Az Önök összes felvetése ostobaság

2021. február 21. – 08:27

Másolás

Vágólapra másolva

Megbotránkoztató, elgondolkodtató, figyelemreméltó, megható, szarkasztikus, vicces, botrányos – hétről hétre számos emlékezetes mondat hangzik el közszereplők szájából, jelenik meg munkatársaink tollából. Ezekből válogatunk minden hétvégén: ez itt a 7per7, a mögöttünk hagyott hét legemlékezetesebb hét idézete a Telexen.

1. Az ő ingatlanügyeiről megjelent, hogy 200 millió forintért vett a családja budai ingatlanokat, ehhez 192 millió forint hitelt vett fel, mi azt feltételeztük, hogy ehhez pótfedezetet tolt be, és arról is írtunk, hogy a balatonhenyei házukra a család csokot vett igénybe. Mire Varga Judit közölte, hogy „ha már a teljes baloldali média szükségét érezte annak, hogy valótlan információkkal próbálja meg lejáratni a családunkat”, akkor tisztába teszi az ügyet és elmondta, hogy 200 millió forintért vett a családja ingatlanokat, 192 millió forint hitelt vettek fel, pótfedezetet toltak be és a balatonhenyei házukra csokot vettek igénybe.

2. Az Önök összes felvetése ostobaság. Egyszerűbb lenne, ha belátnák, hogy ebben az ügyben gondatlanul jártak el és nem mondtak igazat az olvasóiknak.

3. Az a szép, vörösen csillogó, keményre dermedő pempő, amivel a kosztümös filmekben lezárják a levelet, aminek nem szabad illetéktelen kezekbe jutnia, de aztán mégis oda jut, és a főhős emiatt nagyot szív – na, az a spanyolviasz.

4. Ebből már feltűnhet az embernek, hogy van az egészben valami különös, a jelenlegi trendekből kiindulni ugyanis nagyjából olyan, mintha egy focimeccs tizedik percében tapasztalt 1:1-es állás alapján azt jósolnánk, hogy 9:9 lesz a végeredmény.

5. Végezetül mutatunk egy képet – a legkorszerűbb elvek alapján készült, talán ma a kontinensen nincs is, csak Angliában ilyen szintű – szatyorról.

6. A szexpartik természetesen nem álltak le, ebben senki nem tud megállítani.

7. Én tevét még csak állatkertben láttam, és legjobb tudomásom szerint épp nem volt zavart, így fogalmam sincs, hogy nézhet ki egy zavarodott teve, pláne három, és pláne akkor, ha közben havas a hátuk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!