Gundel Takács Gábor is kiállt a Spíler Tv-től elbocsátott Hrutka János mellett

2021. március 21. – 10:40

frissítve

Gundel Takács Gábor is kiállt a Spíler Tv-től elbocsátott Hrutka János mellett
Hrutka János és Gundel Takács Gábor a Spíler Tv stúdiójában 2020. augusztus 8-án – Fotó: Hrutka János Facebook-oldala

Másolás

Vágólapra másolva

„A barát az barát.”

Ezzel a megjegyzéssel osztott meg Facebook-oldalán egy képet Hrutka Jánosról Gundel Takács Gábor, a Spíler Tv műsorvezetője.

Így reagált arra, hogy a héten elbocsátották Hrutka Jánost a kormányközeli sportcsatornától, miután pár hete kiállt Gulácsi Péter mellett.

Február végén nagy port kavart a hazai közéletben, hogy fociválogatott kapusa, Gulácsi Péter kiállt a szivárványcsaládok mellett, miután az Országgyűlés tavaly megszavazta az Alaptörvény módosítását, amellyel szigorította az örökbefogadás szabályait, és törvénybe foglalta, hogy az anya nő, az apa férfi. „A család az család” – írta Facebook-oldalán az RB Leipzig kapusa. „Minden embernek joga van az egyenlőséghez. Ugyanúgy, ahogy minden gyereknek joga van boldog családban felnőni, alkossa azt a családot bármennyi, bármilyen nemű, bármilyen színű, bármilyen vallású ember.”

A labdarúgó emiatt sok kritikát kapott követőitől, Hrutka viszont megvédte, szerinte Gulácsi fittyet hányt a szurkolók elvárásaira, mert autonóm és független tudott lenni. Pénteki posztjában Hrutka maga is utalt erre az esetre: „A mi családügyeink mindig harmóniát sugároztak”.

A Spíler TV a TV2 csoporthoz tartozik, amely tulajdonosa Vida József, akit Mészáros Lőrinc bizalmasaként szoktak emlegetni. A csatornától korábban egy másik szakértőt, Kele Jánost is menesztettek, mert bírálta a 2Rule márkát, ami szintén Mészároshoz köthető.

Szombatra a kormányközeli sportsajtóban előszedtek egy Hrutkához kapcsolódó, 19 évvel ezelőtti ügyet, és azt is megosztották, hogy az egykori válogatott labdarúgó állítólag közel állt Vona Gáborhoz. A fideszes médiaholdinghoz tartozó Four Four Two magazin döglött akták című sorozatában „Hogyan vitte majdnem csődbe a Fradit Hrutka János – kétszer is” címmel jelent meg egy írás. A magyar futball „abszurd” ügyeit leporoló sorozat áprilisi epizódjában azt idézték fel, hogy „mennyi bajjal járt a Ferencvárosnak saját nevelésű játékosa”, de arról is írtak, hogy miként lett Hrutka szélsőjobboldaliból balliberális.

A TV2 sajtóosztálya az Indexnek azzal indokolta Hrutka elbocsátását, hogy a csatorna indulása óta figyelmetet fordítanak arra, hogy az egyes sportágak szakértői csapatát időről időre megújítsa. „Hrutka Jánosnak köszönjük a munkáját, a téves feltételezésekkel szemben az igazság az, hogy a közeljövőben új szakértőket köszönthetnek a képernyőn a sportcsatorna nézői.”

A Media1 megkereste Gundel Takács Gábort a Facebook-bejegyzése után, de a műsorvezető mindössze annyit mondott, hogy jelenleg szerződésben áll a TV2-vel a BL műsorok műsorvezetése kapcsán, és csak a TV2 engedélyével nyilatkozhat a TV2 Csoportot érintő kérdésekben.

Gundel Takács legutóbb Szájer József botránya után fogalmazott meg kemény kritikát a Szemléleken megjelent cikkben a jelenlegi közéleti állapotok miatt. Akkor azt írta, hogy itt nem egy egyszerű botlásról van szó, hanem a Fidesz EP-képviselőjének decemberi története politikai és emberi szempontból is bukás.

Később a Telexnek adott interjújában is szóba került ez a cikke. Úgy fogalmazott, nem lehet úgy élni, ha valaki mindig azt nézi, „mit fognak hozzászólni mások”. „A Szájer-cikk után is megkérdezték tőlem, hogy nem félek-e attól, hogy nem kapok többé felkéréseket. Nem félek. Attól az embertől pedig, akinél egy ilyen cikken múlik, nem is akarok felkérést kapni.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!