birodalom határai világörökségi sorozat részeként.

A római kori limes egykori településeiről, a mai Szőny területén feltárt Brigetioból, valamint az Almásfüzitő határában talált római katonai temetőből származó szarkofágtöredékek, faragott sírkövek és kőből készült áldozati kellékek a Kuny Domokos Múzeum „Tata és környékének története a római kortól a középkorig” című állandó kiállításán – Fotó: Jászai Csaba / MTVA Bizományosi

A világörökségi listára került Duna menti limesrész a németországi Bad Göggingtől a szlovákiai Izsa községig húzódik. A teljes limes a Római Birodalom idején katonai védvonalként követte a Duna vonalát a mai Németországtól kezdve Ausztrián, Szlovákián, Magyarországon, Horvátországon, Szerbián, Bulgárián és Románián keresztül.

Magyarország, bár évtizedekig dolgozott rajta, nemrég visszalépett a dunai limesvonal közös pályázatától

Korábban a világörökségi helyszínek közé emelték a Nagy-Britanniában lévő Hadrianus falát (1987) és Antoninus falát (2008), valamint a Németországban lévő felső germán–raetiai limesszakaszt (2005) is. A listára újonnan felvett területekkel a Római Birodalom egykori határvonala egészen Skóciától Szlovákiáig felkerült a világörökségi listára.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!